Szerelmes, robotos, élet értelmét keresős.
Zoe egy olyan intézetben dolgozik, ahol minél életszerűbb, érzőbb mesterséges emberek – tulajdonképpen robotok – létrehozása a cél. Már a célvonalban vannak, a legutóbbi termék egészen kiváló. Zoe a munka során egyre közelebb kerül a kollégájához is, Cole-hoz. Amikor azonban kezdeményezni próbál, a férfi lefagy. A férfi lassan bevallja, hogy Zoe is az egyik termék, egy mesterséges lény, akit ő programozott. 3 hónapja van üzemben, 
és direkt nem tudatták vele, hogy mi ő. Tesztelni akarták, mennyire tud beilleszkedni emberek közé, valaki észreveszi-e, hogy a nő más. A vonzalmuk azonban tagadhatatlan, és megpróbálnak randevúzni is egymással. De a nőt folyamatosan kísérti, mennyire valódi a kapcsolat és a szerelem, vagy csak a programja része.
Ez elvileg egy szerelmes film, némi sci-fi beütéssel. A sci-fi eleve nehezebben nézhető műfaj nekem, de most már bajom is volt. Filmet ennyire régen untam, ha rövid akarok lenni.
Ha hosszabb akarok lenni, akkor ennek a filmnek alig van cselekménye. A szereplők modern környezetben, nagyon búbánatosan néznek nagy szemekkel, miközben sétálnak. Néha beszélgetnek. Még a szerelmi szál is ilyen semmilyen, vagy inkább keserves és fájdalmas. Egyszer nem éreztem jól magam, az egésznek annyira lehangoló a hangulata… Ok, talán az is segített a hatásban, hogy nagyon fáradtan néztem, de akkor is – nem adott semmi pluszt, semmi energiát, csak még jobban leszívott.
Utáltam, amilyennek a jövőt és megoldásait mutatták. Az emberek magányosak – akkor miért nem keresik egymás társaságát? A film alapgondolata az, hogy az emberek annyira egyedül vannak, hogy társnak készítenek nekik robotokat. Ami annyira agyament, amikor ott az a sok magányos ember. Hogy is ne lennének egyedül, amikor inkább beszélgetnének és randevúznának egy robottal, mint egymással?
Utáltam, hogy nincs abban se romantika, se érzelem, se logika, ahogy a két főszereplő egymásba szeret. Miért jönnek össze? Oka nincs, a vonzalmat pedig nem érezni a két színész és a két karakter között.
Még jobban irritált Zoe szenvelgése az embersége miatt. Él, érez, de csak egy gép. Ez meg fáj neki. A férfi robot annyira bele is fájdul ebbe, hogy kéri a kikapcsolását. Sok filozófia, sok szenvedés, én meg nem értem, minek nézem ezt.
Plusz, én nem hiszek abban, hogy az emberiség így tudná kezelni a helyzetet. Ha feltalálnak egy robotot, ami annyira emberi, hogy maga is elhiszi, érez fájdalmat is, de mégis csak egy gép, nem szerelmi aspiráns lenne belőle. Hanem a tökéletes áldozat. Akit megszerez egy szadista, aztán kedvére kínozza. A robotnak fáj, szenved, de meghalni nem tud. Egy tökéletes erőszakolható, kínozható baba – az embert meg miért vonnák kérdőre, ha egy tulajdontárgyával szórakozik? Ha mégis átírná a programját, visszatámadna, akkor meg egyenesen haladunk a Terminátor és a Battlestar Galactica felé. Lehet, hogy csak túl sok Black Mirrort nézek, de hogy szeretnénk egy robotot, ha magunkat se tudjuk?
Nekem Lea Seydoux játéka is fájt – egyszerűen irritál a színésznő, itt is.
Ha ilyet, de jót akartok nézni, inkább az Ex Machina legyen a választásotok!
Zoe - 5/2 lassú, túl filozofikus, nekem túl optimista is. Az életben biztosan kihasználnák a gépeket.
