Már egy ideje szemeztem a Maid című sorozattal, de eddig azt hittem, először elolvasom a könyvet, csak utána nézem meg a sorozatot. Ám a memoárhoz nem férek hozzá, maradt a Netflix. (A kötettől meg el is ment a kedvem.)

A történet kezdete volt csak az, amit az ajánló alapján vártam. Megismertük Alexet, aki kiszakadhatott volna a szegénységből, lehetett volna egy más élete, de helyette teherbe esett, és amikor a párja kezdett erőszakos lenni, fogta a kislányukat és elment. Csak éppen se végzettsége, se családja, aki segíteni tudna, így kénytelen takarítónőnek állni.

Mivel az eredeti könyv a címe alapján erre van kihegyezve, a takarító munkára, én vártam onnan a sztorikat. Milyen embereket ismer meg, milyen mocskot lát, néhol nagy drámát, esetleg humort és döbbenetet. De a sorozat nem ezt hozza. Felületesen foglalkozik Alex munkájával, ez sokkal inkább magánéleti és családi dráma.

Arról szól a sorozat, hogy a nő ellen hogyan esküszik össze minden, és hogyan próbál kitartani. Az anyja pszichés beteg – skizofrén tippre, akit a fiatal és szerencsejáték-függő szeretője kisemmiz. Az apja elhagyta, hogy új családot alapítson megtért keresztényként. Az exe megbízhatatlan. A múltból visszatérő jó barát több akar lenni barátnál, és vékony a vonal, mit lehet még tőle elfogadni viszonzás nélkül. Lesz beteg a kislánya, sokat nyüglődik, hogy az államtól segítséget kapjon a megélhetésért. Alexre egyre csak kerülnek a súlyok és ez mély egyéni drámába fordul.

Itt jön képbe az, amiért nem tudom sajnálni és igazán együttérezni vele. Nem kellett volna így alakulnia, maga is tehet róla. Igen, igazságtalan, hogy ennyi teher kerül rá, de egy része a saját döntésének következménye. Elmehetett volna ösztöndíjjal főiskolára, már nem is számolom, hányszor láttam az 5 részben, hogy arra gondol vissza merengve, hogy az volt élete legjobb napja, amikor egy próbanapot eltöltött a kampuszon. De nem ment el. Sean-t is maga választotta, és talán durván hangzik, de Maddy is Alex választása volt. Nem tervezett gyerek, Sean el is akarta vetetni. Nem fogom megérteni, miért vállalnak gyereket, akik nem akarnak és el sem tudják tartani. Vagyis, miközben sajnáltam is a nőt, bennem ott mocorgott az is, hogy részben magának építette azt a kupacot, amiből nem bírja kiásni magát.

Ezen túl profin össze van rakva ez a sorozat. Azt a szegénységet, amiben ezek a szereplők élnek, alaposan megmutatja. Lehangoló, milyen helyeken élnek és hogyan kell ügyeskedni mindennel. Igaz, azért tudott idegesíteni, ahogy Alex kisebbségi érzéseinek hangot adnak. Rendszeresen képzeleg, és azt halljuk mi, amit Alex vél hallani a fejében. Pl. ahogy lenézik és leszegényezik, amikor segélyből kapott élelmiszerjeggyel megy bevásárolni. Ami elsőre egy jó audiovizuális ötlet, folyamatosan ismételve fárasztó.

Több helyszín, változatos környezet, amit megmutatnak.

A színészek is gondos casting után kerültek be. Eleve Alex és Paula anya-lánya párosát egy anya-lánya színésznőpáros kapta: Andie MacDowell és Margaret Qualley. MacDowell kapta a hálásabb szerepet a hippi, csapongó Paula karakterével, és ad a sorozatnak a kettős közti dinamika. Nick Robinson a csapos, alkoholista elhagyott élettársként elsőre fura volt, de aztán könnyen el lehet felejteni, hogy milyen tinifilmeket halmozott eddig. Itt többet meg tud magából mutatni, és ha szerencséje lesz, nem kell harmincasként is kamaszokat játszania. Tudna többet is.

De, említettem, hogy a könyvtől elment a kedvem. Az évad felére eljutunk oda, hogy Alex elkezd írni – még a cím is az, ahogy a könyv kijött. Vannak belőle monológok, felolvassák, és nem a takarító történeteket írja, amiket a sorozattól is vártam, hanem életbölcsességek és filozofálás azok kapcsán, amit lát. Pl. a gazdag nő, akit egészen addig irigyelt, egyszer kifakad és mesél magáról. Kiderül, hogy hiába olyan gazdag, roppant boldogtalan. Mire Alex arról ír oldalakat, hogy a vagyon nem minden. A pénz nem boldogít. Ha tényleg ilyen a könyv, akkor jobb is, hogy nem tudtam kikölcsönözni.

A sorozatot különben még befejezem majd, a fele alapján nekem egyszer nézős dráma.