Akkor megint ötletelés, hogyan nyúljunk a hetente nézős sorozathoz. Új elemek és ami ugyanaz.

Elsőnek Miss Scarlet és Duke (s02e05).

Ami változatlan: humor forrásként használ mindkét főszereplő mellett egy új figurát. Duke segédje megint jobb alak volt, mint az Eliza barátságát kereső vénlány. Az kifejezetten irritált is, ahogy most folyton a nagynénjét emlegette. A kosztümök és a külcsín. A két főszereplő közötti évődés – egy megható pillanatot csempészve az évődésbe.

Ami új: irodalmi gyilkosság. Láttunk már ilyet, a Castle is így indult. Egy regény alapján öl a gyilkos. Ki lehetett számítani a fordulatot is – megy a sorozat feminista vonalába. Viszont, az aranyat ért, ahogy ennek kapcsán Duke szekálva volt. Pl. Eliza irodalmi utalásai amit el kellett magyaráztatnia magának, ahogy ment a könyvesboltba és az eladónő egy rakat könyvet rásózott, ahogy az ivóban olvasni próbált meg sorolhatnám.

Tényleg rákapok erre a sorozatra.

A mi kis falunk (s07e04) pedig tipikus részt produkált. Akadt egy-egy konfliktus, amit a részen átszerencsétlenkedtek. Károly, aki attól tartott, hogy a doktornő a székére tör. Laci, aki egy szerelmes levél eredetét nyomozta. Nelli, aki íróasztalt próbált rendelni otthonra. Bevontak több szereplőt, sokan feltűntek és záporoztak az olcsóbb, néhol erőltetett poénok.

Stáb, külcsín, minden a szokott.

A The Patient az évad második felére (s01e06-10) viszont irányt tudott váltani. Már nem azt éreztem a fajsúlyosnak, hogy a gyilkos mikor kattan és tesz valami borzalmat, hanem a doki nézett magába és a saját dolgait rendezte el.

Az apa – fiú kapcsolatok duplán kerültek elő. A gyilkos az apja viselkedésével magyarázza, hogy ilyen lett. A doki meg a saját fiával való kapcsolatát gondolja át, és ismer fel dolgokat. Kifejezetten jó dinamikája volt, amikor egyszer fordított a nézőponton: a fiút csak az apa szemszögéből ismertük. Hogy bántotta meg, miképpen volt rossz gyerekük és a vallási elvakultság, amin át láttuk. De ahogy magában elkezd átértékelni dolgokat, meg is mutatta a kamera, Ezra mit csinált. Ahogy kereste az apját, ahogy messze nem olyan volt, aminek addig gondolhattuk.

Egy egész más szinten tudott dráma lenni a sorozat.

A hangulatába is bekerült valami kifacsart humor – kegyetlen, ahogy taktikázott a doki, és amilyen helyzetekbe belesodorta magukat, és ahogy az a szerencsétlen pszichopata igyekezett jobban lenni.

Különben továbbra is ki kell emelni a színészeket, főleg Gleeson fogott meg azzal, ahogy egyszerre tudott szánalomra méltó és végtelenül ijesztő lenni.

Súlya volt a zárásnak, volt meglepő elem, és le is lett zárva. Azt nem tudom írni, hogy szeretnivaló sorozat, de jó értelemben érdekes volt.