Mielőtt a heti nézősöket mesélem, tettem egy felfedezést. A Fantasy Island kapott egy karácsonyi plusz részt is. Bár messze még az ünnepek, megnéztem.

A karácsony több szinten jelen volt benne. Egyrészt, itt voltak az ünnepek, és Ruby nagyon igyekezett, hogy a trópusi környezet ellenére hangulatot hozzon ide, volt titkos Mikulás meg karácsonyi parti is. Természetesen ezzel a magánéleti szálakat kavarták, mert a sziget úgy intézte, hogy mindenki annak adjon ajándékot, akivel tisztáznia kell dolgokat. Mondanám, hogy olcsó és hatásvadászat, de már megállapítottuk, hogy egy szappanopera alapjait használják a sorozatban. Most is.

A humor meg kevés mellette. Néha lehetett érezni, hogy könnyed és mosolygós akar lenni a kis dráma színezet mellett, de simán műnek éreztem. Ahogy pl. Elena és Ruby időnként lelkiznek, az a legtöbb esetben minden természetességet nélkülöz. Most is, a nagy karácsonyi beszélgetés ilyen volt.

Mellette megint volt 2 ember, akik segítségért jöttek ide. Az egyik egy nő, aki az itt eltűnt férjét kereste. Mr. Jones, a kutya volt az – aki nem volt mindig kutya. Aki azt hinné, hogy erre jó poénokat írtak, elkeserítem. Szerelmi háromszöges, átverős, szerelmi melodráma lett belőle, amit legszívesebben ki is vágtam volna.

A másik vendég, egy nő, a tökéletes karácsonyi Hallmark filmben akart élni pár napot. Bár némi plusz körrel, de nagyon kiszámítható fordulatokkal össze is jött neki.

Ami kellett, és zárást érdemelt, Elena búslakodása az exe miatt. Nos, James jött, elköszönt és lépnek tovább. Így kicsit tisztább lap jöhet a 2. évadra, mert Elena folyamatos sóvárgása az élet után, amit hátra kellett hagynia, 1 évadon át is elég fárasztó volt.

Volt más sorozatból ismert színész, volt a kötelező szép ruhák, szép környezet is – mondjuk, a trópusi karácsony nem éppen a zsánerem, de egy részt kibírtam.
Tényleg olyan volt az egész, mint egy Hallmark karácsonyi romantikázás.

A Motherland (s03e03) megint kicsit fókuszál, és a jó ötleteket ostoba húzásokkal keveri. A nagy esemény, hogy megjött Alder. Vele jön az új küldetés: az Első Dal felkutatása. Közben menekülnek az indiánoktól, Raelle eltűnését kutatják.

Nagyon látni a kis költségvetés: rohanás az erdőben, olcsó bár, hasonlók. Elnézem, valahol még szórakoztat is, de azért nem túl boldogító, hogy az egyik percben le akarják leplezni a boszorkányok vesztére törő titkos társaságot, a másikban meg a dalt keresik, mert az majd mindent megold. Előre félek tőle, hogy valóban kapunk majd egy ilyen kényelmes megoldást. A 6 rész keresése, aztán minden ’jaj de jó’ lesz.

A másik szálon meg a politikai ármánykodás halad, az elnöknő a boszorkányokkal van, és a stáb árulói ellen indul. De. Itt is jönnek az olcsó és gyors megoldások.

Száguldanak az események, láthatóan vért izzadjanak, hogy egyszerűsítsék a szálakat, de mindent el is meséljenek. Ettől az egész hihetetlen, attól függetlenül, hogy egy boszorkányos alternatív történelmi világban helyezték el a történetet, ami alapból nem valós.

Ennél reméljük csak jobb lesz.

Új sorozatként érkezett a listámra a Black Bird (s01e01-02). Két dolog is van benne, ami miatt én nézni fogom. Nem, 3, ha jobban belegondolok.

1: sorozatgyilkosos tematika, ráadásul igaz történet alapján. Adott egy feltételezett sorozatgyilkos, aki hamarosan szabadul, ha valami terhelőt nem találnak ellene. Végső, reményvesztett kísérletként egy egykori sztársportoló, mindenki kedvence drogkereskedőt építenek be mellé, hogy barátkozzanak össze és tudja meg, hol vannak a holttestek. Jó sztori, na.

2: Dennis Lehane írta a szkriptet. A regényei között vannak nagyon jók, és már 2 rész után látni, hogy ez is jól van összerakva. Nagyon bírtam, ahogy összerakja a szálakat. Miközben látjuk, Jimmy milyen ember, hogyan kerül börtönbe és miért kell gyorsan szabadulnia, megelevenedik a múlt, hogyan lett gyanúsított Larry, hogy került bíróság elé az ügye, miért kell most gyorsan a megdönthetetlen bizonyíték. Jó a sodrása, miközben érzem, hogy vezeti a cselekményt. Az előtörténeteket kipipálja más idősíkokkal, hogy egy pontban összeérjenek és jöhessen a beépített munka.

3: Taron Egerton. Ő lett Jimmy, aki Paul Walter Hauser Larry-jét buktatná le, akit Greg Kinnear Miller nyomozója juttatott a rácsok mögé. Jó a szereposztás, és 2 rész után úgy tűnik, helyén is vannak benne a színészek. Egerton alakításában látom a Milliárd dolláros fiúk klubjának magabiztosságát és valami zavaró elemet is, de a felszín alatt piszkál mást is. Van egy sebezhetőbb fiúi oldala, van egy jó üzletember oldala – össze fog ez állni, pláne, ha a szigorított fegyházban nem villogtathatja a szépfiú mosolyt. Azon különben meg is lepődtem, mennyire ki van gyúrva Egerton. Csak nem kap majd valami ’izommal védem meg az életem’ jelenetet is? Hauser szépen hozza azt a figurát, amit már láttam tőle. Itt azt várom, hogy a szelíd, értelmi fogyatékosnak tűnő arc mögül majd előbukkan a gyilkos. Meglátjuk.

Abszolút a történet és a színészek viszik a műsort. Börtönben játszódik, a visszaemlékezős részek vidéken, nem egy látványorgia. Nem is kell – ha marad ilyen a történet ívelése, teljesen elégedett leszek a végére is.

Azzal lehetne csalni, hogy az eredeti történetnek utánanézek, de nem akarok. Egyelőre jobban élvezem, hogy találgatok. Hiszen még azt is megengedi a sorozat, hogy teljesen biztosak nem lehetünk, hogy Larry mennyire van tisztában a tetteivel, mennyit játszik meg – őrült sorozatgyilkos, szerencsétlen elmebeteg, mi ő? Esetleg a bátyjával nem stimmel valami? Megtudjuk ezt is.

Most rálestem a kritikáira, nem csak nekem tetszik eddig a sorozat. Megtaláltam a nyár krimijét?