Költözős, szerelmes, családos, befolyásolós.
A Ribeiro házaspár Portugáliából költözött Párizsba, miután a férfi bátyja a teljes örökségből kiforgatta az öccsét. Örök seb is maradt a lelkükön, hogy a családi birtok örökre elveszett számukra. Nincs is miért hazamenniük, nem látják őket szívesen. Mindkét gyermekük itt nőtt fel, már inkább tartják maguk franciának, mint portugálnak. Ám 
José bátyja örökös nélkül hal meg, és minden rájuk száll, ha hazaköltöznek érte. Egyik gyerek sem lelkes az ötlettől: Paula titkon az apja főnökének a fiával jár, egyre komolyabb a kapcsolatuk. Pedro is szereti az iskoláját, ahol van egy lány, aki tetszik neki. De mindenki más is maradásra bírná őket, amikor rájönnek, mi készül. Eddig mindig erre a két emberre támaszkodtak, akik önzetlenül segítettek mindenkin. Így most összefognak, kényeztetik őket, hogy inkább maradjanak és segítsenek tovább nekik. De ha ez egyszer kiderül…
A legszívhez szólóbb komédiák, amiket láttam, franciák voltak. Tudnak valami olyan pluszt beletenni a történetekbe, hogy egyszerre tudnék sírni és nevetni rajtuk, és évekkel később is emlegetem őket. A Kóristák nálam megunhatatlan, de Amelie, az Életrevalók is modern klasszikusok nálam. Ezért van az, hogy újabb és újabb esélyt adok a francia filmeknek, noha a népszerűségük miatt egyre több gagyi komédia is érkezik.
A Szerelem, örökség, portugál legjobb esetben is középszerű. Az a szív nincs benne, ami miatt annyira tudom szeretni a francia filmeket. Igaz, a humora sem pont olyan, ami nekem tetszene. Egyszer meg lehetett nézni, a végét leszámítva nem is fájt.
A történet egy jópofa fordulattal indul: a házaspár, akiknek azzal telt az élete, hogy mások életét megkönnyítették, megkapja a nagy lehetőséget. Egy örökséget, mely gazdaggá tenné őket és haza is mehetnének. Az már fájdalmas viszont, miért nem mesélik el senkinek ezt, és miért gyötrődnek elfogadni az örökséget. Mert attól tartanak, hogy önzőnek tartanák őket, és a többiek éreznék úgy, hogy cserben hagyják őket. Paula, a lányuk mondja ki, amit én is gondoltam: ők a környék bolondjai, hiszen mindenki rájuk támaszkodik és kihasználja őket, nekik ez meg fel sem tűnik. Boldogok tudnak lenni így is.
A film azzal válik komédiává, hogy a titok véletlenül kipattan, és mindenki megtudja, milyen lehetőséget kapott a házaspár. Persze, nem örülnek neki: mindenkit fájón érintene, ha elmennének és elvesztenék az ingyen munkájukat, az állandó segítséget. Így összekapják magukat, és mindenki trükközik, hogy maradásra késztesse őket. Megkapják a rég esedékes felújítást, kinevezést. Ez azonban még nem igazán vicces, annyira átlátszóan csinálnak mindent és nincs benne humor. Ám amikor a pár ráébred, hogy tudják, mit örököltek, és nem akarják a mosolygós rabszolgát elengedni, ők jól bemutatnak mindenkinek. Akkor jönnek rá, mennyire igaza volt a lányuknak. Ők azt hitték, majd velük örülnek a szerencséjüknek. Nem így lett, hát most ők kezdenek el mindenki más agyára menni. Itt már voltak vicces részek – kész, mi eszükbe nem jutott.
A gond az, ahogy mindezt lezárják. A lányuk szerelmi szála bután gabalyodik, és nem is értettem, miért úgy zárnak, ahogy. De minek is akarok logikát és értelmet találni ebben? Láthatóan az volt a lényeg, hogy a végén mindenki boldogan bulizzon. Az, hogy ez hogyan jön össze, mennyire a semmiből és értelem nélkül, csak engem zavar.
Küllemre is közepes komédia. Egy ismerős arc, kevés helyszín. Látványelem nincs, de komédiában nincs is szükség rá, pláne, ilyen családi témában. A humornak és a karaktereknek kellene eladnia, de az nem jön össze.
Nem rossz film ez, csak nem is jó. A nagy átlag, amit megnéz az ember, aztán gyorsan el is felejti. Háttérfilmnek való csak.
Szerelem, örökség, portugál - 5/3 kellemes, de nem igazán vicces. A vége kurta és furcsa. Az egyszer nézhető kategória.
