Azért bejelölöm, pótlólag miről írok majd, de ma este már nem jött össze. Olimpia, röviden. Remélem, nem csak én követtem a párbajtőr csapat döntőjét!

Akkor, ahogy ígértem, lehetőség szerint még a vízilabda mai kezdete előtt.

Az első, hogy olvastam az eredetijét jelentő memoárt. Most gondban is vagyok miatta, mert olyan szinten változtattak nagyon sok mindenen, hogy nem sok köze van egymásnak a kettőhöz. Tényleg csak az alapot tartották meg, a hagyományos zsidó közösségből kiszakadó nőt, de különben halmozták az új elemeket.

Vagyis, a sorozat saját ötlete: Esty és a zene. Esty és a közösségből korábban elmenekült anyja. Robert. Még az is, hogy Esty ebben a sorozatban éppen csak megtudja, hogy gyermeket vár. Az eredetiben már a fiával együtt ment el, aki akkor kisgyerek volt. Moishe és a szerencsejáték-függőség. Ahogy Yanky próbálja megtartani a feleségét. Vagy, maradhatunk annál is, ahogy kezdtem: csak az alapokat tartották meg a könyvből.

A sorozat felépítése múlt és jelen váltott elmesélése. A jelenben látjuk, Esty miképpen kezdi újra Berlinben. Ahogy kinyílik neki a világ. Abszolút meg tudom érteni, hogy nem is kívánkozik vissza a régi életébe, ami ehhez képest csak egy börtön. Tele van a nők számára megalázó elemekkel: legyen az akár a szexualitásuk teljes elfojtása, a hajuk levágása, vagy ahogy a család kezeli őket. Mit szabad nekik? Kb. semmit. Mondjuk, amikor Yanky és Moishe utána mennek, azért látjuk azt is, hogy egy fiatalember is mennyire elzárkózva létezik a vallásában, és mennyire elveszett, amikor kikerül a védőburokból. Yanky olyan szerencsétlennek is tűnik, hogy csak az a csoda, nem menekült sírva haza.

Bár a sorozat elsősorban nem támadja a zsidó közösségeket, de elég nehéz nem a kritikát kihallani belőle. Minden téren egy leépítés, amit a benne élőkkel művelnek. Hogy miért jó nekik így élni? Fel nem foghatom és a sorozat sem ad erre választ. Nálunk még az sincs meg, amire az amish fiatalok esélyt kapnak. Ők elmehetnek, megnézhetik a világot, és eldönthetik, hol és hogyan akarnak élni. Az itteni fiataloknak még hasonló esélyük sincs.

Ez persze nem jelenti azt, hogy az tetszett volna, ahogy Esty megkezdi az új életét. Értem, hogyan élt addig, abból fakadóan mennyire naiv és nem érti a világot. Így azt még el tudom fogadni, hogy komolyan elhitte, hogy esélye lehet egy komoly zenészeknek meghirdetett ösztöndíj elnyerésében zongoristaként. (Ennek ellenére nem tudtam sajnálni, amikor az új barátai meghallgatják játszani és elmondják neki, hogy mennyire rosszul gondolta. Annyira nyilvánvalónak kellett volna lennie, ahogy hallgatja a többieket és látja, ők hol tartanak hozzá képest.) Ami viszont nem magyarázható a neveltetésével: kétlem, hogy bármelyik kultúra díjazná, ha terhesen viszonyba bonyolódna valakivel, akinek fogalma sincs a múltjáról vagy éppen a másállapotáról.

De a sorozat sorsokat ábrázol, és vannak benne jó ötletek. Az még érdekelne is, egyesek élete hogyan alakul a későbbiekben. Yanky-t majd visszafogadja a közösség, az anyja majd keres neki egy zsidó lányt, akinek éppen elég az, amit a közösség nyújtani tud. De Moishe? Ő már annyira meg van fertőzve a modern világgal, ott a függősége is – róla nehezen tudom elképzelni, hogy ha vissza is fogadják, boldog tudna ott lenni.

Azt is lehet díjazni, hogy igyekeztek autentikus színészeket találni, akik a származáruknál fogva közelebb vannak a témához, mint random emberek. Shira Haas nagyon szépen hozza a világra rácsodálkozó lányt és a törékenysége mellett ott volt az erő is benne. Amit Rahav annyira szerencsétlennek és szánandónak tudta mutatni Yanky-t, hogy néha nem is tudtam eldönteni, megpofozni, vagy megölelni kellene szerencsétlent. Mondjuk, szerintem Jeff Wilbusch Moishe-ja lett a legsikerültebb, de alapból az ő helyzete izgatta igazán a fantáziám. Egyik lábbal az egyik, másikkal a másik világban állni.

A könyvtől függetlenül értékelhető és nézhető, de aki az olvasottakat akarja viszontlátni, valami mást kell keresnie e sorozat helyett.