A Mickey 7-et faltam. A folytatását már nem annyira, de még azzal is megvolt a szórakozásom. Most ki kellene találnom, mit szólok Mickey 17-hez. Lenne tippem, milyen irányba igyekeztek bővíteni, de hogy mennyire tetszik ez a verzió? Én jobban, sokkal jobban szerettem a könyvet.

Bár nem összehasonlítani akarom a kettőt, jelezném, hogy elég nagy eltérések vannak. A filmben Mickey eldobható selejtként van kezelve, akit mondhatni heccből is halálra mérgeznek meg tesztelik rajta az új életeket vagy vegyi fegyvereket. A regényben az élet érték, az övé is. Csak akkor kell halálos küldetésre mennie, amikor nincs más út és nem heccből. Pl. az atomreaktor megszerelése ilyen volt. Itt meg? Ha unatkoznak, már keserítik is meg Mickey életét, akit ezért még le is néznek.

Aztán, mi minden más még? A regényben minden Mickey egyforma, nem különféle verzió jönnek vissza. A filmben látunk egy túl jóságos, 'bocs, hogy élek' és egy agresszív, lázadó Mickey-t. Utalnak rá, hogy minden verziója más volt. Nem is értem, ha mindig visszatöltik az agyát, hogyan lehet más a személyisége? A filmnek jól áll, de különben értelmetlen egy ötlet és nem passzol a könyvvel sem.

Más az őslakó lényekkel is a kapcsolat, egészen másképp kötik majd meg a szövetséget. Messze nincs ilyen elrabolt gyerek szál, mint a filmen. Egy sokkal összetettebb, bonyolultabb társadalmuk van, amiben vannak eldobható, közkatona egyedek és egyediek. Kicsit talán hangyásabb a szervezetük, mint a film lényei.

Timo, a barát, aki rendszeresen bajba keveri a főszereplőt. A regényben tényleg a barátja, a filmen meg egy olyan hátráltató tényező, aki mindig bajt okoz. Abszolút más lett a figura és az előélete is. Itt Nasha megkapta azt a sportolói múltat, ami eredetileg a haveré volt. 

De ott van a legnagyobb másság is, pedig ezek se semmik. A Marshall vezetőség. Itt kb. mint egy agymosott szekta, aminek ők a harsány és idegesítő, narcisztikus és idióta vezetői. Sztárszínészekkel, és ebben van a lényeg is. Ebben fogalmazza meg a kritikát, ez az üzenet. Ennek van társadalmi súlya. Ugyanakkor annyira zavaró, rikító és erőltetett az a szál, hogy az már sokkal jobban zavart, mint hogy semmi ilyesmi nincs a könyvben. Ott jó emberek igyekeznek a legjobbat kihozni a helyzetből, itt meg őrültek akarnak élvezkedni. Hát, nem volt jó nézni sem. A mélypont? Nem tudnám megmondani. A vacsora. Ylfa és az öntetei, még az űrlényből is pörköltet aprítana. Ruffalo megy szónokolni, meg az arckifejezése közben. Félúton a szorulás felé.

Más a történet, tényleg csak az alapok lettek átvéve az eredeti regényből. Könnyen el is tudom képzelni, hogy aki a 7-et szerette, a 17-et nem fogja. Ahhoz túlzottan belenyúltak.

A problémás pontok közé írnám fel a szimpatikusnak bemutatott Mickey-t is. Az eredeti találékony, élelmes, ez meg egy akkora szerencsétlenség, hogy egy-egy ponton már a haláláért drukkoltam, csak ne kínlódjon már ennyit. Sokat elmond, hogy a bunkó és harsány énje kb. minden szempontból jobban működött. Kevésbé olyan ember, akivel más barátkozni akarna, de benne volt spiritusz. A 17-es meg a nagybetűs áldozat.

 Látványra határeset. Sok minden jól meg van benne csinálva. Amit a végén a lények előadnak, kifejezetten jól nézett ki. Abban is volt vizualitás, amikor Mickey korábbi halálait mutatták zanzásítva. A más bolygó, az űrhajó - ilyesmikkel semmi bajom nem volt. Elnéztem.

A tartam és a színészek, ami még nem tetszett. Pedig telepakolták nevekkel. Csak az a helyzet, hogy a többséget annyira számomra negatív irányba vitték el, hogy nem is érdekelt, hogy vannak játszva. Pl. Toni Collette szerintem zseniális, és Ruffalo is hozza a barom önimádó politikust. Mégis, annyira a karakterük utálata kötött le, hogy nem foglalkoztat, mi munka van a megjelenítésben.

Nem akartam, de ez lett. Összefoglaltam, miért szeretem jobban a regényt. A film nekem nem jött be - inkább olvastam volna újra a könyvet. De ezt talán nem folytatják, mint a regényt tették.