Minden napra egy film

Minden napra egy film

Valami Amerika 3.

2018. március 19. - BBerni86

Testvéres, börtönös, átverős, családalapítós.xvalami_amerika_1_jpg_qitok_zzeypgrm_pagespeed_ic_vin5xdvfhr.jpg

Minden Várnai testvér a maga kínjával szenved: Tamás első gyereke hamarosan megszületik, Ákos nagyban dolgozik egy saját utód összehozásával, András meg szenved, mert a szerelmét az após jelölt az Államokba küldte iskolába, csakhogy tőle elszakítsa Vivit. Ám mindent félre tesznek, amikor Tamás Alexet pillantja meg a városba, aki képes volt velük szembe költözni. Betörnek hozzá egy kis számonkérésre, amiből baj lesz. A balatoni maffia mindkét fele, de még a rendőrség szerint is náluk van a milliókat érő bélyeg, amit Alex lopott el. A fiúk mehetnek a börtönbe, ahol mindenki a bélyeget akarja. Az igazgató még valami mást is: Tamás rendezze meg itt neki a musicaljét! Maffiatagok, a rezsó vezette melegek és a rendőrök között próbálnak életben maradni, míg a lányok dolgoznak a kiszabadításukon.

Gondban voltam ezzel a filmmel. Az előző részeit szerettem, és nagyon akartam, hogy ez is jó legyen. Az előzetesen olvasott kritikák ugyan rám ijesztettek, de minimális reményem még maradt, hogy azért nem lesz rossz a film.

Elkezdődött. Nem néztem az órámra, de nagyon sokáig csak fogtam a fejem, hogy mennyire lement gagyiba ez az egész. Eddig a Valami Amerika nem volt primitív, agyatlan komédia! De most olyan érzésem volt, mintha nem is a következő részt nézném, hanem a paródiát. Olyan dolgok, amik működtek eddig (a kék majom tipikusan ilyen), viccesek voltak, most teljesen le lettek butítva és kiárusítva.

Ha már kiárusítás – láttátok a film végén a reklámokat? Mert ezekre nincs jobb szó, ezek nyersen reklámok voltak. Tényleg ott tart Herendi Gábor, hogy már leplezni sem próbálja, hogy mennyire kiszolgálja a befektetők igényeit? Az már a fájdalmas kategória volt.

Ha már fájdalom. A film poénjainak a nagyja annyira primitív, hogy azon gondolkodtam, mennyire néznek minket rossz értelemben parasztnak és előítéletesnek? Terhes nős beszólások: nagy a melle, vastag a lába. Rezsó meg gyártja a börtönben a melegeket, és ki nem lehetett hagyni a szappan a zuhanyzóban jelenetet sok pucér férfival. Nagyon olcsó!

Bántom, de volt benne egyetlen blokk, amin tényleg tudtam nevetni. Nekem mindig gyengém, amikor valamilyen produkciónak a kulisszái mögé leshetünk be. Hogy készül egy film, színdarab? Itt is megvan ez a rész, és számomra a film értékelhető részét jelentette. Mondjuk, túlzóan sok volt Rezsó táncából, de a casting és Koko szembesülése a szerepével… kész.

Vonzó lehet az a magyar sztárdömping is, akik a filmben felvonulnak. Visszatért minden fontos szereplő (Tompos jó érzékkel csak 2 jelenetre), de a mellékszereplők is mind letettek már az asztalra nem is keveset. (Nem ez életük szerepe.)

Az eleje fájt, a vége nem annyira, de méltatlan volt ez a rész a sorozat előző részeihez.

 

5/2,5 (Valami Amerika 3.) két remek rész után kaptunk egy olyan harmadikat, amit inkább szabadna paródiának nevezni, mint folytatásnak. A történet buta, a poénok nagyja annyira olcsó, hogy az már a sértő határát súrolja. Sztereoptíp és buta is. (Azért a színdarab elkészülte nálam mentette a menthetőt.) A reklámok a végén különösen agyvíz forralóak. Vonzó lehet a filmben, hogy tele van ismert magyar arcokkal. Azt mondjuk, elképzelni nem tudom, Nagy Ervin milyen meggondolásból vállalta el Rezsó szerepét… mindegy, egyszer kibírtam. Ha pedig a Várnai testvérek kalandjait támadna kedvem nézni, inkább a 2. részt teszem be dvd-n.

https://www.youtube.com/watch?v=whxCGPV6-XU

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5813752998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása