Minden napra egy film

Minden napra egy film

Magukra maradtak

2024. június 07. - BBerni86

Igazság szerint már a cím is áruló. Seuls, eredetileg. Az első gondolatom is az volt, hogy a szinkronban kapott Magukra maradtak helyett valami a lélekkel kapcsolatos kellett volna. Ha meg lelkek, akkor vajon miért maradtak egyedül? 3 tippből tuti el lehet találni, lehet nem is kell annyi.

Sajnálatos, de azzal szórakoztam legjobban, hogy egyéb filmekből raktam ki, hogy ez minek a kombinációja. A befutó az lett, hogy a Hatodik érzék felismerése találkozik a Lost purgatóriumával. Nem egy jó film, ha ilyen 000magukra_maradtak.jpgagyzsibbasztókat kellett mellé kitalálnom.

A történet unalmas, hiába rejtélyközpontú. Van pár gyerek – kisebbtől a nagykamaszig – akik úgy ébrednek reggel, hogy mindenki eltűnt a városban. Se szülők, se állatok, se ismerősök. Csak az a pár gyerek, akik egymásra találnak, miközben próbálnak valamire rájönni. A film meg azt ragozza, hogy miképpen igyekeznek életben maradni és menekülni innen. Egy ponton meg valaki vadászni kezd rájuk, és bizony halál is történik. Amire majd épül egy csavar, ami azért így filmen látva gáz volt. Igen, a fólia és az ásás, de ennél jobban nem magyarázom el.

Ha már Lost, azzal is van közös pont, hogy egy-egy szereplőnek van olyasmi a múltjában, amit nem akar megosztani, de a végére csak kiderül, ki milyen titkot és traumát cipel magával. Leila és Dodji között még szinte szerelmi szál is kezd kibontakozni, de jó érzékkel meghagyják egy olyan érzetnek benne, hogy nekik közük lehetne egymáshoz, ha…

Az igazi téteket hiányoltam. Azért itt nem volt olyan kihívás az életben maradás, mint pl. az Alice in Borderland világában, bár azzal is tudnám rokonítani a sorozatot. Itt viszont nincs gyilkos játék, életben maradási helyzet. Yvan simán egy milliárdos fia, így van egy egész garázsuk luxusautókkal, egy menő hotelben egy teljes szintjük, és a város sincs kifosztva, így mindent megtalálnak, amit csak akarnak. Az egyetlen, ami nem adott, hogy mi történt velük.

Nincs látványelem sem. Üres és hétköznapi utcák. Amikor a rejtélyes köd meg leszáll, abból nem jön elő egy szörny sem, mint a Köd horrorban. Ez csak köd, aminek nem tudják, mi van a túloldalán.

Érdemben nem foglalkoztak annyit a srácokkal, hogy az alapvető különbségeken túl többet megtudjunk róluk. Talán csak a főszereplő, Leila kapott kicsit több előtörténetet, de az sem jelentős. A többiek maradnak klisék, mint Yvan, a milliomos csemete, akinek eddig mindig mindent megadtak.

Nincs ismert színész, de nem lep meg. Ahhoz kellett volna egy jobb történet, vagy legalább érdemben megírt karakterek. Itt pedig az nincs. Számomra teljesen ismeretlen fiatal felnőtt és gyerekszínészek kavarognak és ennyi.

Nem szerettem a filmet, nem volt érdekes és már annyi elcsépelt is ez a fordulat. Annyira, hogy már magyar filmben is bedobják, nem is rég írtam a Mesterjátszmáról. És ki is teszem a pontot. Felejtsük.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3218404297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2024.06.09. 10:14:08

Ha már ajánlottad, megnéztem.
A 7-8/10 szerintem korrekt.
Ez egy trambulin-film, ahonnan sokan ugorhatnak tovább, nem csak a színészek.
A leges legvége nekem kicsit zavaros volt.
süti beállítások módosítása