Boszorkányos, megszállós, bíróságon bizonyító.

Ed és Lorraine egy ördögűzésben segítenek és dokumentálnak. A megszállott egy 8 éves kisfiú, de a pap sem bír a démonnal. A fiú családtagjait, a jelen levőket sorra üti ki a démon. Ed is földre kerül, szívrohamot kap. Ő az egyetlen, aki látta, mitől állt le a kisfiú: a nővére barátja, Arne magát kínálta a gyerek helyett. A démon váltott is. A család megnyugszik, Lorraine és a lánya Ed betegágya mellett virrasztanak. Mire Ed felépül, és beszélni is tud, Arne már nagyon rosszul van. Elveszti a kontrollt, és meggyilkolja a menhely tulajdonosát, ahol a barátnője dolgozott. A lány, Arne is állítja, nem ő tette, hanem a démon uralta, aki korábban Davidet is megszállta. A Warren házaspár segíteni szeretne, de most nem az egyházat, az államot kellene meggyőzni, hogy milyen sötét mágia szerepelt az ügyben. Nyomozni kezdenek a démonok után és egy sátánista szekta nyomaira bukkannak…

Már össze se tudom számolni, hány film tartozik az univerzumhoz. Több mellékalak kapott saját filmet, akár többet is, miközben az alapfilm folytatásai is készültek. Ez a rész az utóbbi kategóriába esik: egy újabb Warren-ügyet nézhetünk meg, közben apró utalásokkal a korábban történtekre.

Természetesen nincsen benne semmi olyasmi, aminek a megértéséhez korábbi előismeret kellene. Minden érthető, még a magánéleti vonalat is újra elmesélik – mert arról már hallottunk, hogyan jött össze fiatalon a házaspár -, most láthatjuk is az első randevút. Az egyetlen poén, amit csak akkor értünk, ha ismerünk korábbi részt is, amikor azzal győzik meg az ügyvédet az igazuk mellett, hogy felemlegetik és készülnek neki megmutatni az Annabelle nevű babát – saját sorozata is lett annak a figurának.

Ez a történet annyiban más, mint a korábbiak, hogy itt nem egyértelműen a démonok és a másvilág a gonosz. Itt lesz egy ember a háttérben, aki mozgatja a szálakat. Ez annyiban tetszett, hogy nem ugyanaz történik, mint az előző részekben. Másabb, így érdekesebb. Ugyanakkor a horror kevesebb így – a korábban maguktól gonosz lények ijesztőbbek voltak, mint itt az irányított.

Ahogy azonban mindezt feltárják, amit közben látunk, abban jó a film. A krimi követhető, közel van az egyszerűhöz – mert nem is a nyomozással, hanem közben a misztikus elemekkel adja el magát. Ebben a szériában, ebben a részben is mesteri szintre emelték a jump scream elemek használatát. Már rutinosan tudom, mikor várjam, hogy valaki/valami hirtelen felbukkan vagy megragadja a szereplőket. Itt volt, hogy meglepődtem. De olyan is, hogy pontosan úgy jött a lény, ahogy vártam, mégis, ahogy felbukkant, amilyen hang volt alatta, egy pillanatra megugrasztott.

Nem ez a kedvenc horrorom, az intelligensebbek jobban lekötnek, de jump scream témában eltalált a film és érezni belőle, hogy jó sok rész volt már, ami alatt tökéletesíteni lehetett a nézőre ráijesztés módszerét. Korrekten is néz ki hozzá, a korábbi filmek szintjét látványban ez a rész is hozza.

Eladja, hogy mennyire működik a Vera Farmiga – Patrick Wilson alkotta páros. Szépen kezelik és filmezik, ahogy öregítik a karaktereket az évek múlásával. Megvan a kémia, és érzékenyen, emberien hozzák a szereplőiket, akiket nagyon meghatároz a szerelmük.

Talán vannak benne buta megoldások – John Noble karakterének titka és sorsa ilyen – és nem tartósan ijeszt meg, de egyszer simán meg lehetett nézni.

Démonok között 3. – 5/4 már messze nem újdonság, de a páros már összeszokott és a jump scream profin érkezik.

THE CONJURING: THE DEVIL MADE ME DO IT – Final Trailer - YouTube