Minden napra egy film

Minden napra egy film

Sorozatnéző

Poker Face, Cracow Monsters, Silo, From, Class of '09

2023. június 24. - BBerni86

A hétre azzal a sorozattal hangoltam, amire egészen kezdek rákapni: Poker Face (s01e05). Ráadásul a szokott tematikát is bontották, kicsit más ez a rész, mint a korábbiak, miközben a sorozat szeretett elemei továbbra is000poker5.jpeg benne vannak. Pont ezt várom egy folytatástól, ezért szeretek egyes sorozatokat. Mert benne van, amit megszerettem, de valami új is. Charlie most egy öregek otthonában segít be, ahol megismer két nőt. És ennél többet nem is mesélek a cselekményről, mert ez más, mint az eddigiek. Itt komolyan megfordult a fejemben, hogy most először Charlie a gyilkosok mellé áll. De aztán jött pár súlyos csavar, és amit ebből a két öreglányból kihoztak… Nagyon kész. Izgalmas volt, ötletes a flashback jelenetekkel és természetesen megint vendégszerepelt ismerős színész. Mondjuk úgy, a Chicago Med igazgatóasszonya ennyire szabadnak még sosem tűnt.

 

000cracow1.jpgBelekezdtem a Cracow Monsters (s01e01-03) első évadba, de nem ezt vártam. Még nem találtam Supernatural pótlékot, hát nem ez lesz az. Hősnőnk belecsöppen az egyetemen egy társaságba, akiknek természetfeletti képességeik vannak, és éppen egy elszabaduló démon ellen kellene harcolniuk, aki valamiért kiszemelte magának pont ezt a lányt. Igazából nincs vele sok bajom: még azt is lenyelném, hogy bénán néznek ki a szörnyek. De most komolyan – ebben van olyan démoni szolga, nimfa, aki kb. úgy néz ki, mint egy pornóból szabadult diáklány. Az egyik szereplőt halálra akarja kefélni. Nem tudom komolyan venni. De, ami legjobban zavar, nem ez. Hanem, hogy a főszereplő már 3 rész után abszolút ellenszenves és idegesítő. Beletették azt, hogy mindenki érte döglik, csak éppen okát nem látom. Lehet, hogy én a démonnak fogok drukkolni, ha eddig elég béna trükköket is vetett be, és még csak találgathatunk mi is, ki mire játszik. A történet nem túl erős, de építkezik. Részről részre kiderül valami, haladunk a rejtély felé. Van benne egy-egy érdekesebb képesség is. Lengyel sorozatot se sűrűn látok. Csak lenne elviselhetőbb a főszereplő…

 

Egy kezdés után egy zárás. Összeértek a szálak a Class of ’09 (s01e08) végére. Amit lehetett sejteni: hogy telik000class18.jpg be az a bizonyos pohár, és hogyan áll ki mindenki az MI rendszere ellen. Már nincs személyes dráma, csak egy végső kiállás. Meglepően egyszerű terv, olcsó kivitelezés és minimális visszanézés a korábbiakra. Nem volt egy nagy zárás, de a szálakat zárta. Annyira, hogy szerintem folytatást sem terveznek. Minek is kellene? Túl könnyen elintéztek most mindent. A történet összecsengéseit, az íveket szerettem és a színészek is sokáig eladták. De ez a rész leginkább a jövőben játszódik, és nagyon nem bírtam, ahogy ezt a sminkesek és a parókák megoldották. Amikor abban a kb. ötvenes éveikben járó karakterek együtt mozognak, azt rossz volt nézni is.

 

A Silo (s01e09) pedig közeledik a végjátékhoz. Juliette megint megtalált pár darabkát a nagy igazsághoz, de már 000silo9.jpgnem csak ő kezd rájönni, hogy mennyit hazudnak nekik. Folytatódott a macska-egér játék, a bírók a nyomában vannak, de a szövetségesei még tudnak segíteni. Jó a dinamika, tetszett, ahogy több szereplő történetével töltik a részeket. Ahogy még mindig tudnak azzal játszani, hogy árnyalják, ki és miért csinál dolgokat. Common gondnoka is egész más színben tűnik fel, ha azt nézzük, mennyire a családja neki az első. A sorozat egyik gonosza, de apának és férjnek jó ember. Az ilyesmik miatt is érdekel egyre jobban, hogy tálalják majd az igazságot. Hamarosan már kiderül – vagy mégsem. Berendelték a 2. évadot, szóval, lehet, el lesz ez még nyújtva kicsit. A rész különben megható jelenetet is kapott – George utolsó üzenete helyreteszi azt a szereplőt, és megint lehet sajnálni, hogy végeztek vele.

 

Végül, az évadzáróhoz közeledik a From (s02e09) is, ahol pedig a válaszok – vagy teóriák? – kezdenek000from29.jpg megjönni. Minden, ami eddig történt, kezd a helyére kerülni, és összeérnek a szereplők történetei, mindaz, amire rájönni véltek. Az új fenyegetés meg különösen halálos – volt is pár halál, és ez egész más szinten borzalmas, mint amikor a szörnyek tépnek szét valakit. Hogy küzdenél a rémálmok ellen? Hoztak mindent, amit csak lehetett. Horrort, feszültséget, emberi drámát, és teóriát, mi legyen a továbbiakban. A vége is olyan nyitott vég, hogy ha összevárom a részeket, már nyomnék is a folytatásra. Mivel a zárás jön, a szereplőket is húzzák össze. Csoportosulnak, hogy egyszerre többen legyenek képernyőn és mindenki megkapja a maga történetszálát. Működik, az idei nyáron ez az egyik kedvencem, ha lassan a végére is érek.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3118152806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása