Vidéki, átkos, misztikus, gyermeket mentő.
Francesco nősülni készül – a választottja Emma, egy építész, akinek a korábbi kapcsolatából van egy kislánya, Sofia. A férfi nagyon jól kijön a gyerekkel is, a sajátjaként kezeli és erős a kapcsolatuk. Most viszi őket először haza, az anyjához, Dél-Olaszországba. Bár az asszony és a helyiek kedvesek velük, Emma nem tud szabadulni az érzéstől, hogy valami itt nem stimmel. Sokkal erősebbek a hagyományok, és a leendő anyósa is mintha olyan 
ügyekben lenne benne nyakig, amiben Emma nem is hisz. Az igazi vészhelyzet akkor jön el, miután a kislányt egy pók megcsípi. A seb egyre rondább, a gyerek egyre rosszabbul van, és az asszony állítja, ez nem a pók műve. Egy asszonyé, aki egykor Francesco párja volt, és most eljön a gyerekért, akit egy mágikus kötéssel húz magához, akit a férfi lányaként szeret. Emma menekülne, de rá kell jönnie, délen milyen ereje van még a mágiának.
Már kezd annyira mozi hiányom lenni, hogy minden filmben azt kezdem el keresni, ami nem tetszik. Ez igazság szerint még a nézhető horrorok között van, de azt lenne kedvem most is csak felsorolni, mi mindenbe tudok belekötni.
A legegyszerűbben a látványvilágba. Rémes maszkok kerültek a szereplőkre, a boszorkány – a nevét nem akarom elárulni előre – alakja is inkább sikerült viccesre, mint ijesztőre. Nagyon látni az arcán, hogy mindössze maszkot visel és különben is jó fura, ahogy kinéz.
Az ijesztés nem jump scream, egyes jelenetekkel, sebekkel és undorító dolgokkal próbálnak sokkolni. Van, ami működik. Egy gennyes daganatot felvágni, ahogy folyik a természetellenesen fekete vér, vagy hajat hányni – az már a Körben is kicsapta nálam a biztosítékot. Bár itt egyből beugrott a Kör, és nem az újdonságával hatott ez a kép, így is maradt annyi ereje, hogy nem egyszer fogtam a fejem, hogy ezt rossz nézni, mert undorít.
A hangulatot viszont kifejezetten jól elkapták. Ahogy még Emma is billeg, hogy mi itt babona csak, mi az, amiben hinnie kellene és menekülnie vagy éppen még jobban belemásznia a dolgokba. A különös szertartások, az egésznek egy sötét, misztikus színezete, ami áthatja a filmet. Mintha nem is keresztény Olaszországban járnánk, hanem valamikor régebben.
Az viszont már megint a negatív oldalra kerül, hogy a film legijesztőbb és a leginkább hátborzongató része igazából nem is a film része. A végén vannak fotók, ahol tényleg ilyen hitet, szertartásokat, embereket mutatnak meg fotókon. Abban van para faktor, pedig csak fotók, nem is mozognak.
A karakterek nem kerültek közel hozzám. A kislány, Sofia kimerül annyiban, hogy jó gyerek, helyes lány. Semmit nem tudtam meg róla. Francesco jó muzsikus, szerelmes Emmába és működnek együtt. Nehéz is elképzelni, hogy a múltban olyat tett, ami itt kiderül majd róla. A jelenbéli énje abszolút pozitív, maximum a titkokat lehet felróni neki. Emma… vele jutok a legnehezebben dűlőre. Jó karrierje, jó élete van, és mellette családanya is. Nem tudom logikusan megindokolni, mi irritált benne – lehet, hogy sokat borult ki?
Nem a színészek adják el ezt a filmet, bár van, amiből találtam ismerősöket. Francesco alakítója, Riccardo Scamarcio már tűnt fel Olaszországban játszódó filmben, akkor ő volt a rosszfiú. Valahogy annak könnyebben elképzelem, mint itt a férfi hősnek. Mia Maestro meg sorozatban tűnt fel, ahol vámpírok ellen küzdött. Nem ez lesz a pályájuk csúcsa.
Különben a vége se tetszett. Ez most egy dupla feltámadás?
Lassan már nincs is kedvem filmet nézni.
A déli átok - 5/3,5 a hangulata elvitte, de nem az igazi. A gonosz nem ijesztő eléggé, a hős se szimpatikus.
