Minden napra egy film

Minden napra egy film

A Szervezet

2024. augusztus 28. - BBerni86

Ez egy vicc? Mert nem paródiaként adják el, de olyan, mintha az lenne. Ennyire a zsánert gúnyoló, komolytalan és blőd kémfilmet nem is tudom, mikor láttam. Leesett az állam, hogy mennyire pocsék a szkript és milyen gagyi a film.

Nem is értem, hogy van ilyen szereposztása. Mondjuk, annak gyanúsnak kellett volna lennie, hogy Mark Wahlberg és Halle Berry a fő kémek a történetben, akiknek JK Simmons a főnöke. Mindhármat bírom igazság szerint, de tudjátok mennyi az átlag életkoruk? 60 év. A legfiatalabb is 53 múlt. (A poén, bár nem nevetek, hogy Berry 5 évvel idősebb, mint Wahlberg, mégis, sokkal fiatalosabb és hitelesebb ő, mint Mary Mark. Aki kb. úgy néz ki, hogy néha vártam a mentőt.) Komolyan kellene őket venni aktív, menő kémként, aztán már akciópapa korban vannak. Wahlbergen nagyon látni, hogy már kiöregedett ebből a szerepkörből. Még akkor is, ha simán csaltak a filmben. A filmben 43 éves a páros – igen, van annyi adat, hogy akinek ez az agybaja (itt mutogatok magamra), ki tudja 000theunion.jpgszámolni. Azt meg már fejtegettem, hogy 10 – 15 évvel idősebbek igazából. És a férfin nagyon látni is.

A film egy része arra épül, hogy mennyire menők, lazák és szexik a szereplők. Csak éppen ezt már mindenki nem tudja hozni. Colter és Berry igen, de Mark Wahlberg már nagyon nem. Nem véletlenül az a nyitó poén, hogy az egykori matematika tanárával keveredett viszonyba. (Amit az ember észre sem venne, mert kortársnak tűnnek.) Különben nagyon nem vicces ez a vonal, és erőltetik, még a film végi osztálytalálkozón is ezen vigyorognak.

Az egész Szervezet, aminek dolgoznak egy vicc. Az a neve, hogy Szervezet. Már ez. Mert az, hogy a CIA Cégként van emlegetve, egy dolog. Annak van rendes neve is. De itt a Szervezetnek ez a neve. Mint egy paródiában, de ez nem paródia.

Megvannak a történetben az ilyen filmek tipikus elemei, csak éppen azok is paródiának hatnak. Ahogy Mike két hét kiképzés után már elit kémként nyomja – és miért éppen ő lett beszervezve? Mert 18 évesen, 25 éve kosarazott a középiskolai csapatban. Már azon röhöghetnékem lett, ahogy Halle Berry komoly arccal előadta, hogy megbízható és sportoló volt, ezért kell ő. Eggsy a Kingsmanben szintén fel tudott mutatni maga mellett sportolói múltat: csak ő éppen olimpiai szintű tornász volt jelen időben. Itt meg egy 25 évvel korábban középiskolás kosaras van…

Az akciót különben tolják, és ha az agyam lekapcsolom, azért látvány van. Sokféle üldözés, lövöldözés, robbantás, beépülés és Halle Berry még ki is van öltöztetve. Jól áll neki ez a részben szőkített, rövid frizura is. (Sokkal jobban járt, mint Colter a rózsaszín öltönnyel.) Csak le kellene tudni kapcsolni az agyam.

Nem meglepő módon nincsenek túl jó kritikái a filmnek. Ez egyszerűen… buta film.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr6118477067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2024.09.16. 08:38:39

Ezt a filmet láttuk korábban legalább tucatszor! Unalmas egy vacak amiben az egyetlen érdekesség, hogy berry aki 4 évvel öregebb marky marknál legalább egy tizessel fiatalabbnak néz ki! Egyébként netflix középszer.
süti beállítások módosítása