Családi utas, politika viharában senyvedő, útkereső.
Mihai és Emil aradi fiatalok. Emil még középiskolás, jövőre fog felvételezni az egyetemre. Nem szereti a fennálló politikai rendszert, és ezt ki is meri mondani, a bátyja aggodalmára. Mihai orvos, aki pontosan tudja, ha az apjukat nem viszik el komolyabb kezelésre, elvesztik. Mivel a testvére ügyei miatt is veszélyes helyzetben vannak, az öregnek azt mondják, csak kirándulni mennek, valójában azonban Drezda felé veszik az irányt, ahol elvégeznék a 
szükséges agyműtétet. Közben látják, ahogy a szovjet tankok megindulnak Csehszlovákia felé. Külföldön ragadnak, és haza csak a Nyugat felé lehet menni. Vagyis, itt a lehetőség, hogy maguk mögött hagyják a kommunizmust. A család gyorsan megoszlik: van, aki otthon akar jobb életet teremteni, más menekülne most, hogy megteheti.
Igaz történet az alapja, de nem is ez a fontos benne. Nem olyan személyek vannak a középpontjába, akik bármiképpen is alakították volna a történelmet. Nem is azokat a dolgokat mutatja meg, ami bekerülne egy történelem könyvbe.
Az akar a bája lenni, hogy az átlag ember szemszögéből ábrázolja, milyen volt egy olyan rendszerben élni és megalkudni. Hiszen, ha az ember más mert lenni, kimondta a véleményét, nem lett besúgó, az államhatalom pillanatok alatt elkaszálta a jövőjét és a mindennapi biztonságát. A film elején erre még inkább csak utalnak, de a végére komoly példákat is látunk. Mindenki tússzá lett, akivel a rokonait zsarolták. Disszidálsz? Számíthatsz arra, hogy az otthon maradtak kenyere keserű lesz!
De benne van az is, hogy semerre nem volt kolbászból a kerítés. Akkor néztem nagyot, amikor a kint maradt Mihai is felkérést kapott arra, hogy kémkedjen a családján és az ismerősein keresztül. Talán szabadabb volt kint, de ott is megvoltak azok a módszerek, ha finomabban is, mint ami elől menekülni akart.
Ki döntött jól? A film nem ad erre választ. Életképeket mutat – milyen volt itt, ott és hogyan lehetett dönteni, mi volt fontos az embereknek.
A családi drámát is lehetne elemezni, de az kevésbé fogott meg. Igazából pontosan tudták mit kell tenni, és mi lesz, ha nem viszik végbe a tervet. Az apa a műtét nélkül halálra volt ítélve. Olyan hiábavalónak is éreztem minden vitát és a pártokra szakadást. Nem volt alternatíva vagy csoda. Ebből talán érezni, hogy ebben a kérdésben Mihai pártján álltam. Attól, hogy nem csinálnak semmit, csak várnak, nem fog változni semmi.
Mondanivalójában érzem, miért készülhetett ez a film és mit tud megmutatni. Hála égnek én nem éltem a szocialista rendszerben, így ez nekem történelmi film és nem nosztalgia. Bár a kezem hazahúz, és nekem A tanú lesz a kommunista rendszert élesen és hatásosan bemutató film a magyar naranccsal, azért ebben is ott van az, hogy milyen volt az a világ.
Csak éppen, ezen túl, mint film, nem tudtam értékelni az alkotást. Nem szórakoztatott, nem izgalmas. Bár nem szeretem ezt így kijelenteni, de nekem unalmas volt. Lassan haladnak az események, a családon belüli konfliktusok nagyja fel lett fújva. A belekevert szerelmi szálaknál meg az is jobb lett volna, ha inkább nem is lettek volna.
A látvány a korhangulatban jelenik meg. Amilyennek fotókon mutatták a kommunista rendszert, kb. azt láttam a filmen is. A ruhák, de leginkább a kocsik idézték meg számomra azt az időszakot.
Ismerős színész nem volt benne, de ezen nem is lepődöm meg. A stáblista alapján románok, mint a szerepük. Nem is hiszem, hogy láttam román filmet korábban. Annyira nem tudott megfogni a film vagy a karakterek, hogy bárkinek megjegyezzem a nevét.
Egyszer meg lehetett nézni, van tanulsága, de nem esett jól. A végét is rühelltem.
Utazás apánkkal - 5/3 a kor hangulatáról elhiszem, hogy ilyen lehetett – de annyira untam így is a cselekményt.
