Családos, ügyködős, gyerekkoros.
Moonee Floridában él az anyjával, tulajdonképpen a Disney World mögött. De ő még soha nem volt ott – ők nem turisták. Egy csóró, csonka család, akik ügyeskedve igyekeznek túlélni. Egy motelben laknak, és minden hónapban megy a küzdelem, hogy meglegyen a lakbérre való. Moonee azonban nem fogja még fel, mennyire máshogy él ő, mint a gyerekek, akik ide látogatnak. Megvannak a maga barátai és játékai, és abban is a mókát látja, ahogy az anyjával olcsó parfümöket sóznak rá a turistákra, vagy éppen fagyira kéreget. Még azt sem érti meg, amikor az anyja a túlélésért magát kezdi el árulni. Neki ő az anyja, akit feltétel nélkül szeret. De egy napon kidurrannak az álom illúziói.
Legszívesebben feltenném a kérdést: miért? Azzal reklámozzák, hogy ezt látva az ember újra gyerek akar lenni? Megnézték ők ezt a filmet? Mi irigylésre méltó van abban, ha valaki annyira szegény, hogy egy fagyira se telik? Csak azért, mert Moonee még annyira kicsi, hogy erősebb az álomvilága, mint a valóság? Annál keserűbb az ébredés. Nekem eszembe nem jutott volna azzal reklámozni, hogy a gyerekkort beidézi.
Rengeteg jó kritikát kapott, és nem tudom teljesen átérezni, miért. Nekem több helyen is fájt ez a film. Én a drámát jobban kiéreztem belőle, mint a komikus elemeket. Meg, amit viccnek szántak, én azon inkább szánakoztam. Szomorú, ha egy gyereknek az lesz a játék, hogy elhagyatott házakban őrjöng. Szomorú, ahogy a kilakoltatás réme folyamatosan ott van a fejük felett – mert anya nem megy el dolgozni, ügyeskedni próbál.
Amit én tudtam értékelni benne, az a szociológiai tanulmány. A szegénység kultúrájáról tanultam, de sokkal jobban átadja az egészet, ahogy itt megmutatják. Ítélkezés nélkül, gyerek szemszögből. Befogadható, de megvannak benne az élek is, a negatívumok.
Érdekes téma lenne az is, milyen kapcsolatok vannak a szereplők között. A feltétlen szeretet, az összetartás, amit a szegénység még erősít is. Mintha azzal, hogy másuk nincs, csak a másik, még erősebben kapaszkodnának össze. És mégsem rózsaszín mese, Halley hibázik, nem is keveset, anyaként is.
A mellékszereplők között is komplex jellemek vannak, és kapcsolati hálózatok. Kiemelkedik, egyfajta mindent összekötő elemként a hotel gondnoka. Bobby titokzatos alakként indul, de szép lassan, elejtett mondatokból kirakható az ő története is, amiben szintén van hiba és tragédia. Elsőre mogorva, kellemetlenkedő alak, de aztán meglátni mögötte a szeretetet és gondoskodást. Mintha mindazt, amit a családjának nem tud megadni, a lakóinak próbálná biztosítani, ha ez néha idegesítő módon is nyilvánul meg. Willem Dafoe ráérzett a karakterre, és még az arcberendezése is olyan, hogy valósággal rászabták Bobby szerepét.
A gyerekek. Új abban a film, ahogy ábrázolja őket. Amiket tetet, mondat velük. Nem lehetett semmi egy instruálni, betanítani őket.
Van mondandója, jó színészi játékok vannak benne, és mégis, nekem nem fog a meghatározó filmjeim közé tartozni. Jobban ki tudtam érezni belőle a negatívumokat, mint amik tetszettek. Nem komor, de engem lehangolt, hogy vannak, akik önként így élnek.
Egyszer érdekes, de nekem ennyi bőven elég is volt belőle.
Floridai álom - 5/3,5 kritika nagyon szerette, én nagyon próbálom megérteni, miért. A varázst nem lelem.
