Röplabda bajnokságon küzdő, emléket őrző, gyászt feldolgozó.
A West High röplabdacsapata tavaly bajnok lett. Idén címet akarnak védeni, amiben nagy hajtóerő a kapitányuk, Caroline – Line. A lány életvidám, ezerrel pörög, tele van szeretettel és mindenkiből kihozza a legtöbbet. 17 éves, 
az anyja súlyos betegen fekszik kórházban, érte is meg akarja szerezni újra a kupát. Egy bulit követően mopeddel indul a kórházba az anyját meglátogatni – nem ér célba. Egy fának csapódik, belehal a sérüléseibe. Az anyja is hamarosan követi a sírba. A csapat szétesik, sorra mondják le a meccseket. Edzőjük, Bres ezt képtelen ennyiben hagyni. Line legjobb barátnője Kelley volt, aki szintén benne volt a csapatban. Őt kéri meg, menjenek vissza játszani. A csapat összeáll, Kelley kénytelen Line helyére állni, de szenvednek. Míg célul nem tűzik, hogy Line emlékére bajnokok lesznek újra. 15 mérkőzésből 15-öt kell megnyerni, ők belekezdenek a menetelésbe.
Most bennem van a kisördög, hogy nekimenjenek a film érzelmi töltetének. Iszonyatosan meg akarnak siratni, és valóságos hőstörténetet és felmagasztalást készítettek. Eléggé szeretem a sportfilmeket, de itt már éreztem a túlzásokat. Még, ha igaz történet is az alapja, és emléket igyekeztek állítani.
Caroline itt egy valóságos szentnek volt ábrázolva. Semmi negatívumot nem tettek a karakterébe, mesebeli lett. Belevaló, életvidám, segítőkész, a csapat lelke, erős és motiváló. Ok, hogy a holtakról jót vagy semmit, de itt nagyon elmentek a másik végletbe. Ami elsősorban azért irritált, mert valós történeti alapokból faragtak mesét. Akkor is értettem volna, miért szenvednek annyira az elvesztésétől, ha nem egy földre szállt, energiával teli angyalnak ábrázolják.
Ehhez a vonalhoz kapcsolódik a film gyenge – szerencsére nem viszik túlzásba – vallási vonala. Line családja hívő keresztény, és a lány, majd a felesége halála után Ernie meginog és haragszik. Eddig ok. A visszatalálása az egyházba viszont a teljes cukorszirup öntetet megkapta. Az a monológ, hogy Istennek szüksége volt Line-ra, azért vette el… Ok, mindenki másban talál vigaszt, de ez… sok volt.
A központi alak Line halálával Kelley lett, a legjobb barátnő. Ő legalább félénk, minimális az önbizalma és nem csak egy hősnő. A gyengesége emberivé tette. Ok, aztán kapitánnyá érik és a végére egy helyes barátja is lesz, de az már filmes kötelező. Vele inkább együtt tudtam érezni, mint a tökéletes Line-nal.
Ha már a karakterek, Line családja is abban a tökéletes fényben fürdik, mint a lány. Nem is vesztegetek rájuk több szót, hiába játszotta William Hurt az apát. Amerikai szentek…
Ellenben az edzőnő, Bres, Helen Hunt alakításában élő figura lett. Talán ő volt az, akit a legkevésbé idealizáltak és ettől szerettem. Hunt pedig jól hozta a kemény és az érzelmes felét is, amit persze a végére mutatnak meg, fokozandó a nézők sírás ingerét…
Sportfilm, meccsekkel és edzésekkel, ezek adják a film vázát. Ez jó is, mert nagyon azon nem lehet moralizálni, hogy védekezni kell, lecsapni a labdát, vonalon belül maradni… Egész izgalmasak lettek az összecsapások, még akkor is, ha az eredeti fülszöveg és a cím is sugallja, mi lesz a vége. Még akkor is, ha a buzdító beszédekben megint csak érzelmileg helyeztek ránk nyomást. Life Like Line. Ami azért durva, mert a végére bevágták az eredeti felvételt, és voltak ezek a pólók, így énekeltek az utolsó meccs után és ott van Line fotója is.
Amiért különben most elő lehet szedni, mert Erin Moriarty feltette magát a térképre, mint Starlight. Meg lehet nézni, itt még azt a naivát játssza, amilyen Starlight volt kezdetben.
Ok, The Boys – az egy másik történet. De arra jó lehet, hogy a szereplőktől más filmet keresve kiköt az ember ennél a röplabdás alkotásnál.
Vissza a csúcsra - 5/4 az érzelmi húrokat nagyon erőltetik, de a jó sportfilm hangulata miatt elnéztem. Elment.
