A hétvégén nem nagyon értem rá tévézni, de azért a heti sorozataim részeit esténként megnéztem. Ahogy közeledik a nyár, úgy csökken a számuk. Mielőtt darabonként nézem, megjegyezném, hogy idén se húsvéti, se anyák napi rész nem volt.
A végére értem a My Happy Marriage (s02e12-13) évadának. Nem tudom, innen lesz-e tovább, mert nagyon lezártnak tűnik a befejezés. A gonoszt elintézték, mindenki elrendezi a sorait a jövőre - vagyis, lesz, aki felmond és a magánéletére koncentrál, míg mások kinevezést kapnak - és már a főszereplő páros esküvője is ki van tűzve, volt menyasszonyi ruha próbálása és hasonlók is. Tulajdonképpen az utolsó előtti részben volt az akció, az összecsapás, míg a végén csak megnéztük, kinek hogyan folytatódik majd az élete. Nagyon prezentálja az egész, milyen volt a sorozat. Nagyon lelkizős, érzelmekre koncentráló és amikor mágikus képességekkel csatába mentek, akkor is azt beszélték, ki mit érez, gondol, meg hasonlók. Pedig a külcsín szép, a mágiát is egész jól megfogták. Az új szereplőket is szépen beillesztették, már család van az egykor elhanyagolt, kihasznált lány körül. Nem lenne ez rossz, csak a hangsúlyok. Ha csökkentették volna az érzelmi szintet, de az magasan volt végig.
Az akciódús rész után most sebnyalogatás jött a The Last of Us (s02e03) epizódban. Épül újra a város, másokterveket szőnek, hogy megfizetnek Joelért. A rész végére indulnak el, addig érzelmi elhelyezés volt és mindenféle gyászfolyamat. Nem mintha sok idejük lenne érzelmi életet élni vagy háborogni. Továbbra is életveszélyben élnek és meg kell erősíteni az otthonuk, ha újabb támadás jönne. Így ez egy átvezetés a következő részbe, amikor majd meglátjuk, milyen ebben a környezetben egy katonai alapú társadalmi forma. Tudom, ismétlem magam, de továbbra is a főszereplő a problémám a sorozattal. Nagyon bírnám, ha valaki végre felvilágosítaná, hogy Joel mit tett érte és miért is volt a bosszú. Annyira szeretném látni, ahogy koppan egy nagyot. Fura is úgy nézni ezt, hogy ennyire ellendrukker tudok lenni. A lényeg, ez egy csendesebb rész, látványnak meg a rész végén megkaptuk a várost. Seattle, ha jól emlékszem.
Furcsa, de egyre inkább elnézem a Tracker (s02e17-18) részeit is, noha ugyanazt látom mindegyikben hibaként. Vagyis, sokkal összetettebb, több időt igénylő esetek vannak, mint amennyit 40 percben el lehetne beszélni. Reálisan nagyon nem hihető, hogy mindent ennyi idő alatt és ilyen gyorsan megoldanak és megszereznek. Elég csak arra gondolni, hogy Colter telefonál egyet, aztán szinte azonnal feltörnek neki zárt kamerarendszereket vagy a bíróságról jönnek a zárolt dokumentumok. Mindkét részben volt ilyen is. Az első legalább azzal kicsit más volt, hogy most egy barátnak kellett segítség. Az új hacker segítő exének legjobb barátnője tűnt el buli közben és kicsit a Másnaposok mintájára nyomozták vissza, hogy mi is történt az éjjel. A másik pedig egy hagyományos rész, amelyben az eltűnt személyt keresték meg rekordidő alatt. Abban még a csavar is olyan ismerős volt - még moziban is láttam olyat, hogy valaki ilyen módon akart anya lenni. De a csapatlégkör már megvan, belsős poénjaik vannak és szerintem Hartley szereti ezt a szerepet. Kár, hogy olyan sokszor kell ki nem mondott világfájdalommal bámulnia a kamerába.
A végére nagyon beleerősít az All American (s07e11) is. A sportos részre is azt írtam, hogy az egyik legerősebb az évadban és most drámában is megkapjuk az emlékezetes epizódot. A Baker családi titokra most derül fény, vagyis megtudjuk, hogy ki Billy féltestvére és milyen manipulációk folytak egész eddig a háttérben. A végére meg Jordan kerül olyan helyzetbe, hogy lehessen izgulni érte. Igazából nem hiszem, hogy komoly baja lesz. Ez egyszerűen nem az a sorozat, ami ölné a szereplőit. Elköltöznek vagy hasonló, de meg nem szoktak halni. Igazából a cselekményt tudnám ragozni benne - plusz, jött egy családi pillanat is. Mivel a különélő felesége is megérkezett az edzőnek, kiderült minden titok, el lehetett kezdeni megbeszélni, hogyan legyen tovább. Az még tetszett is, ahogy definiálják maguk és kommunikálnak, mi legyen.
Egy teljesen szokott rész a Georgie and Mandy's First Marriage (s1e19) részében. Mandy apja fogadási pénzzel lógott Connie-nak és a család erre reagált különféleképpen. Audrey és Connie lopta a műsort, a címszereplők akár benne se kellett volna, hogy legyenek. Kár, hogy annyira nem tudják viccesre írni ezt a sorozatot, hogy az már kínos. Sőt, még csak meglepetés se nagyon van benne. Annyira kitalálható, mi jön.
Változás jön az Elsbeth (s2e19) háztáján, legalábbis nagyon úgy alakulnak a szálak. Elsbeth nyomozó barátnője elmegy, és a nőt börtönbe is küldik. Valószínűleg az új börtönben majd segíthet a nőnek, aki a bírót agyonlőtte. Csak nem fog jogászkodni is még a végre? Nem bánnám, bár egészen megszerettem a krimis formátumot is. A heti rész különben valahol parodisztikusnak tűnt. A Billy Magnussen alakította milliárdos örökös unatkozott, és kitalálta, hogy egy random gyilkossággal dobja fel magát. Csak éppen a kinézett proliról kiderült, hogy európai herceg volt, aki névtelenül igyekezett elvegyülni New Yorkban. A poén meg az, hogy simán megúszta volna, ha nem megy oda nézelődni és nem teszi magát gyanússá. Ha Elsbethnek igaza lesz, így sem kap majd sokat. A pénz diktál és neki sok van. Érdeklődve várom, hogy az évad végére visszaadják-e a főszereplő pozitív életszemléletét, mert a bíró megölése óta depresszív. Majd kiderül - itt tehát marad emlékezetesnek az ismert mellékszereplő és hogy mennyire buktatja le magát egy hobbigyilkos.