Regényként az egyik kedvenc horrorom a Madarak a dobozban – hozzáteszem, az első kötet. Lett belőle Sandra Bullock-film, ami már annyira nem tetszett. Most pedig itt az újabb film, de nem Malerman ötletét viszik tovább. Csak a világot használják fel, és Barcelonában mutatják meg, mi történt az emberekkel.

A kiemelt szereplőnk Sebastian, egykori mérnök, aki egy különleges helyzetben találja magát. Hiszen ő azok közé tartozik, akik nem kapnak öngyilkos késztetést a lényektől. Mi több, a családja elvesztése után küldetésének tekinti, hogy másokkal is megláttassa, hogy milyen lények érkeztek közénk. Van egy egész hitrendszere, ami arra épül, hogy majd egyesülhet a családjával, csak teljesítenie kell a küldetését a Földön. Még egy bibliai analógiát is kap rá: ő a pásztor, aki a helyes irányba tereli a nyájat. És a konfliktust az adja, hogy amikor egy olyan csoportot készül elárulni, amiben van egy kislányával egyidős gyerek, megkérdőjelezi a saját szerepét és a lények angyal voltát. Mi van, ha ő nem a pásztor, hanem a farkas, aki tizedeli a nyájat?

Próbál játszani azzal a film, hogy milyennek lássuk a főszereplőt. Ahogy nyit, a kislányával, az szimpatikus. Amikor látjuk, mi a küldetése, az simán sötét. De nem engedi meg a film, hogy egyszerű rosszfiúként tekintsünk rá. Flashback jelenetekben mutatja, hogy miképpen jutott ide. Mit kellett átélnie, és hogyan kapaszkodik a maradék hitébe. Vagyis, talán azt mondanám, hogy ő egy jó ember, akit a gyásza nagyon sötét útra vezetett. Ezért kell vele annak történnie, amit majd a film végére látunk. Vannak olyan bűnök, amiket nem lehet kiradírozni, de így megkapja az esélyt, hogy valamit jóvátegyen, és ne süssük mellé a rossz jelzőt.

Viszont, megvannak azok az alakok is, akiknek nincs meg a mentségük. Akik ugyanolyan megszállottak, mint az első filmben a közösség árulója. Azt is mondhatnám, hogy az ő karaktere mozgathatta meg leginkább a készítőket, mert ezeket az embereket teszik a középpontba. Akik rávesznek másokat, vagy rájuk erőszakolják, hogy nyissák ki a szemüket, lássák mi van kint, és legyenek öngyilkosok. Aztán ezt a típust árnyalják: van a megszállott és őrült, meg van az, akit még szánni is lehet a veszteségei miatt. Nem mintha az jóvátenné, amit a többiekkel tett.

Le a kalappal, aki az ábrázolt, elpusztult városban Barcelonát felfedezi. Sima lepusztult utcaképeket kapunk, amelyek lehetnének bárhol. Egyedük a libegő, meg a tengerparti szakasz egy része, ami megismerhető. Különben, járhatnánk bárhol. Amit az amerikai filmek szeretnek, hogy a híres épületek pusztulását mutatják, itt teljesen elmarad. Vagyis, senki ne számítson arra, hogy a Sagrada Famíliában fognak összecsapni a felek egymással. De még csak egy vágókép sincs, hogy mi lett a sorsa.

A túlélők csapatában van sokféle szereplő, de nem ad sok időt a film bárkit megismerni. Van egy külső/belső jellemzőjük, és ennyi. A német kislány, aki miatt Sebastian majd mindent átgondol, simán kimerül annyiban, hogy kicsi és hiányzik neki az anyja. De szinte mindenkit ilyen terjedelemben be lehetne mutatni.

Mivel spanyol film, túl sok ismert arcot sem lehet felfedezni benne. Ok, azért vannak ismert spanyolok, csak nem ebben a filmben. A még legismerősebb egy bevándorló, Diego Calva, aki a Babylon egyik főszereplője volt. Ő az egyetlen, akit megismertem. Nem mintha különösebben nagyot lehetne játszani ebben a filmben – szörnyek elől menekülős horror, és nem olyan ötletesen, mint a Hang nélkül esetében volt.

Egyszer meg lehetett nézni, de nem az a film, amit emlegetnénk, hogy min ijedtünk meg, vagy valaki annyira jó alakítást nyújtott volna benne.