Ahogy szoktam, először olvastam. Mert A figyelők alapja egy regény, ami a film miatt nálunk is megjelent. Filmes borítóval, mi mással? Amit ki akarok belőle hozni, hogy nem tudtam nem úgy nézni, miben változtattak a regényhez képest.
Azt talán írnom se kell, hogy a könyv tetszett jobban. Nem is csak a változtatások miatt - ami leírva ijesztő volt és annak ellenére zavarta a pszichém, hogy nem ábrázolta az igazi horrort, az a filmbe be sem került vagy semmi hatása nem volt. Amikor a lények körbevesznek valakit és az ember szinte beleőrül. Annak leírva volt ereje, a filmen... Ez a legnagyobb baj.
Horror, de kicsit sem találtam ijesztőnek. Eljutottam arra a pontra is, hogy egyedül a madár sorsa érdekelt. Pedig félek a madaraktól, de itt lassan ő lett az egyetlen szimpatikus alak a házban. Nem sikerült se berántani, se elérni, hogy aggódjak a szereplőkért. Mi több, inkább ellenszenvesebbek lettek, minél többet néztem, mit alkotnak az erdő mélyén és hogyan alakulnak a kapcsolataik egymással.
Arra esélyem se volt, hogy meglepődjem a történet végére kiderülő igazságokon. Kettő nagyobb akad benne: milyen lények vannak az erdőben? Az egyik megmenekülőnek van egy titka, amit még a végén felfednek a nézőknek. Mondjuk, annyira vezetve vagyunk a válaszok felé, hogy igazán talán az sem lepődik meg, aki nem olvasta a könyvet. Úgy adja magát, hogy így jöjjön ki a lépés.
Poénkodjam azon, hogy M. Night Shyamalan Ishana nevű lánya az apja produceri közreműködése mellett készített egy gyenge Shyamalan filmet, amiben némi misztikum akadt, de a nagy csavar nem? Valahol becsülendő, hogy a rendező mennyire pátyolgatja a gyerekeit, de az eddig látottak alapján az énekes-színésznő gyermeke a tehetségesebb. Ez a film... unalomba fullad, ami horror létére nem éppen jó jel.
A történetet két dolog adhatná el: a lények és minden, amit rájuk tudok kapcsolni. Misztikum, horror, látvány. Egyik sincs meg. Könnyen meglesznek a válaszok és előtte sem mondhatni, hogy olyan nagyon próbálkoztak volna rájönni a dolgokra a szereplők. Horror nem igazán van és látvány sem. Annyira vártam, hogyan oldják meg a váltottakat, de olcsó a végeredmény. Arra meg gondolni sem akarok, mit műveltek a regénytől eltérően a tündérrel a végére. Kicsit olyan volt, mintha a váltott gyermekek, tündérek történetekbe még a vámpírokat is beleerőszakolták volna. Napfény, szárny - nem fejtem ki, de a regényben egyik sem így volt, a filmen is banálisan és ostobán hatott történet és látvány oldaláról is.
A másik a színészi munka lett volna. Azon nem kell meglepődni, hogy a casting nem kicsit tért el a megírtaktól. A kis barna heves szerepére jött a szőke és rideg Dakota Fanning. Az eredeti Mina kapott egy kissé szociopata jelleget, itt viszont csak egy családi drámát. Ciara tipikus ír lány, vörös hajjal, fehér bőrrel és törékeny alkattal testileg és lelkileg is. Őt játssza egy fekete színésznő és egész egyszerűen nincs meg a karakterben az a gyengeség, segítségre szorulás, ami az eredetiben. Talán csak Madeline lett olyasmi, aminek elképzeltem volna. De mindegy, kit nézek. Hiába kaptak szomorú történeteket, akkor is csak idegesítettek.
Azon is tudnék poénkodni, hogy a film a formátumánál fogva belőlünk is figyelőt csinál, de nem fogok. Az erdeiek helyében engem az unalom vitt volna el, ha ezeket az embereket kell hónapokig néznem. Nekem a kb. másfél óra is sok volt.
