Menekülő, bosszút álló, hidegben rejtőző.
David és Nadja fiatal pár, akik az utóbbi hónapokban több változáson vannak túl: elköltöztek Stockholmba, összeházasodtak. A nő orvosi egyetemre jár, míg David sokat dolgozik. El is hidegülnek kissé, és a nő nagyon sérelmezi, hogy David otthon a videójáték előtt ül kikapcsolódásként, nem vele foglalkozik. David szereti a nőt, nem akarja elveszteni, így szervez maguknak egy közös hétvégét, ahol megint egymásra találhatnak. Az északi 
fényt néznék meg, sátoroznának és pihennének. Azonban már az érkezéskor gondjuk akad: a fekete bőrű Nadját két vadász kinézi innen, és a kocsijukat is rasszista felirattal rongálják meg. Nadja mérgében megkarcolja a kocsijukat. A szabadban aztán észreveszik, hogy becélozták őket. Nem csak vicc, valakik – talán éppen a rasszista vadászok a nyomukba erednek. A fagyban menekülnek előlük, nem csak magukat mentve: Nadja most vallja be, hogy gyermeket vár. De vajon miért ők kerültek a célkeresztbe?
Kezdjem azzal, amin a saját szemöldököm is felszalad? Ebben a filmben nem egy ember hal meg. Alapból van a pár, akire vadásznak. Ők pedig visszatámadnak, és lesz itt bőven áldozat is. A múltban is van súlyos történet. Ennek ellenére én kit sajnáltam? Nem az embereket. Ha többen meghalnak, azt se vettem volna tragikusan. Viszont, a főszereplő párnak volt egy nagyon aranyos kutyája, aki a Borisz névre hallgatott. Ami azzal a kutyával történt, az egyetlen, amit tragédiaként néztem a filmen. (A Snowpiercer első évadában is a megfagyó teheneket sajnáltam legjobban.) Szóval, ez egy olyan film, amiben nem a szereplőket, hanem a kutyájukat találtam a legszimpatikusabbnak.
Nézzük is ezt a két embert! Az szimpatikus lehetne, milyen nagyon szeretik egymást és dolgoznak azon, hogy együtt tudjanak maradni, jó legyen az életük. A nő orvos akar lenni, a férfi informatikus. Átlag, egyszerű emberek. Nem különösebben szimpatikusak, de nem is ellenszenvesek. Viszont, ahogy megy előre a cselekmény, én azokat a vonásokat vettem észre, ami miatt idegesítettek: ahogy Nadja megkarcolja a vadászok kocsiját. Nem tudhatta, hogy ők hagyták a feliratot a kocsijukon. Ösztönből, nyersen cselekszik. Erőszakosan. Ok, nem kell mindent lenyelni és tűrni, álljon ki magáért az ember, de tudja, ki ellen, ne vakon! David meg nem egyszer olyan szerencsétlen és tehetetlen…
A menekülés röviden szólva unalmas. Egyre több a sérülésük, nagy a hideg is. Csak sodródnak az eseményekkel, és nagyon rosszul ítélik meg, kiben bízhatnak és ki van ellenük. Ez film, így talán nem gáz, hogy ha azt írom, okosabbnak és kreatívabbnak kellett volna lenniük, nem ilyen szerencsétlennek. Bár szegény Borisz élte volna túl…
A vége az egyetlen, ami azért ült. Hiszen ki fog derülni, hogy sokkal több van a történet mögött, mint amit elsőre megmutatnak belőle. Van arra korábban is utalás, hogy valami történt velük korábban. De hogy mi az, és hogyan vezet ehhez a pillanathoz, az egyetlen, ami jól működik itt. Ugyan van némi mese faktor is benne, de az legalább hatásos, nem olyan unalmas, mint amikor a szemöldökükre fagyott hóval vacognak a nagy fehér semmiben. Érdekes, a Holnaputánt nézve máig fázom. Itt szinte megfagynak a szereplők, és nem tudott ilyen érzetet kiváltani belőlem a film.
Hangulata egy kevés akad. A skandináv hideg, de csak fizikailag. Az a sötétség, lelki hideg, ami a skandináv krimik sajátja, az a ridegség, itt nem találtam meg.
Vagyis, ez a film most nem tetszett. Se a szereplők, se a történet, se a kivitelezés.
Red Dot – 5/2 a végén a csavar, minden indoklása tetszett és ült, még a vége is. De addig… nem annyira.
