Minden napra egy film

Minden napra egy film

Pulykaland

2018. június 27. - BBerni86

Időutazós, madaras, hálaadás napot megváltoztatós.

Reggie ugyan pulyka, de már hamar rájött, hogy ő más, mint fajtársai. A pulykák ostobák: észre sem veszik, hogy a Gazda hizlalja, majd levágja őket. Ő nem akar erre a sorsa jutni, de mivel ő kívülálló, amikor a Gazda egy pulykát akar, Reggie lesz kilökve elé. Akinek ez lesz élete szerencséje: az USA elnökének kislánya kiválasztja magának, így abban az évben, hálaadáskor ő életben maradhat. A Fehér Ház lesz az otthona, ahol rákap a szappanoperákra és a pizzára. Ám szép életét Jake zavarja meg, aki küldetésen van. Minden pulykát meg akar menteni az ünnepi vacsorává válástól. Ehhez egy időgép kell neki, és Reggie. Aki próbál menekülni Jake elől, mégis kikötnek az első hálaadás előtt 3 nappal. Még Reggie is az ügy mellé áll, hiszen megtetszik neki egy helyi pulykalány, aki törzsével a túlélésért küzd.pulykaland.jpg

Néha felmerül bennem, hogy van egy mazochista hajlam bennem. Mi másért nézném meg ezt a szárnyasokról szóló mesét, amikor rühellem a madarakat? Nagyon. A mesében is egy rész volt, amit felettébb viccesnek találtam. Amikor arról volt szó, hogy a pulykák ostobák. Nagyon ostobák. Nagyon egyet tudtam érteni.

Ezt leszámítva nekem kínszenvedés volt ez a történet. Nagyon mese, de annyira, hogy lázad ellene az agyam. Ha az időugrást még le is nyelem valahogy, a megoldás nagyon az idegeimre megy. Nekem ugyan eszem ágába se lenne pulykát enni, de a pizza… de nem leszek spoileres. Maradjunk annyiban, hogy kiakasztott a megoldás, amire a mesében jutottak.

Nem szerettem a kulturális szignálokat sem a mesében. Jó, a telepesek vadásza nem véletlenül lett olyan sötét figura. Minden rosszat ő képvisel a mesében, úgy is néz ki, úgy is viselkedik. Azért nem a teljes telepes kolóniát vele azonosítják, de majdnem. Ami jobban fájt: ahogy a pulykákat indiánosra rajzolták. Reggie szerelme, Jenny olyan tollazatot kapott, mintha az indián nők ruhája lett volna rajta. A kakasokon meg az arci festés idézte az őslakosokat. Akik különben szereplők is voltak, hiszen azon a kérdéses vacsorán a telepesek leültek velük egy asztalhoz. Miért kellett ilyen indián pulykákat rajzolni? A pulyka csak pulyka.

De ha már a rajzoknál tartunk, nem is szép ez a mese. Egy elmegy jelzőt merek neki adni, de annál jobbat nem. Bár vannak jó megoldásai, én nagyon rühellem, amikor ennyire átírják az állatokat egy mesében. Van egy mese, amiben a szarvasmarha bikájának is tőgye van! Itt meg van egy kék pulyka. KÉK! Komolyan? Mégis, hol született, Csernobil környékén?

Nem szerettem a karaktereket sem, bár ebben vaskosan benne volt a madarak iránti ellenszenvem is. Reggie egy vesztes, szerencsétlen, és mégis ő a nagy pulyka a végére? Jake, a hős komplexusával… jó, ha nem vagyok igazságtalan, korrekt meseszereplők, amilyenek illenek a zsánerbe. A hős lány, aki elsőként látja Reggie jó tulajdonságait. A bölcs vezető, a harcos vezér. Erről eszembe jutott a pulykakakasok viaskodása… de fáj.

Nekem nem jöttek be a poénok. Főleg azok nem, amelyek a pulykák által a történelem átírására vonatkoznak. A végére szinte csodáltam, hogy nem lett mindenki vegetáriánus… De az is kínszenvedés volt, amikor mutattak egy nyomorultat, akinek az apja pulyka, az anyja tyúk volt. Mehetett volna a South Park klónozott állatos részébe ő is.

Talán igazságtalan vagyok vele, de én nagyon rühellem ezt a mesét. A Csibefutam jobb!

 

Pulykaland - 5/2 már a madarak is sokkoltak. Az időutazás még jobban. Nem tetszett a grafikája sem.

https://www.youtube.com/watch?v=2yqFmpOlacU

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2814069315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása