Minden napra egy film

Minden napra egy film

Bad Boys Ride or Die

4. film

2024. augusztus 03. - BBerni86

Ez már hányadik film is? Talán a negyedik. De igazán csak az előző részhez kötődik, egy átmentett szereplő révén. Hiszen Marcus fia is visszatér és most a törvény jó oldalán ténykedik.

De, akkor a keret. Mike megnősült, Marcus hamarosan nagyapa lesz. Minden szép és jó lenne, ha nem tűnne fel egy volt DEA ügynök, aki arculatot váltott, miután a kartell elkapta és megkínozta. Gáz, de már most nehezemre esik felidézni, mi volt a célja és miért volt baja a rosszfiúkkal. Különben Marcusék kezdtek akcióba, mert a halott000badboys.jpg kapitányukat kellett tisztázniuk olyan vádak alól, amelyek McGrath felé mutattak. Szóval, neki le kellett őket állítani, mielőtt mindent feldöntöttek volna, amit addig kiépített az alvilági életében.

A cselekmény nem éppen izmos, de a Bad Boys soha nem is tartozott az okos filmek közé. Akció kell bele meg pár beszólás és azzal el lehet adni. Védjegyként meg a páros elénekelheti a dalát, aminek még mindig nem tudják rendesen a szövegét, de legalább a refrén megy. Most különben egyszer meg akarják őket énekeltetni, de a kérdéses számról fogalmuk sincs, így kamu szöveget nyomnak az ő daluk ritmusára. Igen, annyira volt gáz, amennyire a leírás alapján hangzik.

Sajnos, lassan már azt is ki lehet jelenteni, hogy Lawrence és Smith is beérkezik az akciópapa korba. Nem véletlen, hogy ebben a részben Marcus már nagyapa is lesz. Egyre nehezebben hihető tőlük, hogy ők a nagy rendőr akciósztárok. El is mosolyodtam azon, amikor sietnek vissza a városba és alig bírják tartani a lépést Armandóval. De a nagy lövöldözős leszámolásban sem őket tették be, szerencsére. Hanem Marcus veje, a különben eltávon levő haditengerész kommandós végez a házba özönlő rosszfiúkkal. Azért a Bad Boys is kiveszi a részét a kalandokból és mészárlásból, de tényleg el kellett engedni, hogy mindent ők csináljanak, már nyakukon az új generáció.

Nekik maradnak a poénok és a haveri helyzet. Marcus egy halálközeli élményen túl neki is áll előző életekről mesélni és erre folyamatosan építenek is. Bár azt mondhatnám, tényleg viccesen. De pl. olyan jelenetet kapunk, amelyben Marcus azt ecseteli, egy volt életükben Mike volt a makacs szamara, akit el is kellett vernie, annyira engedetlen jószág volt. Ha nem egy afroamerikai mondaná ezt egy másiknak, ez komolyan rasszista is lenne. De így sem éreztem viccesnek.

A sztárparádé viszont megvan. Visszatért minden korábbi szereplő, és olyan sztárokkal egészültek ki, mint Eric Dane rosszfiúja, vagy Rita új barátjaként Ioan Gruffudd. Elképesztő az is, ők mennyit öregedtek, de azért is van mellettük Alexander Ludwig vagy Jacob Scipio.

Nem kizárt, hogy lesz egy ötödik film is, de hogy az kell-e nekünk? Itt tényleg akciópapák lesznek akkor, hiszen a végére megvan az első unoka is. Ott már nagyobb lenne – az unokákkal mennének akciózni? Ok, inkább leállítom magam. A lényeg – látványos, híres színészekkel forgott, de ez már rég nem az a Bad Boys, ami egykor volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5818459721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása