Az üzleti szabályt értem. Amíg egy sorozat bevételt termel, képesek lesznek újabb és újabb részt legyártani. Aztán idővel jöhet a reebot is. De van, amit már annyira kár erőltetni.

Itt tart az Insidious is. Annyira erőltetett története van a Vörös ajtónak, hogy inkább lehetett volna egy Supernatural epizód a tévében, mint egy egész estés film, amit moziba szántak. Josh családja szétesett - a nagyfia, Dalton most kezdi a művészeti iskolát. Ott a tudatuk mélyére kell ásni, festeni - mivel Dalton örökölte a családi asztrálkivetülést, így sikerül a másvilág ajtaját kinyitnia úgy, hogy nem is tudja, mit csinál. Az apjának meg emlékeznie kell, hogy megmenthesse és vele talán a családjukat is összeragassza. Kb. ennyi az egésznek a története.

Akkor lenne csak értelme, ha nem ismernénk az előzményeket. Így viszont nincs meglepetés, mi pontosan tudjuk jó előre, mi van az ajtó mögött. Ahogy a nyomozás is csak olyan eredményt hoz, amit mi már ismerünk. Hiszen nem egy rész foglalkozott már azzal, hogy Josh és az ajtó milyen kapcsolatban van, milyen tragédiákat kell elkerülni.

Az sem növelte a tetszési indexem, hogy elég nagy Ragyogás nyúlást érzek benne. Az apa fejszével üldözi a családot, akik menekülnek előle? Apát megszállta valami? Pedig a Ragyogás nem az a King-sztori vagy feldolgozott film, amit szeretek. A Tortúra - Christine - Carrie vonalat inkább kedvelem. De még így is, King azért messze jobban tudta ezt, mint amin ebben a filmben kellene félni.

Félelem. Még valami, ami ebből a filmből kimaradt. Min kellene itt megijedni? Dalton elég ártatlanul próbálkozik a képességével. Egy hangszeren játszik, nagy kaland. A másik világot éppen csak látjuk, a szellemek is éppen csak feltűnnek. Hála égnek jump scream elemekkel nem pakolták tele, csak éppen mással sem. Unalmas és nem látványos ez a film.

Egy szellembe  és tevékenységébe tettek bele többet, de anélkül meg jobb lett volna a közérzetem. Igen, a WC-ne hányós szellem, aki aztán majd a főszereplőt is sugárban hányja le. Az nem félelmetes, legfeljebb undorító. Szóval, az ilyen irányba haladás nálam visszalépés.

A színészek közül a főhősök visszatértek, de Rose Byrne jó érzékkel már éppen csak pár jelenetet vállalt be. Ő mintha szintén érezné, hogy ezt már jobb lenne abbahagyni. Wilson még lelkesebb nyomja, neki kicsit több eljátszani való is jutott, de neki sincs itt igazán jó szerepe. A fiatalokat meg meg sem jegyeztem, nem érdemes. Sajnos, a karakterek hasonlóan érdektelenek, mint a film.

De kiteszem a pontot és hamar írok a tegnapi sorozatrészekről is. Utána meg nagy levegő, mert holnap elmesélem, hogy mennyire beszippantottak a mágikus kazamaták és szintlépések, manhwa és anime verzióban is.