Minden napra egy film

Minden napra egy film

Promising Young Woman

2021. január 25. - BBerni86

Bosszút álló, férfi – nő megítélést bíráló, kisiklást bemutató.

Cassie élete látszólag teljesen megállt: nappal egy kávézóban pultoslány, hazaköltözött a szüleihez és se kapcsolata, se barátai. Esténként azonban eljár, és egy veszélyes játékot űz: abszolút részegnek tetteti magát, és hazamegy azzal a sráccal, aki segíteni próbál neki. Amikor a férfiak kihasználnák a helyzetet, Cassie azonnal magához tér és ráijeszt a srácokra. Ez élteti, listát is vezet a megleckéztetett férfiakról. Ám a kávézóba egy nap promising_young_woman.jpgbesétál Ryan, akivel még együtt jártak az orvosi egyetemre. Ryan már gyerekorvos, és nem nagyon érti, Cassie hogyan kötött itt ki, amikor az évfolyam egyik legjobbja volt. Addig jár a nyakára, míg randizni nem viheti, és Cassie lassan kész változni, feladni a férfiak iránti bosszúját. Ám Ryan kapcsolatban maradt az egyetemi társakkal, és a róluk szóló hírek felkavarják a lányt. Cassie már azoknak akar megfizetni, akik tönkretették a barátnőjét, Ninát. Egy, az eddigieknél is veszélyesebb játszmába fog.

Thriller is, bosszúfilm is, valahol feminista film is, és karakterdráma is. Hála égnek nem teljesen femináci, bár helyenként nagyon közel kerül hozzá. Kicsit zavarba is ejtő a történet egésze, de a #metoo mozgalom idején ez egy aktuális film, ami akár mozikban is jobban mehetett volna, ha nem lenne vírushelyzet.

A történetét két dolog tartja mozgásban: Cassie jelene, aki űzi a játszmáit, miközben a családja aggódnak érte és feltűnik a színen Ryan. Mintha az élet adna egy esélyt, hogy a lány boldog legyen, és el tudja engedni a bosszúját. Csak aztán nem így alakulnak az események, és még inkább bosszúfilmet kapunk. Kik és mit tettek, mit kapnak most érte viszonzásul.

A másik maga az a rejtély, hogy mi is történt évekkel korábban. Mi történt Ninával, miért kellett Cassie-nek kimaradni az egyetemről? Abból, hogy kikre vadászik a nő és milyen a hozzáállása, sok mindenre rá lehet érezni, de a teljes történetet csak részekből rakhatjuk össze. Igazán teljesen végig elmesélve sosincs, de ahogy az egyes karakterek megbűnhődnek, összeáll, ki hogyan érintett és mi volt a teljes történet.

Az még frappáns is volt, ahogy sokaknak át kellett élni, amiket okoztak, amilyen hibájuk volt. Folyamatosan ment egyre messzebb Cassie, és ahogy kezdett elvadulni, úgy kezdett elveszteni a film. Főleg azért, mert beleszőttek egy erőszakosabbak, lehangolóbb hangot is. Az egyetlen férfi szereplőről, aki jónak tűnt, is kiderül, hogy megvan a maga bűne, és tulajdonképpen minden férfi negatív színt kap. Túl szélsőséges a hozzáállása a filmnek – ha nem is lesz teljesen férfigyűlölő, de nagyon közel kerül hozzá. Itt még a csajok is ártanak egymásnak, de a férfiakat egyszínűen, erőszakosnak és tahónak mutatják be. Értem, miért fontos az üzenet és az áldozathibáztatás pellengérre állítása, de ez kezdett elmenni az ellentétes irányba. Nem bírom, ami ennyire szélsőséges, mindegy melyik irányba.

A film vége is… Elsőre el sem akartam hinni. Nem is akarok belemenni, de ugyanolyan szélsőséges véget kapott, mint ami az utolsó fél órában taszítani kezdett.

Viszont, van hangulata a filmnek, ami bekebelezett. A feszültsége, az a fájdalmas közeg, amiben Cassie megrekedt. Ha nem is körömrágós thriller, a hőse szenvedését és érzéseit nagyon vissza tudta adni. Igaz, korrekt stábot is összehoztak hozzá, még mellékszerepekben is ismert nevek és arcok tűntek fel. Mulligan is odatette magát.

Amit még ki fogok emelni, az a zene. Újraértelmezte a popot. A Britney Spears feldolgozás vonósokkal, mint halálos induló… A score igencsak betalált nálam. A film talán kevésbé.

 

Promising Young Woman – 5/3,5 a feszültséget tartja, erős a végjáték és karakterdráma is, de a sztori alapja… már klisé.

PROMISING YOUNG WOMAN - Official Trailer [HD] - This Christmas - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8916403058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása