Minden napra egy film

Minden napra egy film

Settlers

Veszélyes Mars

2021. augusztus 23. - BBerni86

Kolóniát működtető, betolakodóval küzdő, idegen bolygós.

Reza és Ilsa a Földről menekültek a Marsra. A hajójukat kilőtték, és egy olyan zárt birtokra érkeztek, melyet egy megözvegyült férfi tartott fenn. A lányuk, Remmy már itt született meg. Napi szinten küzdeniük kellett az életben maradásért, a kihalt táj életben tartásáért és próbáltak gazdálkodni is. Ám nem csak a bolygó körülményei settlers.jpgellenségesek: betolakodóktól is tartaniuk kell. Egy alkalommal egy csoport támad rájuk, és bár a szülők felveszik a harcot az idegenekkel, végül alulmaradnak. Jerry ráadásul nem is teljesen idegen: ezen a kolónián nőtt fel; a férfi, aki annak idején befogta a családot, az apja volt. 30 nap haladékot kér, hogy addig megpróbáljanak megbékélni egymással. Látszólag Ilsa lassanként felenged, Remmy viszont engesztelhetetlenül gyűlöli a férfit, ezzel újabb tragédiát indítva el.

A Mars újra egyre többször tűnik fel a sci-fi történetekben. Nem is olyan régen ment sorozat a kolonizálásáról, és az űrutazós filmekben gyakran van ott emberi kolónia vagy állomás. A Settlers kicsit a két fázis között van. A bolygót elkezdték belakni, de a látottak alapján még inkább a vadnyugatra hajaz és nem egy modern élettérre.

Nem lehetett túl nagy a költségvetés, mert a látvány szinte semmi. Pár épület, meg a sivatagos nagy semmi. Még csak marsbeli táj képzete sincs, akármelyik kietlenebb, némileg sivatagos vidéken le lehetett ezt forgatni. Van tehát egy lakóház, egy ól, meg ez a sivatagi nagy semmi. Az biztos, hogy a helyszíntervek nem lehettek túl bonyolultak.

Hangulatában is megvan ez a kietlenség és bezártság. Hiába vannak a sivatag közepén, a nagy semmiben, még sincs mozgástér és olyan, mintha a saját maguk választotta börtönben senyvednének. A tengeren játszódó filmekben láttam már ilyet: amikor övék a horizont, a nagy tér, és mégis egy szűk helyre vannak beszorítva.

De a film nem ezzel az érzéklettel játszik el. Jön Jerry és a fenyegetettség. A két nőn folyamatosan látni, hogy az idegszálaik pattanásig vannak feszülve, és minden percben arra számítanak, hogy a férfi ellenük fordul és végezni akar velük. Noha Jerry nagyon igyekszik megnyerni őket, mert ő is élt itt a nagy semmiben, és tudja, mi a halálos itt: a magány. Így Reza a fenyegetést jelentette neki, de Ilsa és a lánya a lehetséges családot.

Azon el lehetne merengeni, hogy mennyire érthető vagy éppen megvethető Jerry viselkedése és a tettei. Egy-egy ponton éreztem benne a szociopatát, ami nem tette éppen szimpatikusabbá. Mintha teljesen mindegy lenne neki, hogy ki van mellette, csak nő legyen. Ilsa vagy megvárja, amíg Remmy kicsit nagyobb lesz? Mintha teljesen mindegy lenne. Miközben értem, hogy a szülei miatt Ilsa és Reza bűnösök, miközben értem, hogy Jerry nem akar egyedül maradni, akkor is túl szélsőséges, amit próbál megvalósítani.

Az emberi dráma úgy-ahogy megvalósult benne. Ami viszont nagyon hiányos és az agyamra is tudott menni, hogy sok az utalás, amire semmilyen magyarázat nincs. Be vagyunk zárva erre a telepre, és aki járt kint, attól sem tudjuk meg, milyen a bolygó vagy a világ helyzete. Hogyan élnek a Marson? Hogyan van pl. ezen a telepen légkör? Miért kellett a Földről elmenekülni? Miért ellenségek a marsi és a földi emberek? De olyan hétköznapi dolgok is megakasztottak, mint a gazdálkodás a Marson. Honnan lesznek állataik? Az elején két malacuk van, és az egyiket megölik a támadók. Marad egy malac. A végére egy egész falka disznó van, meg tyúkok is kapirgálnak az udvaron. Mégis, hogyan?

A színészek sem adták el nekem. Jonny Lee Miller éppen csak feltűnik, Sofia Boutella és közte nulla a kémia. Nell Tiger Free meg úgy irritáló, hogy csak néz, meg se kell szólalnia.

Többet vártam ettől a filmtől, és így eléggé csalódott is vagyok. Nem jó thriller, nem horror és sci-fi is csak nyomokban található benne.

 

Settlers – 5/2,5 látványra szinte semmi, a történet sok kérdésben nyitott. Tiger Free simán ellenszenves.

https://www.youtube.com/watch?v=_rVrDKLEf64

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3016661974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.11.22. 14:19:13

ejj, de még egy ilyen unalmas sci-fi westernt csinálni egy idegen bolygó (mars) kolónizálásáról, és az azon belüli viszályokról. Mint egy gyenge indiános film, csak indiánok nélkül. És a látvány is gyenge. Minden vöröses. Ettől marsi. Ennyi.
süti beállítások módosítása