Minden napra egy film

Minden napra egy film

Maja a méhecske

egész estés mozi

2018. június 13. - BBerni86

Mezőt felfedezős, rovarokat összebékítő, kalandos.

Egy kis méhe kezdi meg az életet a kaptárban. A nyilvántartás szerint a Maja név jut neki, ami tetszik is a kicsinek, és beleveti magát a mindennapokba. Keresi a helyét, nagy a szája és a szíve, mindent fel akar fedezni és kipróbálni. Ami hozzáállás nem igazán jó a kaptárban: nekik szó nélkül be kellene olvadni a tömegbe, és végezni maja.jpga dolguk, nem egyéniségnek lenni. Maja kikeveredik a mezőre, ő szívesen barátkozna más rovarokkal is. A méhek között csak egy barátra lel, Willy személyében. Így amikor véletlenül szemtanúja lesz, hogy Buzgónia a királynő ellen cselekszik, a mezőn találja magát Willyvel elveszve. Még egy lódarázzsal is barátságot köt, és így esélye lesz arra, hogy megakadályozza a méhek és darazsak háborúját, és leleplezze Buzgónia puccsát.

Be kell vallanom, nekem kimaradt gyerekkoromból a Maja élmény. Nekem Dagobert bácsi és a kiskacsák, a Csipet Csapat és Nils Holgersson voltak a gyerekkori mese barátaim. Tudom, hogy már akkor is volt Maja, de eddig semmit nem láttam belőle.

Most viszont újra előszedték a sorozatot, és elég komoly fejlesztése zajlik még most is. 2013-ban kijött az első egész estés mesefilm, ez a jelen témánk. Ezt követte a mesesorozat, és most volt moziban a kettes egész estés, a Mézcsata. Az első mozit kipipáltam pár év késéssel, de azt hiszem nekem ennyi elég is volt belőle.

Ebből már nagyon kinőttem.

A Maja ugyanis nagyon a kicsiket célozza. Olyan aranyos, kedves, gyerekes az egész, hogy egy nagyobb nézőnek nem jut benne tér. A történet, a szereplők, a grafika, a humor, minden a kisebbeket szolgálja ki.

A történet egyszerű, és több évvel és filmes tapasztalattal a hátunk mögött nagyon kitalálhatóak a fordulatai is. Arról nem is beszélve, mennyire pozitív az a világkép, amit itt adnak a gyerekeknek. Persze, ennek is megvan a célja, a pár éveseket nem lehet lesokkolni a valósággal, kell nekik a mese, de nekem ez már hiteltelen.

Fájóan hiányzik nekem egy gonosz karakter, mert itt egyszerűen nincs ilyen. Jó, Buzgónia tesz elítélendő dolgokat, de kis büntetéssel megússza az egészet. Tulajdonképpen állampuccsot csinál, gyilkossági kísérlete van a királynője ellen – és mi a büntetés? Felszolgálás egy bálon. Ha közelebb állnánk a realitáshoz, pl. egy történelmi filmben, ezért minimum fejvesztés járna. De ez mese, itt megkapja a lehordást és minden szép és jó!

A mese mögött nekem nagyon didaktikus a tanulság is. A mező az élettér, ahol különböző állatok élnek együtt. Maja lesz az, aki kimondja, hogy mindegyikük rovar, barátkozzanak! A többiek elkülönülnének, még háborús helyzet is kialakul. Vagyis, mire tanít ez a mese? Hogy lehetnek különbségeink, még akár kinézetben is (pl. bőrszín), de mind emberek vagyunk, ugyanazon a bolygón osztozunk, jöjjünk már ki egymással! Ami jó üzenet, csak az én agyam ebben a formában már inkább cinikusnak találta, mint mélynek.

A grafika sem az a minőség, amit a felnőtteknek is szánt mesékben találunk. A maga módján aranyos, vannak eltalált figurák is, de ma már sokkal jobbat tudnak a stúdiók.

Összességében a kisgyerekeknek nyugodtan tudom ajánlani, de felnőttként nem móka már.

 

Maja a méhecske - 5/3,5 kicsiknek való, nagyon mese az egész. A grafika korrekt, de ma már nem szép. Elmegy.

https://www.youtube.com/watch?v=ekLZmXsBGic

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr7214039684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása