Minden napra egy film

Minden napra egy film

Dumbledore titkai

Legendás állatok 3.

2024. szeptember 16. - BBerni86

Ezt se gondoltam volna, hogy le kell írnom. Hogy lehet, hogy nem egy jelenet sokkal látványosabbnak tűnt a film alapján kiadott forgatókönyvben, mint amit a filmen láttam?

Ok, inkább magyarázom. Mivel először olvasni szeretek – az összes HP-filmet csak azután láttam, hogy olvastam a regényeket -, és Rowling Scamander köré nem írt regényeket, a félig filmkönyvnek tűnő forgatókönyvet olvastam el filmnézés előtt. Alapvetően a párbeszédek vannak benne, mint egy drámában. Akad közben egy-egy 000dumbledore.jpgmegjegyzés a látványra, vagy a szereplők mozgására. A Dumbledore titkai fel lett dobva azzal is, hogy a szereplő színészek, rendező is megszólalnak és mesélnek a jelenetek, szerepeik kapcsán. Így nem kicsit éltem meg csalódásként, amikor megláttam a film elején Scamander csatáját Grindelwald csatlósaival. A könyvben áradoztak, hogy milyen ötletes, ahogy Scamander nem tud nagy varázslatokat, de amit igen, azzal használja/idézi a természetet. Ehhez képest a filmen észre sem vettem volna ilyesmit, ha a könyv nem hívja fel rá a figyelmem. Messze nem volt elég látványos a beharangozóhoz képest.

Jó, igazságos leszek. Ellenpélda is van. Lally sokkal jobb varázslatokat és akciót kapott a filmen, mint a könyvben. Azért ellenpélda is akad…

A kettő – forgatókönyv és a kész film – között azonban természetszerűleg ugyanaz a rossz véleményem van. Volt ennek egyáltalán rendes története? A hosszához képest aligha. Kis csipetcsapat bőröndökkel rohangál, míg Grindelwald a választási csaláson dolgozik. Annyira ötlettelen és semmilyen ez a történet. Még, ami esély volt benne, az sem tudott igazán működni. Dumbledore és Grindelwald kapcsolata, Queenie bűntudata és visszaállítása. Összecsapott, alig elmagyarázott és annyi minden nincs magyarázva vagy értelmesen összerakva. Buta magyarázat, miért nem szerepel Tina. Nehezen emészthető, miért kap olyan könnyen bocsánatot Queenie és Credence is, noha elég szörnyű dolgokban voltak részesek.

Pótolhatná a látvány, de nem sok mindent tudnék megnevezni, amire emlékezni fogok egy hét múlva is. A kis chi-lin, és Lally varázslata a fogadáson, amikor megakadályozta a merényletet és ennyi. Pedig pénz volt rá bőven és sok mindenben látszik is. Nem csak a szereposztás, de a díszletek és a kosztümök is. Hogy is lehetne jól leírni? Látszik, hogy költöttek rá és igyekeztek, de mégis kevés. Nem úgy látványos, hogy emlegessem, megmaradjon. Tudom, ezen már nyavalyogtam az előző filmnél, de egy Scamander köré rendelt filmben miért nincs több legendás állat/varázslény?

Vagyis, baj van a történettel és nem pótolja a látvány sem. Így nem meglepő, hogy a franchise leggyengébben szereplő darabja lett, ami nem mondható nyereségesnek, kb. nullaszaltós és a kritikusok se kímélték. Ebből meg jön, hogy a stúdió is kihátrált mögötte. Eredetileg Scamander trilógiát kapott volna, de sikeresek voltak, Rowling már 5 filmben gondolkozott. (Ezért is nem zárják a fő szálakat szerintem: Scamander és Tina még nem békültek ki, Credence még életben van, és Grindelwald is sikeresen elmenekült.) De most parkolópályán az egész és mégiscsak trilógia, csak éppen befejezés nélkül.

A színészek adják el, amit el lehet. Pontosabban Jude Law és Mads Mikkelsen kettőse. Mikkelsen ad egy fájdalmas eleganciát a karakterének, van benne egy sebzettség, valami fájdalmas – nem csak egy gonosz. Jude Law pedig végre lehetőséget kap, hogy Dumbledore is villantson valamit. (Még akkor is, ha azt nem emésztettem még meg, hogy Dumbledore mennyire másképpen alakíthatta volna a varázsvilág történelmét, ha vezetővé válik. Itt minden esélye megvolt rá, de nem akarta.) Amúgy észrevenni, hogy sokakkal nem tudnak mit kezdeni. A színész visszatér, adnak neki 2 jelenetet és egyik se fontos. Akkor csak azért, hogy megint szerepeljen?

Láttam már rosszabbat is, csak egész egyszerűen ettől a filmes világtól többet várunk. Nem csak valami átlagos, egyszer nézhető mesét. Pedig ez csak annyi, vagy annyi sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr7618492882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2024.09.27. 14:34:32

A film eleji összefoglaló, hogy mi történt eddig a szereplőkkel nagyon jó volt, kellett az ilyeneknek, mint én akik elfelejtették már a korábbi részeket. Mikkelsen nagyon jó volt, a sztori se rossz, de egy vágót elbírt volna, mert azé hosszú volt. Ennek látszólag ellentmond, hogy próbáltak mindenkire időt szánni, cserébe (pl.) a boszi nővérek simán elsikkadtak (egyiküket ki is írták ugye kvázi). Engem marhára zavart, hogy Eddie Redmayne szerepben maradt, csak sajnos a A mindenség elmélete Stephen Hawking szerepében és ez ebben a filmben nagyon kiütközött.
süti beállítások módosítása