Minden napra egy film

Minden napra egy film

Riverdale

2. évad

2018. július 15. - BBerni86

Kamaszos, iskolás, sorozatgyilkosos, választásos.

Archie lelkében valami elpattant azzal, hogy az apját meglőtték, majdnem elvesztette. Meg akarja védeni a családját, de a környéket is. A titokzatos merénylő nem áll le, sorra végez azokkal, akiktől szerinte meg kell tisztítani a várost. Archie is megszervezi a maga polgárőr bandáját, miközben Hiram egyre jobban a szervezetébe rántja. Mivel a fiú szereti Veronicát, Hiram lányát, aki szintén egyre mélyebbre merül az intrikákba, Archie velük tart. Még akkor is, amikor a polgármesteri címért az apja is indul a Lodge család ellenében. Betty nyomoz a gyilkos után, aki neki üzenget. Közben próbál megbékélni a bátyjával, akiről eddig nem is tudott, de most hazajött és problémás. Mindezen felül a Kígyók bandája is az életben maradásért küzd, miközben Jughead lassan átveszi az apja vezető helyét a bandában.riverdale2.jpg

Úgy tűnik, minden évadban van valami, ami nálam átlépi a tűréshatárt. Az elsőben ki nem állhattam a szerelmi szálakat, és ahogy egyik részről a másikra nagy szerelmek születtek és értek véget. Nagyon hiteltelen volt.

Most ez nincs, de amit kaptam helyette, ha lehet, még jobban kiborít. Hol is kezdjem a listát? Ha már a szerelmi szálakat emlegettem, legyen az első pont.

1: szerelmi szálak. Amennyire felszínesnek ábrázolták a halálosan nagy szerelmeket is korábban, most annyira veszik őket komolyan. Mind Betty és Jughead, mind Veronica és Archie szerelme is olyan, mintha a páros össze lenne nőve, és ez lenne a tökéletes love story. Nyálasak, ostobák a beleerőltetett konfliktusok, és irritálnak a párok. Szerintem egyik pár se jó együtt, de ez abszolút szubjektív. Az, hogy Cheryl a semmiből leszbi lesz, már más tészta… ugyanolyan kiakasztó, csak másképp.

2: ostoba cselekmény. Rengeteg mindent bele akarnak nyomni, és a legtöbb szál annyira irritáló, hogy az kimondhatatlan. Egymást teszik súlytalanná és röhejessé is. Nem is tudom, mi fájt idén a legjobban. A sorozatgyilkos, aki Sikoly módra telefonálgatott? A Blossom családi összeesküvés diliházzal és a semmiből feltűnő ikerrel? (Abba a családba szinte mindenki iker, nem csodálnám, ha jövőre is bukkanna fel valakinek egy nem ismert ikre.) Vagy esetleg a Kígyók kontra Lodge családi maffia?

3: a színészek. Még mindig guilty pleasure faktorra hajtanak. Vagyis, jól kell kinézni, és játszani nem is muszáj. Néha valaki villant valamit – mondjuk dekoltázst vagy kockahasat gyakrabban – de nem ez a jellemző. Amihez hozzájön, hogy rég volt nekem annyira ellenszenves színésznő, mint ebben Camila Mendes (Veronica). Lassan ott tartunk, hogy egy Riverdale Horror Story évadért szomjazom, amikor a szereplők 95%-a véres halált halna.

Ha valami dicsérhetőt is ki akarok emelni, maradok a látványvilágnál. A sorozat alapja képregény, amibe vannak természetfeletti szálak is (itt a tévé még nem tart). Néhol van egy-egy ötlet, amin érezni, hogy képregényes az alapja. Cheryl piros íjász cucca, például. Jól néz ki a színésznőn, jó a színe, menő – ezért még azt is megbocsátom, agyilag mennyire nonszensz, ahogy Piros Íjásznak öltözve vonul és lődöz egy tini szériában.

Próbálkoznak humorral is, de nem szokták eltalálni az ízlésem.

Ez is olyan sorozat, amit nem tudok, miért nézek. Csak nem szeretem kínozni magam?

 

Riverdale - 5/2 zsánerben korrekt, de engem kiakaszt. A szereplők, a sztorik, a nagyon valótlan kavarás.

https://www.youtube.com/watch?v=zj4rUYZxbag

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr7014109791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása