Azt hiszem, ehhez nincs érzékem. A groteszk iskolapéldája ez a film, de azon túl, hogy helyenként komolyan zavarba ejtő, nem nagyon tudok mit kihozni belőle.

A nyers cselekmény egyszerűen semmilyen. Ha nem az lenne a film helyszíne, nem az lenne a háttérben, ami, akkor ez egy végtelenül unalmas és fájdalmas film lenne. A család egy hatalmas, kényelmes házban lakik, nagy kertjük van és sok szolgájuk. Jómódban élnek, kiszolgálják őket, folyamatosan érkeznek az új ruhák, ékszerek, friss élelem, minden. Kb. azt mondhatnám, hogy kapunk egy német vidéki idillt, amiből tudatosan ki van zárva a háttér.

Ami pedig ott van, és engem folyamatosan nyugtalanított. A ház mögött ott van Auschwitz, aminek a családfő, Rudolf Höss a vezetője. Néha látjuk, miket tárgyal munkaügyben. Tényszerűen hatékonyságot növel, rendelkezik – mintha tényleg egy szimpla gyárat vezetne csak, és nem érinti meg semmiképpen, hogy ő a halálmester. Konkrétan nem megy le a táborba – egy olyan jelenetet kapunk, amikor fel van hozzá rendelve egy fiatal nő, de hogy mi történik, azt csak abból sejthetjük, hogy a nő lazítani kezdi a ruháját és kiengedi a haját, majd a következő jelenetben Höss intim mosakodást végez, mielőtt hazamenne. Az otthon, ahol partit adnak, kertészkednek, ölelgetik és szeretik egymást. Hedwig és a gyerekek, a személyzet olyanok ott, mintha egy üveggömbben lennének.

Annyira rossz ezt a családi idillt nézni, amikor ott van a tábor mögöttük. Amikor folyamatosan hallani a sikolyokat, a fegyverek zaját, amikor a krematórium szinte folyamatosan megy, ott a füst és pl. szedik is be a ruhákat a bűz elől. Éjjel besötétítenek, még véletlenül se lássa senki az ablakon át, mi van a kerítésen túl. Kb. mintha Höss és a neje hülyék lennének, pedig ez tudatos kizárás. Nekik már fel sem tűnik.

Kevés, ami mégis jelzi, hogy ez valami szörnyű és elmesélhetetlen. Amikor az anya látogatóba jön, eleinte el van ájulva a nagy kerttől, luxustól, aztán elég hamar nem bírja idegekkel, ami áthallatszik és látszik. Szabályosan elmenekül, egy levelet hagyva maga után, amit olvasás után Hedwig azonnal el is éget. Lehet sejteni, mi volt benne. Ahogy a Höss gyerekek időnként viselkednek: amikor a nagyfiú éppen úgy zárja az öccsét az üvegházba, mint falon túl a katonák a zsidókat.

A visszacsatolás se jobb a jelenre. A mában mutatja be a tábort, amikor takarítanak. Abban is van valami végtelenül groteszk, ahogy a sok rettenetre utaló elem mellett simán felmosnak, port törölnek.

Christian Friedel és Sandra Hüller személyében két ismertebb színész van főszerepben, és nem játszhatnak rosszul, mert nagyon gyakran volt olyan érzetem, hogy meg akartam őket rázni. Főleg Hüllert Hedwigként.

Lehetne azon elmélkedni, hogy ezzel mennyire fejezik ki azt, hogy ami ott történt, az elmesélhetetlen. Egész egyszerűen eddig egészen másképpen nyúltak a holocaust témához. Ez a verzió jelen pillanatban nekem zavaróan furcsa, még nem nagyon tudtam hova tenni magamban.