Ebben az időszakban, vagyis karácsony és szilveszter, újév az egyik kedvenc sorozatom, amit egyszerűen csak jó nézni, ez a sorozat. Mivel volt 3. évad, és az ünnepekre pont lement minden rész, tudtam is nézni folyamatában.

Minden, amiért ezt a sorozatot szeretem, megvolt benne most is. Az a nosztalgikus, kevésbé modern élet, mint a mai. Ahogy a család és a barátság a komoly értékek, és persze a főszereplők állatorvosok, így cuki négy- vagy más lábszámú egyed is bőven akad benne.

Alapvetően részenkénti felépítésű, és van egy-egy orvosi eset, amit meg kell oldani benne. Egy ló, amely megvadul, ha ostort lát. Egy kutya, amely időnként rohamot kap, és nem jönnek rá, miért. A haldokló bocik, és a kétségbeesett gazda, aki el nem tudja képzelni, mi történik az állataival. Még a legelején Siegfried mondta, hogy nem csak az állatokat kell kezelniük, de a gazdáikat is. Erre most is akad bőven példa.

Most sem sikerül minden állatot megmenteni, az életben sincs így, de több a siker, mint az elhulló állat. Ennek különben örülök, még ha tudom is, hogy attól valós, hogy nem tudnak minden állatot megmenteni. Azért mai fejjel vannak így is kemény részek benne – az egyikben Siegfried visszaemlékezik a háborúra, ahol egy állatorvosi osztag vezetője volt. Annak olyan gyomros van a végén, hogy rettenet volt nézni. A sereg lovai éltek haltak az emberekkel, küzdöttek értük és megtestesítették azt, amitől egy állat jó lehet. Mit kaptak érte a seregtől? Túl sokba kerülne őket hazavinni, úgyhogy lőjék le őket kolbásznak. A lovaikat… Nem is csodálom, hogy Siegfried egykori bajtársa véget is vetett az életének, ilyen emlékekkel. Még inkább az a csoda, hogy pl. Siegfried is megmaradt a pályán. Elképzelni se akarom, milyen lehetett, amikor az életed kockáztatod a sérült állat kimentéséért a frontról, aztán miután meggyógyítottad, szép és nemes állat, közlik, hogy lődd le húsnak. Nem először látom, hogy az állatorvosi pálya neheze, hogy nekik kell elaltatni/végezni az állatokkal bizonyos esetekben. Ugyan a háborús erre rossz példa, de volt a folyóban lábát törte tehén is, amelynek használhatatlanná vált a lába. Nem csodálom, hogy Tristan csak nézte és képtelen volt meghúzni a ravaszt. Még ma is nagy számban vannak az állatorvosok között az öngyilkosok – ha itt nem is emelik ezt témává, de ilyen részekkel rá van világítva a miértekre.

Megint van kis magánélti szappan is. James és Helen a nyitányban házasodnak, és látjuk, milyen páros lesznek. Tartottam ettől a lépéstől, de jól működtek együtt, és Helen megtalálta a helyét az állatorvosi praxisban is. Még jobbak is így, mint amikor James csak udvarolt neki. Tristan is udvarolt, végül önismereti leckét kapott. Tristan és Siegfried kapcsolatában is sok minden kimondásra került, ahogy Mrs. Hall családi démonai is végre elnyugodtak, és végre gyógyulni kezdhetnek a nő sebei.

De, mindenen túl még van valami ebben a sorozatban. A II. világháború, aminek az előestéjén járnak. Már háborús intézkedések vannak, megindul a toborzás és a sorozat kellemes hangulatára rákerül egy sötét felleg. A végére különösen, amikor James és Tristan meghoznak egy döntést. Különben igazam lett – amikor közösen jelentkeztek, gondoltam, hogy Tristan fog menni, noha James volt annyira megindulva. Igazam lett.

Most aztán tűkön is ülök, lesz-e negyedik évad és mi lesz a szereplők további sorsa.

Minden fontos szereplő visszatért, és nagyon szerethető is mindenki. Helen, vagyis Rachel Shenton sokáig nem volt szimpatikus, de ebben az évadban az egyik kedvencem lett. Sokkal jobban áll neki az orvosfeleség szerepkör, mint a tanyasi lány.

Megvan a külcsín, a korhangulat és úgy változatosnak érzem, hogy igazából annyira sok helyszín nincs is benne. Istállók, a Farnon rendelő, visszatérő helyszínek a kisvárosból. De jó így. Egyetlen egy, ami szemet szúrt. A karácsonyi plusz részben szürke szűrővel igyekeztek téli hangulatot teremteni. Hát, a szürkének tűnő fű nem éppen hó…

Most meg küzdök magammal, hogy ne kezdjek netes kutatásba, mi lesz Tristan sorsa. Ha meghal a háborúban, nem biztos, hogy meg akarom nézni a 4. évadot, ha elkészül.