Életmentős, csapatos, tűzoltós, mentős.
A raktártűz komolyabb, mint elsőre tűnt, nagyok a veszteségek. Többen megsérülnek, a legjobban Otis. Hiába tesznek meg érte mindent, nem éli túl. A csapat gyászol, és igazságot is akarnak szolgáltatni a halott társuknak. Bevetik magukat, hogy ne maradjon következmények nélkül a szabálysértés. Otis egy emlékszobrot is kap, ahogy a kedélyek lassan elcsitulnak, és múlik a gyász. Boden alkalmasnak találja az időt arra is, hogy betöltse a 
megüresedett helyet. A pályakezdő Gallo érkezik az osztagba, aki egy lakástűzben árvult meg, és a tűzoltóknak köszönheti, hogy ő maga életben maradt. Gyerekkora óta készül erre a pályára – a vezetőknek figyelni is kell rá, hiszen több kockázatot bevállal, mint ami egészséges. Miközben a laktanya tüntetés helyszínévé válik, míg harcolnak a mozgássérült anya fiához való jogaiért, míg segítenek a gépbe szorult munkáson, egyikük megnősül, másvalaki rátalál az anyjára, de ifjúsági program is indul a tűzoltás iránt érdeklődő fiataloknak.
Az idei év nem volt jó a sorozatokhoz sem – úgy tűnik, az animációk napja jött el, ahhoz nem kellenek igazi színészek, és az animátorok tudnak dolgozni más-más légtérben is. Nem egy sorozat le lett rövidítve és soknak nem is tudni, mi lesz a sorsa. Az Odaát záró évada fáj legjobban, de a Chicago sorozatok is rövidültek a vírushelyzet miatt.
A legjobban a Fire végén látni, hogy nagyon félbeszakadtak a dolgok. Az utolsó rész az évadban egyáltalán nem olyan volt, mint egy évadzáró, csak egy ügy a sok között. Még csak nyitott véget sem hagytak benne, hogy kérdésekkel jöjjünk vissza a kilencedik évadra. Egy történetet mesél el, aminek megvan a vége is. Mivel hét alkalommal egészen máshogy néztek ki az évadzárók, most maradt is bennem hiányérzet.
Pedig, minden más tekintetben egy korrekt évadot kaptunk. A Fire eltalálta azt az arányt, amikor a részenkénti mentések és veszélyhelyzetek arányban állnak a magánéleti szálakkal. Mindkettő egyaránt fontos, és nem érzem még ismétlődőnek, rutinnak, mint a PD esetében. Még akkor sem, ha már nem tudnak olyan ötleteket felvillantani a vészhelyzetek tekintetében, mint a sorozat elején. 8 évad után ezen nincs is miért meglepődni.
Azokat az eseteket kifejezetten szerettem, amikor Severide önállóan vagy a tűzvizsgálókkal együtt a tüzek eredete után nyomozott. Az egy olyan ágazata a tűzoltók világának, amiről szívesebben megtudnék többet is. Simán el tudnék képzelni egy olyan krimis szériát, ami az ő munkájukra épülne. Ez valami olyan plusz ebben az évadban, amit élveztem. Még akkor is, ha azt már kevésbé díjaztam, hogy a kolléganő vonzalma Kelly iránt kiváltotta Stella féltékenységét. Mondjuk, nekem még mindig nem az igazi Kelly és Stella kettőse, én Annát bírtam, csak sajnos őt elvitte a rák egy korábbi évadban.
Ezzel rá is térhetünk a sorozat másik arcára: a tűzoltók magánéletére. Az mindegyik Chicago sorozatra igaz, hogy az együtt dolgozók olyan erős csapatot alkotnak, hogy már nem is csak munkatársak, de szinte családtagok egymás számára. Amivel a Fire kitűnik, hogy itt a magánéleti szálak nem csak szerelmi ügyeket jelentenek. Igen, idén eljutunk Joe esküvőjéig, de olyan témát is kaptunk, mint Sylvie esete, aki örökbefogadott gyermek volt, és nem ismerte a szülőanyját. Most viszont jelentkezik a nő, hogy szeretné őt megismerni. Vagy Emily története, aki küzd azért, hogy orvos lehessen belőle. Mert nem csak a szerelem és a munka az életük, amit szeretek ebben a sorozatban.
A színészek már nagyon szerepben vannak, és úgy tűnik, a vérfrissítés is működik. Rosende sokkal szimpatikusabb ebben a sorozatban, mint korábban volt az árnyékvadászok között. Mondjuk, vannak közös vonásai az ottani karakterével…
Érdeklődve várom, hogy indul majd a 9. évad. Én nézem majd tovább is.
Chicago Fire - 5/4 egy összetartó közösség, egy hivatás, és annyi magánéleti dráma, hogy jól lekössön.
