Volt az a dokumentumfilm stílusban forgatott film, amelyben egy idősödő nyugdíjas megmentett egy vízi állatot, ami aztán visszajárt hozzá. Talán valami emlősféle lehetett... A tengeri vágóképek most jobban beugranak, mint maga az állat. Jean Reno filmje annak a párja lehetne.

Ebben is van egy idős férfi, aki a tenger mellett él. Joao, a brazil halász. Élete traumája, hogy a kisfiát kivitte magával halászni, és amikor a vihar miatt a gyerek kiesett a hajóból, odaveszett. Még csak a teteme sem lett meg, hogy eltemethessenek valamit a feleségével. Ennek ellenére helyben maradt, halász maradt. Hosszú évekkel később egy sérült, halálosan fáradt pingvinbe botlik. Nincs szíve sorsára hagyni, hazaviszi és meggyógyítja. A pingvin aztán minden évben eljön, hogy a nyarat a férfival töltse.

Nyomtak bele a végére némi feszültséget is, de azt már valóban belenyomásnak éreztem. Egy tévés stáb is kijön, annyira nagy szám, hogy a pingvin visszajár. Aztán, amikor mégsem jelenik meg az állat, Joao kétségbe esik, mi történhetett vele. Égre-földre - vagy inkább vízben keresi és sérülten rá is talál. Az indulás előtt megsérült, de akkor is visszaúszott. Majdnem bele is pusztult.

Ennél már csak az volt rosszabb, amit egy környékbeli nő kapcsán megjátszottak. Joao fiának egy helyi kislány volt a legjobb barátja. Az ő kislánya sündörög sokat a pingvin és az öreg körül, aki szép lassan az anyjával is beszélő viszonyba kerül. Mintha megtanulná kicsit elengedni a gyászát és nem csak fájdalommal nézni arra és azokra, akik a fiára emlékeztetik. De ezen a vonalon is inkább azt éreztem csak, hogy kellett bele még pár szereplő, hogy ne csak a halász és felesége alkossa a történetet.

Látványelemnek több mindent kaptunk, ha egyik sem akciófilmes értelemben értendő. Végig víz mellett, az óceán partján vagyunk. A pingvin aranyos. Ezeknek kell kipótolni azt, hogy milyen szegénységben élnek a szereplők és pl. Joao kunyhója is milyen minimalista. De milyen is lenne egy szegény halász hajléka? Annál valószínűleg ez is több, mint ami Hemingway öreg halászának jutott.

A forgatókönyvíró igyekezett ívet adni neki, megható tetőpontot. Így filmes film lett, noha bizonyos tényekkel nem lehetett játszani. Igaz történet az alap és ez jelent némi kötöttséget. Szerintem megugrották, nézhető családi filmmé formálták az alapanyagot.

Ami viszont nem kicsit fura számomra, hogy Jean Reno a főszereplő. Annyira kilóg a környezetből, hogy jobban már nem is lehetne. Az elején simán azt hittem, hogy azért, mert nem helyi ember, csak bevándorló. De nem, Reno autentikus brazilt igyekszik játszani. Az idős ember bánata, barátsága az állattal vagy a feleségével való kapcsolata szépen meg is volt. De hogy brazilnak elhiggyem? Még akkor sem, ha nem ismerném fel benne a színészt.

Messze nem az a film, amit még egyszer meg akarnék nézni, de egyszer nem fájt. Állatbarátoknak még tetszhet is, vagy olyan kisgyerekes programnak oké, ahol a gyerek szereti a pingvineket.