Minden napra egy film

Minden napra egy film

American Gods

2. évad

2019. november 10. - BBerni86

Háborúra készülős, mágikus, hibákkal szembenézős.11_10american_gods.jpg

Az új és a régi istenek összecsapása a küszöbön áll. Mindkét vezér mozgásba hozta a bábuit, és folytatja a toborzást. Odin, vagy mai nevén Szerda, egykori fegyverét, a lándzsáját akarja újrakovácsoltatni, amit még fia, Thor tört ketté. Közben magában újraéli a történetet, ami odáig vezetett, hogy Thor véget vetett az életének – apjának nem kis szerepe volt abban, hogy odáig fajult a helyzet. Közben Sweeney és Laura azon dolgoznak, hogy a nő újra élő legyen, így Sweeney visszakapja az érméjét. Az ír isten az út végére emlékezni kezd, ki volt korábban és ez újabb tettekre sarkalja. Az új istenek terve is az utolsó fázisban tart, miközben próbálnak rájönni, mi a szerepe a történetben Shadow Moonnak, akihez Szerda valamiért ragaszkodik.

Gaiman egyik legismertebb és sikeresebb regénye volt az Amerikai istenek. A rajongók körében volt is várakozás, amikor sorozattá adoptálták a regényt. Lement a 2. évad is, lesz harmadik etap is. Kell is, mert sok jót lehet mondani a 2. évadról, de a lezárt és a cselekményt előre vivő nincs a listán.

Ahogy néztem sorra a részeket, egy gondolat folyamatosan zavart: halad ez a történet valahova? Epizódokat látok a szereplők küszködéséből, minimálisan sejtetik a főkolompos istenek terveit, és ennyi. Az a nagy háború, amit készülnek megvívni, még nem érkezett meg. Mindenki meglapul, és a végsőkig finomítja a lépéseit. Ha nem lenne a sok mellékszál, az egész évad unalomba fulladna: a főszálat nézve csak az utolsó részben történnek lényeges események, különben időhúzással van tele az egész.

A mitológiák keveredése még mindig izgalmas, ahogy az is, az istenek miképpen igyekeznek hívőket szerezni maguknak a modern korban. Azt különösen élvezem, milyen új isteneket teremt az emberiség magának. Azért valljuk be, a Pénz korántsem olyan karakteres, mint a viking vagy görög istenek…

A karaktereket folyamatosan építik, ha néha nem is tudok mit kezdeni azzal, amit megmutatnak belőlük. Szerda, vagyis Odin egyre inkább ellenszenves nekem. Amit megtudtunk, hogy használta a körötte levőket már régóta, és mennyire nem vállalja fel a tettei következményét, ő csak egy nagy manipulátor, aki bárkin átgázol a céljai érdekében. Ian McShane remekül formálja meg, de akkor is egyre jobban utálom a karaktert. Shadow ebben az évadban nagyon semmilyen – Laura több szerepet kap az újraéledésért küzdve. Ezzel csak az a gondom, hogy a nőt az elejétől kezdve rühellem. Azt díjaznám, ha visszakerülne a koporsóba, de nagyon ragaszkodik az élethez. Bírtam is, amikor New Orleansban kimondatják vele, hogy hazudozik – egyáltalán nem Shadow miatt küzd ennyire, önző dög, aki élni akar, aki Laurára gondol elsősorban. Annyira emberi, annyira utálatos…

Ami most is hibátlan, a sorozat egyedi látványvilága. Színes, néha már túlcsorduló, és erőszakos látvány- és színvilággal. Néhol szürreális, néhol bántóan realista, de végig emlékezetes. Még a stílusokkal is játszadoztak ebben az évadban: nagy kedvencem volt, amelyben egy show megelevenedett szereplőiként láttuk Thort, a Nyugat istennőjét és Odint, aki természetesen ott is a porondmester volt.

A 3. évadot érdeklődve várom: reméljük, abban már eljön a háború is.

 

American Gods - 5/3 nem éreztem, hogy haladna a történet. Látványra nagyon ott van, jó alakítások is akadnak.

https://www.youtube.com/watch?v=xr3EMr_hrfA

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr215300004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2019.11.14. 08:28:56

részemről sweeney a kedvencem.
a könyvet most kezdem, a sorival túl vagyok két évadon.
süti beállítások módosítása