 5: Húzós éjszaka az El Royale-ban – egy hotel, amely egyszerre fekszik két államban. Egy kihalt, egykor szebb napokat látott hotel, amely titkokat rejt, az éjszakára érkezőkkel együtt. A szekta elől menekülő lányok, nyomozó, énekesnő, rabló és a többiek élete összefonódik ezen az egy helyszínen és örökre megváltozik.
5: Húzós éjszaka az El Royale-ban – egy hotel, amely egyszerre fekszik két államban. Egy kihalt, egykor szebb napokat látott hotel, amely titkokat rejt, az éjszakára érkezőkkel együtt. A szekta elől menekülő lányok, nyomozó, énekesnő, rabló és a többiek élete összefonódik ezen az egy helyszínen és örökre megváltozik.
4: 4 szoba – egy újabb hotel, egy recepcióssal szilveszter éjjel. Akinek 4 vendége van 4 szobában és 4 őrületes történettel. Belekeveredik boszorkányok praktikáiba, megismer ördögi gyerekeket, talál hullát, és egy sportkocsi sorsa is rajta múlik, amikor egy fogadás során bárdot nyomnak a kezébe  és neki kell a végrehajtót eljátszani.
és neki kell a végrehajtót eljátszani.
3: Aljas nyolcas – a vadnyugat, ahol az ítéletidő elől emberek egy fogadóba húzzák meg magukat. Látszólag idegenek, akiknek semmi közük egymáshoz. A fogadós sehol, és mindenki titkokkal, hazugságokkal van tele. Ahogy telik az idő, egyre gyilkosabb indulatok gerjednek, amelyeket az igazság el is szabadít.
2: 127 óra – Aron a hobbijának hódolva kirándulni indult. Senkinek nem szólva, egy spontán helyre sziklát mászni. Balszerencséjére zuhant, rosszul esett, a karja beszorult egy hasadékba. Segítséget nem tudott hívni, nem járt arra senki.  Magának kellett kimentenie magát, megküzdeni az elemekkel, vagy nem lesz hazatérés. Mit képes hátrahagyni az életért?
Magának kellett kimentenie magát, megküzdeni az elemekkel, vagy nem lesz hazatérés. Mit képes hátrahagyni az életért?
1: Tizenkét dühös ember – a bírósági tárgyalás lezajlott, az esküdtszék, a 12 ember visszavonult meghozni a döntést. Szavaznak: 11-ük szerint a vádlott, egy fiatal fiú végzett az apjával. Egy azonban azt kéri, gondolják át, egy ember sorsa a tét! Legalább egyszer beszéljék át az esetet, a vallomásokat. Szép sorban az esküdttársai véleménye változni kezd, ami sajátságos konfliktusokhoz vezet. A 12 idegennek közös döntést kell hozni, de ki tud meggyőzni kit és mi az igazság?

 
                                                                 
                                                                 
                                                                 
                                                                