Féltékenykedő, színésznős, személycserés, barátnővel nyaralós.
Beth és Anna régi, jó barátnők, akik most közös hétvégét és pihenést terveznek maguknak. Mindkét fiatal nő színésznő, és eddig komolyan össze is tartottak. Ám az utóbbi időszakban nagyon másképpen alakult az életük: Anna szakított a barátjával, és a karrierje sem halad semerre. Ellenben Beth stabil párkapcsolatban él, több 
filmben is szerepelt (ha nem is mindegyiket forgatta jó kedvvel a sok meztelen jelent miatt) és cikkek is jelennek meg róla, mint feltörekvő tehetségről. A nyaralás első percétől Anna folyton a kettejük közti különbséggel szembesül – Beth az, akit randira hív a neki tetsző férfi, és a nővel rajongók akarnak közös fotót, amit neki kell elkészítenie. A féltékenységét nem is tudja jól titkolni, és a kellemes hangulat hamar gyilkossá válik. Amikor mindenki elkezdi kimondani, mit érez, elszabadulnak az indulatok.
Miért nem szabad a címre hallgatva filmet választani? Úgy lehet járni, mint nekem sikerült a Démonaink cíművel. Azt hittem, egy olcsóbb horror lesz, ha szerencsém lesz, akkor inkább pszichésen ijesztő, és nem jump scream elemekre alapozó. Ehhez képest belecsöppentem egy művészfilmes drámába, amitől megkímélem magam, ha előbb elolvasom, mégis miről akar szólni ez a film.
Mert vannak benne démonok, csak éppen ezek nem gonosz, külső identitások, hanem az ember belsőjéből fakadó irigy és gonosz késztetések. Beth nekem álszentnek tűnt, és sok mindenben nem is értettem, mit és miért csinál. Az ő démonja talán az, hogy a természete teljesen más volt, mint a szerep, amibe kényszerült. Ő az a csendes, alig észrevehetetlen lány, aki minden konfliktust elkerül. Egy nebáncsvirág. Nem is volt boldog attól, amiket elért. Így nem is érezhette, hogy ami neki már szinte teher, az a másiknak irigylésre méltó.
Irigység, féltékenység – Anna démonai. Amit ő akart, azt Beth könnyeden megkapta. A szerepek, a rajongók és egy férfi, aki szerette. Ő azt nem látta meg, hogy Beth nem boldog. Azt hitte, csak lekezeli azzal, hogy mennyire semmibe veszi a sikereit.
Kicsit éreztem köztük egy tragikus félreértést, kommunikációs szakadékot is.
Ahhoz képest, ezt milyen jól lehet elemezgetni, nézni nem volt egy élmény. Az totálisan benne volt, hogy mennyire más a két nő, és hogyan nő közöttük a szakadék. Anna karaktere közben olyan tekintetet vetett a barátnőjére, hogy az felért egy vészcsengővel: itt baj lesz!
De ezzel a feszültséggel nem tudtak mit kezdeni. Az éjjel történik valami, de nem látjuk, mi. Hangokat hallunk, majd látjuk, hogyan változott meg a helyzet. Anna jön elő, de teljesen abban a karakterben, amilyen addig Beth volt. Vizionál, kísérti a másik nő, de Beth szellemalakja nem az igazi nőt idézi, hanem teljesen átvette Anna korábbi temperamentumát és stílusát. A külsőségekben: ruhák, haj és a teljes viselkedésükben egymás tükrei lettek.
Az egy dolog, hogy nem valami értelmes, a végére valamit ki lehetett volna hozni belőle. Ahogy Anna Beth nevén pasizott, meg csinálta a semmit, közben hallucinációktól szenvedve, azt hittem, alibit gyárt magának, mintha Beth még élne. De a végére ezt is el kellett vetnem, és jött egy újabb fordulat.
Arra már nem értettem semmit – mi történt, mi nem, mi van? Annyira el is fáradtam ettől, hogy már érdekelni sem tudott. Simán zavaros, feleslegesen bonyolított és zavaró képi világú film, amit nem véletlenül fesztiválfilmként forgalmaztak.
Amit még kiemelnék, hogy az Annát játszó Mackenzie Davis ismerős lehet a legutóbbi Terminátor filmből. Itt jobban játszik, de szomorú ezt leírni, a Terminátor film kellemesebb élmény volt, mint a Démonaink.
Most pedig kitalálom, mit nézzek meg este. Reméljük, sikerül jobban választani. �
Démonaink - 5/2 az elején a féltékenységet jól megmutatják, de utána a film zavaros és szinte érthetetlen.
