Minden napra egy film

Minden napra egy film

Marvel kapitány

2019. március 12. - BBerni86

Űrlényes, harcos, múltat megtalálós.

marvel_kapitany.jpgA Kree az egyik vezető faj az univerzumban. Elit katonai egysége őrzi a békét, és teljesíti a legfőbb intelligencia parancsait. Vers egy balesetben elvesztette az emlékeit, és nem tudja az erejét sem tökéletesen kontrollálni. De nagyon szeretne már éles bevetésre menni, és végre megkapja az engedélyt is. Ám a skrull fogságába esik, akik az emlékeibe akarnak belenézni. Vers így szembesül vele, hogy vannak emlékképei, amiket még nem ért. Szökés közben a Földön köt ki, ahol a skrull ügynökök nyomába ered, míg az ő nyomában a SHIELD és Fury ügynök lohol. Fury hisz a nőnek, és szövetséget kötnek. A közös nyomozás elvezet a skrull és a kree faj közti igazsághoz, Vers múltjához is, aki Carol Danvers volt, Marvel kapitány lesz.

Megérkezett az első Marvel hősnő, aki saját filmet is kapott. Ugyan közben volt róla szó, hogy van nekik egy Fekete Özvegyük, akit Scarlett Johansson játszik, de az a film csak nem készült el. De most itt van Marvel kapitány.

Nagyon nem akarom a DC Wonder Woman filmjével összemérni, így ezt nem is teszem. Nagyon más a kettő – más időszakban, más ellenséggel és a filmes univerzum nagyon más pontján helyezkednek el.

A Marvel kapitány leginkább egy filler film: egy epizód, amiben megismerünk alaposabban egy új karaktert, és korábbi szereplőknek is van lehetőségük jobban megmutatni magukat. Carol az új hős, és visszatérő ismerős Fury és Coulson ügynök. A filmek fő vonalához nagyon lazán kapcsolódnak, pár ismerős elem lesz, de egyik sem olyan jelentős, hogy a fejünkhöz csapjunk. Heuréka – nem volt.

Mint kalandfilm, a Marvel csinált már jobbat. Az elején komolyan azon gondolkodtam, hogy nekem sok minden kimaradt? Mert azonnal a világ közepébe dobnak, és voltak kérdőjelek. Milyen intelligencia uralkodik? Kikkel háborúznak, minek? A film menet közbe elmondja ezeket, de az elején fura a hozzám hasonlóknak, akik képregényből nem ismerik Marvel kapitány előtörténetét.

A film első felében olyan részek is voltak, amelyeket elkezdtem unni. Egész pontosan azon agyaltam, hogy nagyon emlékeztet az első Thor filmre, csak annak humora nélkül. (Plusz, csajként Hemsworth puszta jelenléte jobban lekötött, mint Larson.)

De aztán a film második fele már tetszett. Arra szépen összeállt minden: már értettem a sztorit, megjelent a Marvel humor – az a macska, kész. Cukiság és veszélyes is. Mordály vetélytársat kap? Az akciók nagyon látványosak voltak, és sokkal gyorsabban peregtek az események is. Nekem még az is tetszett, hogy mivel időben visszaugrottunk, zenében is megvolt ez az ugrás. No Doubt fan voltam, bírtam a zenéjük most is.

A casting a szokott minőségű. Brie Larson nagyon eltalált a főszerepre. Nem csak jól áll neki ez az egész hősjelmez és kiállás, de a karaktert is jól hozza. Egyszer nem jutott eszembe, hogy más szerepben milyen volt, itt most ő volt Carol Danvers. De Samuel L. Jacksont is bírom, fiatalítás ide vagy oda. És Coulson jelenlétének is örültem, már gyúrunk kicsit a hamarosan érkező SHIELD sorozatra.

Korrekt, ha korábban nem teszik olyan magasra a lécet a stúdiónál, pont is több lenne.

 

Marvel kapitány - 5/3,5 a végére beindult és tetszett, de addig sokszor untam is, pedig a látvány és casting ok.

https://www.youtube.com/watch?v=LIL9e7marCU

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2914681360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

The Critic 2019.03.16. 12:37:18

A Marvel filmekben különböző mértékű az infantilizmus. Ebbe kicsit nagyobb adag jutott, de jók a párbeszédek, feldobja az egészet a humor és nekem bejött Brie Larson játéka is. Ami gáz, az maga a forgatókönyv (kicsit gagyira sikerült) a megszokottnál sokkal szegényesebb a látványvilág és a kevés akció. Marvel-film pedig látvány és akciószegényen olyan, mint a vizezett és cukormentesített tortaszelet. Na, kábé ilyen lett a Marvel Kapitány is.
süti beállítások módosítása