Eredetileg egy érdekes képeskönyv/regény volt ez a történet. Nem képregény, de hatalmas, oldalt kitöltő rajzok kísérték a szöveget. Volt egy annyira különleges hangulata, hogy nem meglepő, hogy film is készült belőle. Mondhatni, a szerző jól adoptálható szélesvászonra. A hurkos történetéből meg sorozat készült.

Mielőtt magára a filmre rátérnék, le kell írnom, hogy elég merészen elmozdultak az alapanyagtól. Tulajdonképpen csak a világot vették át és azt a motívumot, hogy Michelle meg akarja menteni az öccsét. De egy sokkal inkább populáris, szimplább és akcióelemekkel feldobott blockbustert készítettek. A legnagyobb különbség nem is tudom, mi lenne. Már az is, hogy ez kapott egy kis terminátor alapérzetet a fellázadt robotokkal. Az okozta a gondokat, míg az eredetiben a virtuális valóságra való függőség és nem kellettek hozzá robotok sem. Az eredeti sokkal inkább Black Mirror-szint és a technika veszélyét hirdeti, míg itt az ember volt a gonosz.

A második, ami pályázna a legnagyobb ferdítés címre, Chris története. Itt ő a zseni, akinek az agya mindent mozgásban tart. Köré épül minden és Michelle miatta válik harcias amazonná. Az eredetiben meg csak egy átlagos kölyök, aki annyira ráfüggött a virtuális valóságra, hogy nem is lehet kirángatni belőle.

De mondhatnám Chris Pratt karakterét, vagy nagyon sok szereplőt, akik az eredetiben bent sincsenek. Ismétlem magam: igazából csak a világ alapjai, a fejekre tett monitorok és virtuális valóság, amit áthoztak. A történetet különben nagyon megvariálták.

Amit variáltak, azzal klisésebb és ismerősebb lett az egész. A csempész, aki melléjük áll a robotjával. A gonosz mogul, aki talán az egyik legbetegebb elme a történetben. Észre sem veszi, hogy zárta börtönbe és tette függővé az emberiséget - kb. modern rabszolgaságot valósított meg és még könyörtelen gyilkos is volt. Miközben meg szánalmas anyakomplexus idősödő férfi, akinek még mindig az a baja, hogy az anyja nem szerette eléggé. Neki azért menekülés a kitalált dimenzió: ott egy jó anyja van, míg az eredeti nagyon nem volt az. Ahogy a robotokkal majd szövetkeznek, ottani figurák és Michelle szerepe a lázadásban. Az eredetiség helyett ismerős, tipikus fordulatok sora. A cselekmény mozgalmasabb, talán izgalmasabb is, de olcsóbb és gagyibb is.

A látványt képtelen vagyok eldönteni, milyen. Mivel ismerem az eredeti lepusztult, kitalált tönkretett világot, ez ahhoz képest színes és élő, nyoma sincs benne az eredeti depresszív képnek. Még akkor sem, ha nyomorult robotok kvázi egy szemétdombon igyekeznek valamit létrehozni maguknak. Erősen meg van támogatva CGI-jal, sok a robot alak, többet harcolnak, robbangatnak is. Csak éppen mégsem az a szint, amit ámulva nézne az ember a moziban. Annál gyengébb a kivitelezés. De Netflix szinten korrekt akciófilm, ha a robotok lerobbantsága azért bántotta is a szemem. Pláne, amikor mellé teszem Tucci kompániájának csillogó-villogó felszereléseit.

A szereposztás döbbenetes. Megpakolták sztárokkal. Aki angolul nézi, még a robotoknak is olyan színészek adják a hangját, mint Woody Harrelson. A kedvencem különben Giancarlo Esposito volt. A színésznek nagyon jól állnak az ilyen pusztító figurák, nem először látok tőle disztópiában hasonló figurát és most is ugyanolyan erővel hozza. Pratt szokás szerint bohóckodik, Brown meg játssza a világmentőt. Az ő esetében inkább azon merengtem, mennyire emlékeztet külsőleg a fiatal Natalie Portmanre.

Egyszer meg lehetett nézni, de nem lesz egy újranézős alkotás. Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert valahol hiányolom belőle az eredeti mélyen depresszív, a Black Mirrorba is nyomasztó lenne voltát, ugyanakkor annyira mégsem bánom, hogy a végére nem az 'eret vágok magamon' hangulat uralkodott el.