Minden napra egy film

Minden napra egy film

Teljes titoktartás

2020. december 10. - BBerni86

Zsarolós, könyvkiadós, bosszút állós.

Egy francia író hatalmas sikert ért el a romantikus thrillerével. Két kötet jelent meg eddig, és érkezik a sorozat zárlata is. A kiadó ezzel a regénnyel akarja megmenteni magát, így már a fordítást is extrém módszerrel szervezik meg: a fordítókat egy föld alatti létesítménybe zárják el, egyszerre csak 20 oldal lehet náluk, és amikor nem dolgoznak, de a szöveg, se a jegyzeteik, se a laptop nem maradhat náluk. Már csak az utolsó 100 oldal van teljes_titoktartas.jpgvissza, amikor a kiadó emberét, Ericet megzsarolják. Ha nem fizet milliókat, a kötet ki fog kerülni a netre és bárki szabadon hozzáférhet. Az első 10 oldalt el is veszti bizonyításképpen. Eric csak most adta ki a kezéből az iratot, vagyis valamelyik fordítónak ki kellett játszania és most zsarolja. Egyre brutálisabb módszerekkel keresi a tettest, miközben folyik egy nagyobb játszma is, amit már csak akkor láthat át, amikor besétált a csapdába.

Bírom az okos és átverős filmeket, amikor a végén megmutatják, mi történt igazából és mi minden volt, amit nem vettünk észre, pedig ott volt minden a szemünk előtt. Ok, itt nem minden a szemünk előtt zajlott, de nagyon jól összeáll a kirakós a végére.

Nagyon a történetről nem is akarok mesélni, mert sok minden nem az, aminek elsőre látszik, és nem szeretném senki örömét elrontani, aki még csak ezek után ismerkedik a történettel. A lényeg az, hogy van 9 fordító, akik között a kiadó embere keresi a zsarolót. Csakhogy, nem biztos, hogy a jó kérdéseket teszi fel. Mondjuk, ha az ember egy olyan ellenféllel kerül szembe, aki már kisgyerekként rájött, hogy a Gyilkosság Orient Expresszen történetében kik a gyilkosok, nem is kell ezen meglepődni.

Tetszett a folyamat, ahogy Eric mellett mi is meg vagyunk vezetve. Irányítják a figyelmünk, így a valóban fontos részletek felett könnyű elsiklani. A végén így tud hatása lenni annak, amikor belátunk a színfalak mögé, és meglátjuk, mi mennyire volt eltervezett és a csapda része. Az is nagyon tetszett, miért készült egyáltalán ez az egész átverés.

Mivel nagy a létszám, és a film nem olyan hosszú, egyes karakterek ki vannak emelve, és lehet sejteni, hogy ők jobban benne vannak az egészben, mint a többiek. Az sem lesz szerintem senkinek meglepő, hogy ezek a szerepek kapták az ismertebb színészeket alakítóként. Igaz, nem sztárparádé, de azért vannak ismerős arcok.

Az angol fordító, Alex, a többiekhez képest kölyök, mégis hamar ő kerül a középpontba. Szervezkedik, és gyorsan szembe is helyezkedik Eric-kel. Alex Lawther szépen építgeti a filmográfiáját, és itt már felnőtt szerepet kapott – a sorozatában még tinit játszott.

Lambert Wilson jól ellenpontozza a fiút a karakterével: Alex az érzelmes, Eric a profitorientált szakember, akit nem érdekel más, csak a bevétel. Idősebb – fiatalabb. Jól fésült – már szinte trehány. De, ahogy lenni szokott, itt sem a küllem lesz a döntő, hanem amit rejtegetnek mögötte.

Olga Kurylenko most is egy olyan nőt játszik, aki leginkább a küllemével tűnik ki. Ugyan néha adnak neki olyan szöveget is, amelyben elvileg egy érzékeny, finom nő alakját vázolhatja, de sokat mond, hogy ezt milyen ruhákban és helyszíneken adják a szájába.

Mivel francia a film, bőven lehet olyan európai színészeket találni, akiket olasz és/vagy francia filmből ismerünk. Itt van a francia lagzik kínai férje, vagy a Legendák hivatala egyik hősnője is.

Bár a franciákat elsősorban nem a thrillerek miatt szeretem, ez korrekt film volt.

 

Teljes titoktartás - 5/4 nagyon bírom az ilyen átverős filmeket – volt feszültség, volt meglepetés a végén. Bejött!

Teljes titoktartás (12) thriller - szinkronos előzetes - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3416327414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása