Ha belegondolok, csak két dolgon akadtam ki. De azokon eléggé. 2 rész - mert ennyi csak az évad - és 2 elég komoly szál, ami kiakaszt. Nem valami jó statisztika, ha el is akarom viccelni.
Az egyik az csak ízlés dolga. Mária Terézia sok gyereket szült, szinte folyamatosan terhes volt. Természetes is, hogy nem maradhatott az a csinos, fiatal lányka, akinek az első évadban láttuk. De így is sokkolt, hogy nézett ki a színésznő. Pláne, amikor a férje is mellette állt. Kb. mintha a nő kétszer le tudta volna nyelni a pasit. Pedig nagyon trükköztek a ruháival, kifejezetten érdekesnek találtam, miket vetettek be, hogy karcsúbbnak tűnjön a királynő. Nem sok haszna volt - a vékony lányból debella lett. Mint írtam, a szülések indokolják, de akkor is... Egyszerűen
rossz volt nézni. Pláne, hogy emlékszem még, hogy nézett ki az első évadban. Pedig nem szoptatott. Nem falt. Eddig nehezen értettem meg, a férje hogy tudott ennyi gyereket gyártani otthon, miközben híres volt a szeretői hadáról is. Itt kaptam erre valamiféle választ: a családja volt a jövő. A királyi család, akikért dolgozik és ami az öröksége. A szeretők meg a szépség és a szórakozás.
A másik volt az, ami igazából idegesített. Mária Terézia ebben az évadban vissza akarja szerezni a cseh koronát, megleckéztetni a poroszokat. Ezért aztán mindent bevet. A 2. részben a magyar huszárok vezéreként megismerhetjük Hadik Andrást. És amit nagyon nem vett be a gyomrom: a prágai előkészületek alatt viszonya lett a debella királynővel. Már ez is sokkolt - annyira leharcolt, nagy és öregebb a nő, hogy nem értettem, minek kezd vele. Nem várt előnyt, nem volt jövőjük, de különben is. Hadik és Mária Terézia? Hogy még idegesítőbb legyen ez a szál, a viszonyból születik egy kislány. Nem nevezték meg, pedig ezek után már érdekelt volna, melyik hercegnő az. Mit hörögtem volna, ha Marie Antoinette.
Szóval, ilyen volt a sorozat. Az első részben a férj alig győzött elég pénzt szerezni a háborújukra. A francia udvarból megérkezett az anyja a franciáknak kémkedni. Mária Terézia meg Trenk báróban találta meg az ideális hadvezért, aki győzelmeket arat. Iszonyat sok mindent elnézett neki, tényleg csak a győzelem számított. Elég komoly bizonyítékok kellettek, hogy leállítsa a Trenk zsiványok erőszakhullámát. A maradék idejében meg ki volt akadva, hogy a férje csalja - el is szabadította az udvari papot, hogy hozzon erkölcsöt az udvarba. A második részben pedig ő lett a bűnös. A viszonya, a terhesség, ahogy a titkot megvalló húgát elüldözi és többé nem is láthatja, mert Anna a kislányával együtt belehal a szülésbe.
Egy hosszabb filmként is nézhető. Mint írtam, csak 2 rész és szorosan összefüggenek.
A színészekről nem szeretnék írni. Túlzottan kiakasztott Mária Terézia megjelenített külseje. A férjét a fiának is lehetett volna nézni, meg hasonlók. Az anyósa jobb nő volt, mint a királynő. Ok, elengedem. De tényleg nem értem, ezzel mit akartak elérni. Láttam Mária Terézia portrét már és nem maradt bennem olyan benyomás, hogy a szélte nagyobb volt, mint a hossza. Túlzok, rendben, de az első évad után ez a színésznő-váltás...
Az azért látszik, hogy toltak bele pénzt. A ruhákon, a helyszínváltásokon. Nem ér az angolszász kosztümösök nyomába, de vállalható.
Lesz egy 3. évad is, megint színésznőváltással. Ha már most bajom volt a férj - feleség egymás melletti kinézettel, ott előre rettegek. Mert Kotek viszont marad. Az meg már mennyire nem kedvező a nőknek, hogy őt mindig cserélik egy idősebb színésznőre, míg a férj marad a jóképű fiatal színész? A The Crown legalább öregítette Fülöp herceget is, nem csak Erzsébetet. Nem mintha ahhoz kellene mérni, de akkor is.

között, akik a keze alá dolgoznak be a Yosemite Nemzeti Parkban. Röviden: Turner magányos farkas, nem is tartja őket rendes rendőrnek, nem vonja be őket. Ha nem is direkt, de érezteti velük, hogy kevesebbek nála. De mivel szakmailag ő a profi, azért a parkőrök is tudják, hogy nem véletlenül Turner a nyomozó és nem ők. A gond az, hogy a férfi pár éve szét van esve. Az egyetlen fiát elrabolták, bántalmazták és megölték. Az apja talált rá a parkban a tetemére. A gyerek szelleme azóta is kísérti. Még magányosabb és zordabb lett. A házassága szétesett. Van benne skandináv krimis hasonlóság: kitartó, jó rendőr, de a magánélete egy tragédia.
De harcolni velük? Értelmetlen. Nem lehet lelőni, felrobbantani, vagy bármit kezdeni velük. Jönnek és megölnek. Nem esznek meg ugyan, de életben sem hagynak. Senkit. Az állatokat nem bántják, de az embereket igen. Egy gyengéjük van - a magasság. Így a túlélők a hegyekbe húzódnak vissza és pontosan ki van jelölve a szint, ami alá nem szabad menni, mert ott már vadászterület húzódik. Ez a világ. Nincs túlmagyarázva és ezt a cselekménybe is beépítették: az egyik főszereplő ugyanis fizikus, aki ha a választ nem is tudhatja meg mindenre, azért keményen dolgozik, hogy megölhessék a kimérát idéző valamiket.
volna. Nem is csak a látvány, az a hangulat, amit arra a jelenetre megteremtettek. Az eddigi legerősebb jelenet a sorozatban, nálam. De alakulnak az egyéb események is. Az érdekel, Wendy és a lények kapcsolatából mit hoznak ki. Simán benne van, hogy vérfürdő lesz még a telepen. Az már bénább, ahogy a cyborg a családdal zsarolva akar az egyik Elveszett Fiútól űrlényt szerezni. Pláne, hogy nem is tudják, de már le is buktak. Abban is látok potenciált, amit most elkezdtek feszegetni. Mennyire az egykori személy az MI testben a gyerek, vagy csak egy MI, aki embernek képzeli magát? Most megint sikerült elkapni, hogy érdekes kérdéseket boncoló sci-fi, de látványos horror is legyen. Mit hagytam ki? Még mindig Timothy Olyphant a jelenetrabló. Az ő szintetikusa simán a legjobb a sorozatban, ebben a részben is.
ha túl is tolták (annyiszor elgurult a test meg a fej később...), amikor a másik világ Chrisét felszelték. De különben? Amit vártam. Chris egyre inkább úgy érzi, a másik világ inkább passzos. Meg volt egy ARGUS akció, de Eagly úgy lerendezte őket, hogy még nézni is fájt. Rá kellene hangolódni az ilyen humorra, akkor jó lenne, de még nem tartok ott. Most komolyan, madárvakság? Megtámadt egy kacsa? Mi van???
Ebben a karakterben is megvan az a sötétség - mit gondolkodtam különben, honnan ismerős... Alkony is borzalmas, mit össze nem hoz. Csodálom, hogy Demerzel nem lát át rajta. Annyira nem akar meghalni, hogy az univerzumot is előbb robbantaná fel, minthogy menjen a hamvasztóba. Nagyon nem tűnik jó ötletnek, ahogy a bombáját ajánlgatta a robotnak. Annak meg nagyon tudtam örülni, hogy Pirkadat mégsem veszett oda. Ok, kicsit le van sérülve, de él! Jó helyen is van, még simán beleszólhat a végjátékba. De, amit a végére hagytam. Az Öszvér és Hari beszélgetése. Az megint nagyon ott volt. Volt odacsapás, jó megállapítás mindkét oldalról és Hari végszava zseniális. Ennek az évadnak simán az Öszvér a legizgalmasabb alakja és most fajsúlyos figurát tettek mellé. És még két rész vissza. Általában ez a heti kedvenc sorozatom, ezen a héten is.
gyászolja az anyját. A nyaraláson összeismerkedik a szörfoktatóval - itt nem tánc van -, hamar megtetszenek egymásnak és indulhat a románc.
gyámja lesz. Nagyon nem tud mit kezdeni a kislánnyal, ráadásul a munkahelyén is nagyot kellene virítania és a főnökének nem tetszik az MI fejlesztés, amerre a nő haladna. A két élethelyzet ötvözete hozza a nagy ötletet - egy gyereknek látszó robottárs a gyereknek, aki neveli, játszik vele, a barátja, a mindene. Így születik meg M3GAN.
veszélyt szülne a dolog. Így sem maradtunk közösségi média nélkül - van egy újabb sorozatgyilkos és Ava nem bírja ki, hogy egy Nyuszi álarca alá rejtőzve ne videózzon az elméletéről. Mivel bejön, rajongói lesznek és megint jön a siker utáni nyomás. Nem ugyanaz, kisebb jelentősége van annak a szálnak, de azért valamit csak sikerült megtartani abból az oldalból is.
Kb. mintha a Mátrixból kellene felébredniük, csak éppen fizikálisan egy térben maradnak, valahogy a tudatuk lesz más. Maguk, de mégsem. Agymosottak? Még erre sincs válasz, mert nem tudni, mit tettek velük, vagy magukkal. Vagy bármi. Jobb híján úgy írom, van egy agymosott állapotuk, amikor gyilkolnak és sértettek, meg van egy emberibb oldal, amikor összetartanak, ott vannak egymásnak és küzdenek.