Kezdjük talán a heti nézősökkel. Az első a Motherhood: Fort Salem (s03e04) volt. A múlt heti nyitott véget nagyon hamar feloldották, és egy részen belül láttuk a következményt – az elnöki avatást – és egy cselt is, amit nem mesélnék itt el, hátha más is nézi.
Az biztos, hogy ezzel aláhúzták, hogy mennyire sietnek a cselekménnyel. Nagyon sok minden nagyon gyorsan történik, és lehet kapkodni a fejünket. Alder is szervezkedik, gyűjti a dal őrzőit, ebben a részben is begyűjtött egyet. Ha ilyen tempóban halad, nagyon gyorsan meglesz a 6 őrző… A fele már ki van pipálva.
A rész közben voltak üres részek, és a lehető legrosszabb módon játszanak a romantikus betétekkel. Ahogy pl. az öreg indián becsajozott és akivel… Azért ahhoz tehetség kell, hogy az unokáktól eljussanak az egyéjszakás kalandig. Az ilyenek miatt meg olyan rossz érzésem van. Nem akar tini sorozat lenni, de ilyen betétekkel urban fantasynak meg komolytalan.
Különben adagolják az egyéb tinis témákat – most éppen M kapott monológot arról, hogy milyen nehéz a boszorkányok között a magafajtának. Eddig is fura volt M, most már bajban is vagyok vele. Ő nő, férfi, vagy nemváltó, vagy mi van? De már nem is akarom tudni.
A kisebb költségvetés is látszik, ahogy eddig is. Nem véletlenül vannak a lányok újfent bezárva a birtokra, ahol az a nagy mutatvány, hogy énekelnek a kertben egy elásott kecskeszív mellett.

A Black Bird (s01e03) már sokkal inkább a fogamra való volt.
Egyrészt, eljutottunk oda, hogy Jimmy megkezdi a barátkozást Larryvel. Már az maga izgalmas, hogy közeledik és építi a bizalmat. Másrészt, egyéb izgalmak is vannak a börtönben. Mert van egy zsaroló őr, van veszélyes új barát meg gyorsan szerzett ellenség is. Ahogy sejtettem, már kaptunk is egy olyan jelenetet, ahol Jimmy az izmaira és a jobb horgára kellett, hogy támaszkodjon.
Miközben kint is nyomoznak, és egyre épül Larry személyiségrajza, azért Jimmy is kapja a sorsdrámát. Eddig nem volt tiszta, miért mondta a múltkor azt, hogy nem nagyon volt választása a karrierjét illetően, hogy az apját is támogatni tudja. Akkor nem értettem, most ki is akasztott a családja. Pillanatok alatt elvertek közel százezret, tulajdonképpen Jimmy pénzeli és tartja el az apját. Elmondani nem tudom, mennyire szánalmas volt az öreg, amikor azt bizonygatta, itt lesz a közelben és Jimmy számíthat rá – sokra megy vele, ha a börtönőr kinyíratja, mert nincs meg a pénz, amit az apja és az öccse pillanatok alatt elvertek.
Ez helyre tette, ami korábban fura volt. Volt egy olyan pimasz vigyorgása Egertonnak, ami zavart. Most már inkább rámennek arra, mi van mögötte. Komolyodik minden, Jimmy gesztusai is, és ez jobban is áll a sorozatnak.
A színészek, a hangulat, a filmezés és a történet – ebben a részben is ki voltam velük békülve és simán a legvárósabb sorozatom a héten.

Elkezdtem a The Terminal List (s01e01) sorozatot is, de azt félre is teszem. Ahogy néztem, rájöttem, hogy ez regényként a polcomon csücsül. Majd, ha elolvastam, visszatérek hozzá.
Az első rész mindenesetre a bevezetés és a határok meghúzása. Láttuk, mi történt a hadszíntéren, láttuk, hogy mi mennyire gyanús és a kérdések milyen következményekkel járnak James kérdései. Eljutunk arra a pontra, amennyit a könyv fülszövege hoz. Innen indul a nyomozás és a felderítés.
Film hosszúságú rész különben, és bevallom, szenvedtem is vele. Háborús, összeesküvős-thrillernek teljesen korrekt, csak éppen ez az a fajta akció, ami engem gyorsan elveszít. Filmes kivitelben az, amit a Seal Team sorozatként megoldott. Már azt sem néztem, egyszerűen nem kötnek le az ilyen katonai akciók. Itt is, alig vártam, hogy inkább az otthoni eseményeket és a nyomozást lássam, ne a bevetést magát.
Pedig megvan a hangulata. A fronton, de otthon is. Ahogy valami nem stimmel, és nem hisznek neked. Paranoia, pedig nem is az igazán. Nyomasztanak, és ezt Fuqua rendezése nagyon hozza is. Amit ő ebben a zsánerben tud, amilyen miliőt teremt, jellegzetes. Az már más kérdés, hogy nekem nem nagyon fekszik mindez.
A másik gondom egyelőre Chris Pratt is. Nem győzött meg, mint rendíthetetlen amerikai katona. Lehet, hogy Hemsworth ausztrál, de neki ugyanez valahogy természetesebben jön. Talán, ha átmegy James megszállott nyomozóba, jobban el lesz találva, de az nem tetszett, ahogy az összezavarodott, de valamit sejtő katonát hozta. Olyan… szerencsétlennek tűnt nekem, pedig James Reece nem egy szerencsétlen alak.
Erre viszont költöttek, a külcsín és a színészek is pipálva. Bízom benne, hogy innen jobb lesz, de előbb elolvasom a könyvet.

Végül, merengtem, hogy külön posztba szedjem-e, de nem. Befejeztem a The Longest Night (s01e03-06) első évadát. Fokozatosan vesztett el és a végére még fel is bosszantott.
Írtam, az volt az erőssége, hogy sok a rejtély és várjuk a válaszokat. Erre mit csináltak? Semmit nem tudunk meg. Mi több, még több rejtélyt bedobtak a zárásra. Roppantul tud zavarni, hogy így minden lóg a levegőben és igazán semmit sem lehet érteni.
Az akció oldalt is túltolták. Túl sok minden zajlott a börtönben – volt bosszúhadjárat, mert a kiszabaduló rabok nekimentek az őket zaklató személyzetnek. Volt többféle csapatba állás és szökési kísérlet. Közben meg a támadók igyekeztek bejutni, az őrök és az igazgató meg mérgezett egérként rohangáltak a gyerekekért, áramot szerelni, meg hasonlók.
Egyre szűkebnek érződött a börtön, és olcsó jelenetekkel töltötték fel a játékidőt. A száguldás az autóval egyik részlegről a másikra? Azon még vihogni is tudtam volna, ahogy elüt pár betörőt, akik azonnal pattannak és lőnek is már az igazgató után…
Vannak bajaim, de elnézőbb lennék, ha legalább pár választ is bedobnak az új kérdések előtt. De nem – olyan zárást forgattak, mintha úgy le kellene esnie az államnak, mint az első Fűrész végén a montázsnál, csak itt éppen semmi olyasmi nem volt a montázsban, ami ezt indokolná.