Azon a ponton vagyok, hogy nem tudom, most ez mi is. Rosszul fogalmazok, már nem tudom, mi a cél. Volt a halott testvérrel közös álom megvalósítása, volt az étteremnyitás nehézsége és itt mi van?
A cselekmény a sima hátköznapokat hozza egy-egy plusz eseménnyel. Pl. az egyik epizód arról szól, hogy Richie volt felesége megint férjhez megy és hogyan segíti egymást át a csapat az esküvőn. Ki van benne hangsúlyozva, hogy ők egy nagy családként működnek és ott vannak egymásnak támogatásul. Nem mellesleg az új férj is jó fej, még Richie is meg tud vele barátkozni. Megint vannak kitekintők a civil életbe - Sydney vigyáz az unokahúgára, közben megtanítja neki, hogyan lehet a bolti lasagne-t finommá és háziassá tenni.
Mellette az étteremben összeáll a fix menü, esténként mennek a kiszolgálások és próbálnak r9vid idő alatt nyereségesek lenni, hogy nyitva tudjanak maradni. Azt mondjuk nem értettem, és nem is magyarázták, mi a baj. Vagy, milyen megoldást talált ki Carmy a végére. Luca érkezett fix szakácsnak, míg Richie a bezáró Ever személyzetéből hozott át többeket a vendégtérbe.
Ahogy lenni szokott - hátköznapok, kis történetek, de összeáll egy egésszé. Csak most a nagyobb szál, miért dolgoznak, az nehezebben megfogható. Bár, egy irány van, amit el tudok neki képzelni. Carmy már az elejétől kezdve küszködik. Több minden összejött neki az évadok alatt, vagy a korábbi időkben és most elkezdi megint összerakni magát. Csak az a fura, hogy míg a Bear mindenki másnak terápia, imádják és jobban vannak tőle, Carmy csak rosszabbul van. Távolodik el az étteremtől, próbálja a családi és szerelmi szálakat rendezni, és ha jól értettem a végét, el is akar menni. White kiszáll a sorozatból? Mert a vége alapján úgy tűnik. Az 5. évad már be van rendelve, szóval, ki fog derülni.
Addig próbálom megemészteni, amit Carmy szálába beletettek. Nem tudom elképzelni, mivel fog foglalkozni, ha nem főzéssel. Értem, inspiráció kell, valami más, de mi? Mindegy, nem fogom megfejteni, majd megnézem az 5. évadban. Itt simán elfogadom azt, hogy volt egy remek része Jamie Lee Curtisszel, aki az anyját játssza a sorozatban. Hogy aranyosra sikerült, ahogy Claire elkezdi visszaengedni az életébe, noha legutóbb nagyon a lelkébe gázolt a férfi.
Még mindig a színészek erős jelenléte adja el, de látványelemként tud működni a konyha is. Csodás ételeket mutatnak és még mindig izgalmasak az alkotó folyamatok. Legyen az egy lasagne, vagy éppen valami cukrászkülönlegesség.
A sorozat sztárfaktora is egyre jobban fel lett csavarva. Az egy dolog, hogy minden állandó szereplő visszatért, de a mellékszereplők is szívesen jönnek egy-egy részre. Így lehet még mindig Jon Bernthal-epizód, noha a karakterének a halála indította el a sorozatot. Már állandó a Chicago Med Sarah Ramosa - Oliver Platt csak nem beajánlotta? De Josh Hartnett is nagyobb szerepet kapott, az esküvős részre beugrott Brie Larson és már említette, hogy Luca, vagyis Will Poulter is többet van ebben az évadban. Ezen nagyon látszik, hogy ez most egy nagyon menő, elismert sorozat és szívesen jönnek bele a nevek. Jók a kritikái, sokan nézzük, díjakat nyernek vele.
Nem ragozom tovább, ez az évad is könnyen csúszott. Azt meg kifejezetten várom, merre indul majd az ötödik. Talán jövőre ki is derül.
Így aztán születtek utódok is - innen a címben a vérvonal -, akiknek az eredeti terv szerint nem kellett volna megszületni sem. Í halál így őket is sorra levadássza, haladva szépen előre minden túlélő felé.
elküldte, nem sok minden érdekli Iszik, mindenkivel veszekszik, elüldözi azt is, aki segítene neki. Olyan jelenetet is kapunk, amikor csak a rendőr pasijának köszönheti, hogy életben marad. Egy buliban ugyanis közel halálra issza magát és nem sokon múlik, hogy még életben tudja a mentő tartani. De lesz foganatja a dolognak? Nem. Chylka alkohista, méghozzá keményen, ha tagadja is. Nincs olyan, ami észhez térítené. Nevethetnek rajta a bíróságon a látható tünetei miatt, újjáéleszthetik a mentőben, ő bizony inni fog.
A történet nem valami izmos. Kvázi felidézte bennem, amikor mindenféle idióta ötlettel újra és újra készítettek egy Hegylakó filmet. Itt is bedobják, hogy csak egy maradhat és az utolsónak micsoda különleges ereje van, aztán jönnek szépen sorra a kiskapuk. Erőátadás, meg hasonlók. Elveszett halhatatlanok térnek vissza, meg ősibbek, mint Andy. Maga az alaptörténet borzalmas annyira, hogy el nem tudom képzelni, minek szavaztak ennek a filmnek bizalmat.
kvázi minden félbemaradt. A magánéleti szálak, de a balettosok és a társulatok sorsa is. Ez csak a történet első fele. Pedig nem rossz ez a sorozat, én szívesen néztem. Tovább is haladtam volna vele. De erre már nem lesz lehetőségem.
nevet is behúztak: Gainsbourg egy energikus, szimpatikus párizsi igazgató a szokott hősnők után szabadon.
minden reggel beszednek egy bogyót, amitől elégedettek, ugyanakkor agymosott zombik lesznek. Semmi érzelem, semmi önálló gondolat, minden a lehető legszebb és legjobb. Joy egy nap azonban nem veszi be, érzelmeket tapasztal és a környezetében levőket is igyekszik áttéríteni. Vajon szétrobbantja a társadalmat?
házba és volt egy autós üldözés. Másik szálon meg a fehérorosz főgonosz rájött, hogy tégla van a szervezetében és hidegvérrel megoldotta az esetet. Az utóbbi volt a jobban sikerült - bőven láttam már másban ilyen megoldást, de szépen ült, pláne, hogy utána cselekedni se volt rest. Az osztag meg hozta a kötelező akciót, agymunka nélkül. Látványosan szenvednek azzal, hogy minden szereplőnek jusson valami szöveg és legalább egy jelenet. Négyen vannak kicsit fixebben: Ackles ügynöke, a narkós ügyosztály nyomozónője, az informatikus lány és a főnök. A többiek minek is vannak? Semmi olyat nem csinálnak, amit a többiek ne tudnának. Az meg csak tetézi a bajaim, hogy mennyire ismétlődő és unalmas az agydaganat-szál. Bár, legalább egy szereplőnek leesett, hogy valami nem stimmel és rákérdezett... A lényeg, most sem haladtunk semmit, csak kaptunk egy nem túl látványos akciót és egy sokszor újrahasznosított lebuktatást.
mit tettek a 150 évben a 2. Alapítványban. De elég gyorsan visszakapcsoltunk a jelenbe, csak így megvolt a kohézió, mi ez az Alapítvány, mi a célja és ebben az évadban mi lesz Gaal feladata. Kaptunk pár új szereplőt, valamint a császárok is felléptek a táblára a végére. A szokottnál eltérőbb a hármas jelleme és azt külön izgalmas nézni, ki mit kezd az idejével. Alkonyat nem akar meghalni. Nap hedonista módon nem törődne semmivel, csak az élvezeteknek él. Pirkadat az ifjak idealizmusával építené a jövőt. Demerzel meg van ott örök árnyéknak, aki bábokként mozgatja őket a nagyobb célért. Nem lehet azt írni, hogy sok minden történt ebben a részben, de annyira jól elsakkoztak a szereplőkkel, kötik a szövetségeket és készítik elő az összecsapást, hogy mégiscsak jó volt nézni. A látvány továbbra is megvan - nem is kellett hozzá nagy robbantás és csata, űrképek, amit az első rész hozott. Elég az is, hogy a különböző helyszíneken mennyire más a ruha vagy a fény, a fejlettségi szint. Talán jelen pillanatban ez a kedvenc heti nézős sorozatom. Annyira nem addiktív, hogy folyamatosan akarjam nézni, de izgalmas, érdekes és el nem tudom képzelni, hova lyukadunk ki a végére.
Ettől meg még ellentmondásosabb a gyújtogató tűzvizsgáló: egyszerre megnyerő és taszító. Egyszerre haverkodik és döf kést az ember hátába. Van, amiben profi - másban meg kész szerencsétlenség. Lassan azt esik nehezemre kirakni, hogy lehet egyszerre sikeres és szerencsétlen, vagy a kapcsolatát a nőkkel. Most komolyan az egyik ex-nejét próbálta felszedni? Illetve, fel is szedte, csak aztán nem álltak a dolgok. Eddig különben a gyilkost vagy a szadistát nem írtam volna fel a listára, de amilyen videót most mutattak... Nem volt cél az ölés. Korábban meg védtelen állatokat intézett el, a társát is beugratva? Másik szálon a gyorséttermes is egyre jobban ki van akadva. Ő is szintet lép. Vagyis, lassan azon a ponton lesznek mindketten, ahonnan nincs visszaút és nem lesz már kontrolljuk. A gyújtogatás miatt volt látványos tűzeset, de különben a pszichés profil még mindig a lényeg. Milyen személyből lesz gyújtogató? Mik a ravaszok, amelyek beindítják a gyújtogató énjük? Erről kaptunk újabb tanulmányt.
írogatom, hogy beszélniük kellene egymással és elmondani, ki mit tud. Némileg humorba csomagoltam, de lassan elérünk erre a pontra. Kellettek is ezek a lépések, mert ennek a résznek a poénjai nem igazán jöttek be. Bár a seriff is ügyködött és szokás szerint a helyettese agyára ment, leginkább arra volt kihegyezve, hogy Harry apja bizonyítékát akarta annak, hogy a fia még mindig elég szívtelen és nem lett emberséges. Így ölni kellett neki - Harry meg nagyon próbálta kitalálni, kit öljön meg. Berendelt öregeket vizitre, gondolkodott bérgyilkos likvidálásában, de Asta exét is kiszemelte egy ponton. Sajnos, most megint több kosztüm és maszk volt a részben. Annyira nem tetszenek nekem ezek az űrlény jelmezek... De nem szabadulunk. Mindegy, örülök, hogy haladunk és bírtam, milyen képet vágtak a polgármesterék a végén...
ügybe keveredett és az apa ragaszkodik hozzá, hogy Chylka védje a fiatalembert. Kordian természetesen megint a nő körül sertepertél és igyekszik neki mindenben segíteni.
megpörgetik, a végére vannak nagy felfedezések, hogy aztán jöjjön egy mindent átértékelő igazság. Csak éppen ez annyira nem is meglepő. Elő volt készítve. Jól jellemzi a végét és a játszmákat, hogy Chylka kifejezetten büszke magára, amikor rájön, hogy Piotr Langer nem tikkel, hanem morzézik és így mond el olyasmiket, amiket az élete féltése miatt nem mondhatott ki. Nézőként meg úgy gondoltam, éppen ideje volt, hogy a végére észrevegye. Piotr nagyon látványosan kereste a szemkontaktust, direkt pislogott és annyira érezni lehetett, hogy nem szemcsepp kell neki, hanem le kellene fordítani, mit üzen. Nézőként annyival előbb leesik... Langer a végén meg is jegyzi a nőnek, hogy sokáig tartott neki, mire feltűnt, hogy nem szembeteg. És ez valahogy az egész sorozatra jellemző. Ez most nem a nő játszmája, igazából nem esik le neki, mibe keveredett.
Mert jól meg van ez írva. Mróz nálam is listás, bár pont ebből a sorozatából nálunk nem olvasható semmi. Két külön regénye jelent meg magyarul, eleddig hiába reménykedtem, hogy a sorozat miatt majd jön más. Megoldás: elmesélem, mennyire jó a sorozat, és ha többen nézzük meg, talán a regényben is lát majd valaki fantáziát.