Szellemes, gyermeket mentős, gonosszal szembenézős.
Sarah és John rég szerettek volna gyermeket, és egy kisebb csoda számukra, amikor egészséges fiuk születik. A kis Miles azonnal szülei életének középpontja lesz. Nem is sejtik, hogy éppen akkor, mikor Miles született, egy sorozatgyilkossal végzett a rendőrség. A gyermek gyorsan fejlődik, különleges iskolába is járatják. De ahogy nő, 8 éves korára egyre különösebben viselkedik. Rossz dolgok történnek körötte, és nem is emlékszik később, mit csinált. Míg az apja pszichés betegséget sejt a háttérben, és kezeltetné a fiút, Sarah nyitottabb más magyarázatra is. Mi van, ha egy szellem igyekszik átvenni az uralmat Miles teste felett? Mit tehet az anya, hogy megvédje a gyermekét, akiben már nem is bízhat, hiszen soha nem tudhatja, hogy a fiával, vagy a megszállóval beszél éppen?
Újabb horror a mozikban, és azonnal el is kezdhetjük mazsolázgatni, mire és mennyire emlékezetet. Az egyik legijesztőbb zsáner, amikor a gyerek a megtestesült gonosz. Vissza-vissza is térnek az ilyen filmekhez, legyen a kérdéses gyermek maga a megtestesült Sátán (Ómen) vagy egy édesnek tűnő pszichopata (A jó fiú). Nagyon népszerűek a szellemes horrorok is, a test más általi megszállására épül az Insidious sorozat is például.
A csodagyerek ezt a két típust ötvözi. A gyerek, akit megszálltak, és emiatt pokolivá válik a viselkedése, és nem is lehet sejteni, mire képes még. A hangulatot el is kapták. Sikerült elérniük, hogy bár rutinos horror nézőként gyakran a cselekmény előtt mondtam mi várható (pl. a doboz tartalma, ami körül dongnak a legyek – már sokkal előbb lehet tudni, mi lesz benne és hogyan került oda), mégis, borzongtam, ahogy megtörtént. Feszültség van benne, és megfelelő idegállapotban nézve elég ijesztő is tud lenni.
Nem azért, mert annyira jó lenne a jump scream benne. Hiszen ezt a hatást is használják bőven, de a pszichés része, az a tehetetlenség, amin itt a szülők átmennek, sokkal rémisztőbb.
A horror hatást fokozza ugyanaz, amit a fentebb már emlegetett filmben is jól használtak. A jó fiúban Macaulay Culkin ugyanaz a cuki szőkeség, aki a betörőket megfutamította. Egyszerűen nehéz elhinni, hogy egy ennyire cuki kölyök ilyen démoni lehet. Miles is egy cuki gyerek, és remekül működik is az a téveszme, melyben a szépség összemosódik a jósággal. Így aztán annál nagyobbat csap, hogy itt ez a sztereotípia nem érvényes.
A film igyekszik az anya – gyermek kapcsolatot is bevonni a cselekménybe. Mire lennél képes az egyetlen gyermekedért? Mi az a pont, amikor azt mondod, ezt már nem? Itt elég messze el kell menni az anyának, és kérdéses is, mennyit bír el a gyomra. (Az eredményről meg inkább ne is beszéljünk.)
Casting. Elsőre megijedtem tőle. Taylor Schilling már annyira az Orange is the new black főszereplője a fejemben, hogy más karakterben nem is igen tudom elképzelni. De korrekt alakítást nyújt, eszembe se jutott Piper. Jackson Robert Scott meg simán az, akit sajnáltam. Pokoli lehet démoni gyereket játszani – itt van, ahol váltogatja az áldozat és a megszálló karakterét, nem irigylem érte. Remélem, jó a pszichológusa. Mások csak végszavaznak nekik, ez a film rájuk, kettejükre épült.
Nem született új klasszikus, de egy esti borzongásnak megtette.
A csodagyerek - 5/3,5 a cselekmény egyes elemei előre láthatóak, de a hangulat eltalált: feszült, ijesztő.
