Minden napra egy film

Minden napra egy film

Mozdulatlanul

1. évad

2020. december 20. - BBerni86

Fényképezős, sorozatgyilkosos, nyomozós.

Brock Blennerhasset a szakmája legjobbja, ha ezért a saját családja ki is taszította. Szerintük nem úriemberhez méltó és morbid, amiből a férfi megél. Blennerhasset ugyanis fényképész, ám annak egy különös ágazatát választotta: halottakat fényképez. Arról vált ismertté, hogy úgy képes megörökíteni a halottakat, mintha még élnének. Most azonban sűrűsödnek körötte az események: Regan nyomozó meggyőződése, hogy egy olyan gyilkosra bukkant, aki lefényképezi az áldozatait, akiket öngyilkosnak állít be, de senki nem hisz neki. Igyekszik a holtak fotósát meggyőzni, hogy szövetkezzenek, és együtt dolgozzák ki a törvényszéki fotózás módszertanát. A dead_still.jpgférfi közben kénytelen egy segédet felvenni, aki ügyesen rajzol és ez nagy előrelépés neki a korábbi sírásó munkájához képest. A színészi álmokat dédelgető unokahúga, Nancy is hozzá költözik. Valahogy mindig sikerül egy bűnügybe belecsöppenniük, miközben a Regan üldözte gyilkos is egyre közelebb kerül hozzájuk.

A kosztümös krimiket általában szeretem, és ennek is adtam egy esélyt. Általában azt látjuk, hogy a pszichológiát hogyan kezdték el a bűnügyek felderítésére használni, itt viszont valami mást hoztak fel. A fényképezést. Abszolút láttam abban fantáziát, hogy a képek hogyan segítenek majd az ügyek megoldásában.

Nagyon sajnáltam is, hogy Regan ötletére senki nem lett vevő a sorozat első évadában. Annyira adta magát az ötlet, hogy a gyilkos után a rendőrség is felhasználja a fotózás lehetőségét a nyomozásokban. Ma már alap, látjuk a krimikben, hogy mindent alaposan lefotóznak, mielőtt a helyszínen bármibe is belefognának. Komolyan sajnálom, hogy itt nem indulnak el ebbe az irányba.

A sorozat ettől függetlenül egyszerre lett részenkénti ügyeket megoldó és átívelő. A holtakat képeken megörökítő gyilkos és a titkos társaság folyamatosan lebegtetve van, és minden résszel egyre közelibb lesz az a szál. Az évad felére már komoly személyes érintettség is felmerül, hiszen pont egy rokon lesz az, aki lenyúlja a gyilkos fotóalbumát, és ezzel veszélybe sodor mindenkit.

Bár azt mondhatnám, hogy jó csavarok és izgalmak voltak ezen a téren, de alapvetően kiszámítható volt az egész dinamikája. Hogyan lesz a csapatnak személyes ügy a gyilkos elfogása, miért. Még az is, hogy ki a gyilkoló fotós. Tulajdonképpen az első résztől kezdve minden nyom felé vezet, és maximum annyi a meglepetés, hogy álnéven is a szereplők közelébe merészkedett, és a végén van a meglepetés, hogy ő az, csak álcát hordott eddig.

A részenkénti ügyek már egy fokkal nézhetőbbek voltak, bár azok sem voltak körömrágó izgalmakkal töltve. Sokkal inkább tudtam díjazni bennük, ahogy a korszak egyes szokásaira és jellemzőire reagáltak. Pl. a szellemidéző szeánszok, amelyek egy időben kifejezetten divatosak voltak, és melyeket nagyon lebuktathatóvá tett a fényképezés. Vagy, az ír családokban a sérült gyermekek helyzete. Pedig itt még csak nem is egy komoly fogyatékkal élő gyermekről volt szó, inkább csak lassabb volt, mint a testvére.

A karakterek könnyen kiismerhetőek és egyszerűek voltak. A cserfes, kalandvágyó Nancy. A komoly, jobb életről álmodó Malloy, a mogorva, de hűséges kocsis és a titkokat őrző fényképész, aki nem hajlandó megnyílni.

Látványba is többet bele lehetett volna vinni, de azért volt benne hangulat.

Most a kihagyott lehetőségeket érzem belőle legjobban, de egyszer nézhető így is.

 

Mozdulatlanul - 5/3 lehetőség volt benne, de nem éltek vele. Kis látvány, kis krimi, minimális korhangulat.

DEAD STILL Official Trailer (HD) Michael Smiley - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5516352094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása