Minden napra egy film

Minden napra egy film

SpoilerZóna

Lucifer

2018. július 01. - BBerni86

lucifer2.jpgVasárnap! Így megint vájkálhatok valaminek a titkaiban, csavarjaiban. A választás a Lucifer című sorozat 3. évadára esett, mert eddig arról volt szó, hogy a sorozatnak vége, ez a záróévad. Ugyan közben kiderült, hogy pár részre még megmentik, egy félévadot még kap, de már nem akartam variálni.

Nézzük is, mi történet az évadban a szereplőkkel! A krimi szálakat kihagyom, mert a lényeg az átívelésekben és a magánéleti szálakban volt.

Lucifer hozta a formáját, idegesítette hogy eltűnt az ördögarca, helyette folyamatosan visszanőttek az angyalszárnyai, hiába vagdosta le őket. Amikor Káin feltűnt, abban próbált segíteni neki, hogy meg tudjon halni. Állandó viccforrás is lett, hogy valami gyilkossági formával kísérleteztek. De aztán Marcus (Káin civil neve) rájött, mi a gyógyszer. Chloe.lucifer7.jpgLucifer erre viszont kikészült, ahogy Marcus és Chloe összejöttek. Mert ami eleinte csak számítás volt, komollyá vált. Lánykérés, közelgő esküvő. Lucifer rádöbbent, hogy szerelmes a nyomozónőbe, és szeretne együtt lenni vele. Ám mire sikerülne ezt összehozni, történik egy nem várt fordulat.

Hiszen Marcus, aki évszázadok óta próbál szabadulni a halhatatlanságtól, eléri, hogy Chloe igent mondjon neki. El is tűnik a bélyege, meghalhatna. De már nem akar, mert tényleg szereti a nőt, vele képzelne el egy igazi életet. Csakhogy Chloe visszakozik, a szíve igazából Luciferhez húz, és Marcus begőzöl. Újra bűnözni kezd, újra halhatatlan akar lenni. Tévedésből azonban másnak a gyilkosa lesz, mint akit kiszemelt. Így Lucifer, Chloe is a nyomában van. Megöletné mindkettőt, lucifer1.jpgde Lucifer nem hiába a Sátán. A szárnyaival menti ki maguk a golyózáporból, biztonságba repül a nővel, majd visszamegy leszámolni. Marcus = Káin holtan végzi.

Ahogy a haldokló mellett áll, neki Lucifer valóban büntetést akar osztani. Ahhoz, hogy valaki a pokolba kerüljön, kell valami, amit bán, amit újra és lucifer5.jpgújra átél. És ekkor előjön az ördögarc, jól beolvas a férfinak, és lehet érezni, hogy tényleg megy a pokolba és megkezdi az örök szenvedést. De besétál Chloe, meglátja Lucifer igazi arcát, és rádöbben, amit eddig mesének hitt Istenről, Sátánról és angyalokról, igaz. Lucifer nem érti, mi ütött a nőbe,lucifer4.jpg aki csak döbbenten néz rá. ÉS az a zárópillanat,

De voltak mások is az évadban!

Mazikeen kiborult, amikor rájött, hogy Linda és Amenadiel összejöttek. Ugyan szakítanak miatta, Maze haza akar menni a pokolba, és ezért Marcus gonosz terveinek segítője lesz. Amikor azonban Linda élete a tét, visszamegy segíteni neki.

Amenadiel elvesztette a szárnyait, ami eléggé megviseli, főleg, amikor Linda is szakít vele, mert nem akarja bántani Maze-t. Lucifer megváltásán kezd dolgozni, majd lesz egy elmélete a szabad akarat hatalmáról. Hogy mindenkinek az jár, amit el tud hinni. Ő volt Marcus célpontja, aki azt hitte, azzal újra szégyen és egyben halhatatlan bélyeget kap, ha megöli Isten kedvenc fiát. De valaki félrelökte az angyalt, és így helyette halt meg.

Charlotte lelke a pokolból tér vissza a testébe. Nem érti, miért estek ki neki hónapok és miért vannak borzalmas rémálmai. Nem akar pokolra jutni, így gyökeresen változtatni kezd az életén. Az ügyészségen kezd el dolgozni, minél több rosszfiút lecsukatna, és csapattag lesz. Dannel komolyan össze is jönnek. Amenadiel avatja be az igazságba, és együtt dolgoznak mindkettejük megváltásán. Vele van, amikor Marcus lelőné a férfit. Félrelöki, ő lucifer6.jpgkapja a halálos lövést. Amenadiel karjai között szenved ki, akinek visszanőnek a szárnyai és elindul a nő lelkével a mennybe.

Ez tehát z évad kapcsolati lánca:

- Lucifer és Cloe összejönnének, de Chloe felfedezi az igazat. Nem tudni, mi lesz a reakciója.

- Charlotte meghal, de önfeláldozásával  megmenti Amenadielt, aki mennybe száll vele.

- Káin = Marcus meghal és megy a pokolba.

- Maze is visszatér rendes önmagához, miután majd belepusztul Linda megmentésébe.

És mindehhez a személyes véleményem:

ÉN NAGYON UTÁLOM, HOGY LESZ CHLOE ÉS LUCIFER SZERELMESPÁR!

Nekem ez a sorozat úgy működött, hogy csak barátok. Nem tudom elképzelni úgy Lucifert, mint elkötelezett barát és Chloe lányának pótapja. Egyáltalán, milyen jövő jut egy angyalnak és embernek?

Nyilván, az utolsó pár részt nem hagyom ki, de akkor is: UTÁLOM, hogy meglépték a szerelmi száluk!

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5314083043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása