Nyaralós, flörtölős, saját lábra állós.
Harper élete remek lehetne, ha több önbizalma lenne. Tehetséges a munkájában, de hagyja, hogy erőszakos és hárpia főnöke teljesen elnyomja és kihasználja. Szép, de nulla önbizalommal az ismerkedés se megy neki. Amikor a főnöke Barcelonába küldi egy tárgyalásra, a barátnői rábeszélik, hogy csapjanak csajos hétvégét és bulizzanak egyet a munka előtt. Egy klubban kötnek ki, ahol Harper összetalálkozik a sztár DJ-vel, Leóval, akivel megtetszenek egymásnak. Barátnői biztatásra Harper képes Leo után repülni Ibizára, ahol minden féle őrületbe keverednek, hogy a férfi nyomára akadjanak. Közben Harper rájön arra is, mennyit ér ő maga.
Egy dolog van, ami miatt nagyon meg tudom érteni a film hősnőjét. Még csak meglepőnek se tartom, hogy Leo kedvéért felpattan a repülőre és belevág egy őrült kalandba. Richard Madden is azok a színészek között van, akinek gondolkodás nélkül nézem a filmjeit, amióta kiszúrtam őt bundában Deresen. (Ó, igen, amit nem tudok a GoT világának megbocsátani. Valaki mondja meg nekem, miért Havas Jon van még életben, amikor minden téren Robb Stark volt a jobb? Na, mindegy, ez nem GoT írás.) Ebben a filmben is ő, vagyis Leo volt, akit legtöbbre tudtam értékelni.
Még akkor is, ha minimális szerepe volt, talán 3 jelenetben szerepelt, talán kicsit többen és röviden ő volt a hősnő vágya tárgya. Idén nem is ezzel robbantott Madden nagyot, az a Bodyguard volt, ami az egyik legjobb újonc sorozat 2018-ban – és nem csak szerintem, aki Madden miatt akkor is végignézte volna, ha gyengébbre sikerül. De az utóbbi idők legnagyobb brit tévésikere az a sorozat.
De vissza az Ibizára! Nem véletlenül mesélek inkább másról, nem nagyok akarok belegondolni, mennyire nem talált meg engem ez a film. Ha nagyon akarom, bele tudom magyarázni, hogy egy nő öntudatra ébredésének a filmje. Rá tudom fogni, hogy arról szól, hogy Harper elhiszi magáról, hogy sokat ér, és megszerezheti a jó pasit meg a jó állást is, és sokkal sikeresebb lesz így, mint korábban.
De igazság szerint csak egy gyenge komédia, amiben undorító poénokat sütnek el, és tényleg csak Madden két szép kék szeme miatt maradtam a képernyő előtt. De most komolyan, azon kellene nevetnem, hogy a limuzin tetőablakán kinéző és bulizó lányok egyikének arcára rátojik egy madár? Igen, kérem, ennek a filmnek ilyen poénok jutottak. El se hiszem, hogy a Netflix erre pénzt adott.
Nem lep meg, hogy a három főszereplőnő egyike sem ismert arc. Nincs annyi karakterük, nincs annyi egyikük szerepében sem, hogy valami ismertebb színésznőt érdemes lett volna felkérni rá. Annyira keveset tudunk meg róluk, a jellemükről, hogy ebben elég volt szépnek lenni, és bulizni.
Talán az is a bajom, hogy a film klub zenéje nekem nem jön be. Igen, én az a típus vagyok, aki inkább a High Strung világában a hegedűjátékot élvezi klasszikus és modern formában is.
Amit még esetleg tudok értékelni, az a minimális vágókép Barcelonáról. Szóval, ennyi, amit nekem az Ibiza fel tudott mutatni: Madden és Barcelona.
Ibiza - 5/2 és az a 2 pont sem a filmé, hanem Maddené. Túl csajos, túl bulis, túl semmilyen.
