Minden napra egy film

Minden napra egy film

Sorozatnéző

Poker Face, Criminal Minds, Murderbot, Resident Alien

2025. június 21. - BBerni86

Nyárra visszatért az egyik kedvenc Columbo-pótlékom. Elsbeth mellett a Poker Face (s02e01-09), ami ezt a fajta krimit nagyon jól tudja hozni. Vagyis, kezdettől ismerjük a gyilkos személyét, indítékát és a gyilkolás mikéntjét. A000pokers2.jpg sorozatrész azt mutatja be, hogy a nyomozó - jelen esetben az ügybe keveredő Charlie miképpen leplezi le a bűnöst. A nő extra képessége, hogy egyszerűen tudja, ha valaki hazudik. Így aztán elég egyetlen elejtett megjegyzés vagy mondat és már le is buktak. Tavaly is szerettem, most is szívesen nézem, csak éppen az összekötés maradt ki nekem. Hogy jutottunk megint oda, hogy Charlie járja az országot? A road movie jelleg adott, de miért? Nincs összekapcsolva az első évaddal, kb. mintha nem is lett volna. Ez bántja akkor is az agyam, ha a keret anélkül is teljesen értelmes. A nő keresi a helyét, alkalmi munkákat vállal és valahogy mindig belebotlik az emberek sötét oldalába. Jó ötlet és tetszett is, hogy most változatosabb a paletta. Volt már olyan rész is, amiben nem egy gyilkost leplezett le, hanem egy magániskolában tudta bizonyítani, hogy az éltanuló milyen mocskos trükkökkel kínoz, zsarol, stb. többeket. Vagy: egy csalónak kellett megkóstolnia a saját átverését magára alkalmazva. Változó, melyik rész és elkövető mennyire okos, de vannak emlékezetesebb darabok benne. Erre az évadra kvázi minden részbe jutott eddig egy ismertebb színész is. Változó, hogy gyilkosnak vagy áldozatnak érkeztek, esetleg Charlie segítőjének. Az ismertségük is eltérő - egyesek megbízható, gyakran látott sorozatszínészek, mint John Cho, de van mozisztár is, mint Awkwafina. Határozottan jó show, kifejezetten örülök, hogy nézhetem a 2. évadát.

 

A Criminal Minds (s18e07) jelen része viszi tovább a Sycarius csoport ténykedését. Csak nem az a cél, hogy 000criminal187.jpgElias visszataláljon a gyilkos énjéhez? Most konkrétan megidézték neki az őt sorozatgyilkossá formáló nagybátyját, és abban az értelemben nem is hagyományos rész volt, hogy kergették a gyilkost, majd a végén elfogták. Ebben a részben nem a BAU nyert. Nagy nyitott vége is van, meg érdemes azt is megnézni, mennyire másként bánik már a csapat Eliasszal. Már ölelte meg JJ-t, most pedig Penelope ment be hozzá és mondhatni lelkiztek egyet. Éppen csak Tyler nem pacsizott még le vele, akinek Elias ölte meg a nővérét, szóval, ők valószínűleg nem lesznek jó barátok. Volt jó zenebeágyazás is a héten, de összességében ez egy átívelést építő rész volt egészében.

 

A Murderbot (s01e07) kapcsán úgy érzem, ezt jobb lett volna egyben darálni. Ebben is látom azokat az elemeket, amiért szeretem a sorozatot. A látványa, az elmebeteg humora, Murderbot szarkasztikus narrációja. Csak éppen annyira kis cselekmény van egy epizódban, hogy ezt most simán kevésnek éreztem. Igazán előre nem is léptünk, csak egy mókás epizódot kaptunk, mielőtt jönne egy nagyobb összecsapás. Ettől még várom a folytatást és bírom a sorozatot, csak a heti nézés az, ami nem feltétlenül jó hozzá.

 

Jón egy újabb évad ufózás is, vagyis itt a Resident Alien (s04e01-02). Hamar megoldották, hogy Harry visszakerüljön a Földre és mindenki harcra készen álljon a szürkék ellen. A seriffhelyettes a cyborgot rejtegeti a hegyekben és nyomozni próbál neki, miközben a seriff próbálja nagyon azt hinni, hogy csak képzelte az ufót. A polgármesterék nyomoznak a kislányuk után, illetve a nő nagyon edz, hogy fizikailag felvehesse a versenyt a gyerekrablókkal. Míg Asta a félvérrel szűrte össze a levet, Harry a szökését hozta össze az űrből pár potyautassal. Meg is tudja, mit akarnak a szürkék a Földön. Megjegyzés: a cyborg fia sokkal életrevalóbb, mint Harry, aki magától nem jutott volna vissza a bolygóra. A gyerekek, akik már nem is annyira kicsik, meg a Harry helyére lépő sáskát figyelték meg és próbáltak valami tervet gyártani. A nagy fordulat meg az lett, hogy az ufók kísérleteztek és Harry most ember. Nagyon nem is tetszik neki ez a forma. Gyorsan, sok minden és sok cselekmény került bele, hogy innen igazán neki lehessen indulni. Visszajöttek a színészek, megvan a kis gonosz humoruk is. Már csak drukkolok, hogy haladjanak is az események, ne csak húzzák az időt. Megjegyzés: Asta egyszerűen egyre kevésbé szimpatikus. Örülök, ha inkább a mellékszereplőt kapnak teret. Vannak bőven...000residenta4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr718890640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása