Ennek a filmnek aztán nem volt szerencséje. Éppen abban az évben kellett díjakért küzdenie, amikor a Barbenheimer tombolt. A Barbie-t agyon is verhetné, de az Oppenheimer azért más szint. Bár Nolan a kedvenc rendezőm, azt a filmet imádom, így nem tudom ezt objektíven nézni.
Viszont, ha az nem az Oppenheimer éve, én ennek a filmnek drukkoltam volna az Oscaron. A szatíra nem az én
zsánerem, de ez a film zseniális. Odamar, mondanivalója van és közben mégis vicces. Én nem szoktam azon nevetni, ha érzem a drámát, amin sírni kellene inkább. Szerintem ezért nem szeretem a szatírákat, engem inkább lenyomnak és nyomasztanak. De ennek a filmnek annyira jó mellette a humora, hogy szórakoztató is.
A történet kegyetlen. Adott egy író, Monk. Ő az, akire még a filmben is rámondja, hogy fehér néger. Vagyis, hiába fekete férfi, úgy viselkedik és olyan a közege, kultúrája, mint a fehéreknek. Tanít, regényeket ír. Az igényes fajta, akit a siker elkerül. Ki is van akadva, hogy a közhelyeket megerősíti, igazából szemetek lesznek a sikerek. Vagy, amikor a saját könyvét meglátja, hogy a fekete irodalom közé teszik. (Aztán közben görög mitológiát dolgoz át, ha jól emlékszem. Vagyis, semmi köze a fekete közösséghez.) Egy napon annyira elszáll az agya, hogy ír egy olyan könyvet, ami most siker. Szegény, bűnöző fekete, obszcén beszéddel, sok erőszakkal, rossz családi háttérrel. Mivel olyan mérges, álnéven el is küldi kiadóknak.
Ő csak egy viccnek szánja, gúnyolódásnak, de a könyvet megveszik. Az szintén egy remek jelenet, amikor már mindent vissza akar csinálni, és el akarja érni, hogy mégse adják ki a könyvet. A tárgyalás során találja ki, hogy változtassák meg a címét. Bemondja a legőrültebb ötletet, ami eszébe jut: Faszom. Az ügynökével együtt nem hisznek a fülüknek, amikor még így is megveszik. De mondhatnám azt is, amikor filmet forgatnak belőle. A rendezőnek nem tetszik a vége, írják át! Monk mond egy romantikus véget. Egy valószerűt. Nem tetszenek. Erre bemondja a legnagyobb előítéletet, ami eszébe jut. Jön a rendőrség, agyonlövik, miközben látjuk, hogy amit fegyvernek néztek, az éppen megkapott irodalmi díj volt. A rendező ezt imádja, már foroghat is.
Hozza a sztereotípiákat, a liberális rasszizmust, de még azt is, ahogy mindezt egyes feketék kihasználják. Az a másik könyv, amit emlegettem, ami kb. egészében szemét. Kiderül, hogy egy nagyon is intelligens, tanult fekete nő írta, akinek semmi köze ahhoz a gettó közeghez, vagy ilyen emberekhez. Elit iskolába járt, jó helyen volt gyakornok és éppen annyira fehér néger, mint Monk. Erre megírt egy olyan gettó-regényt, eladva igaz történetként és fekete tapasztalatként, ami rájátszik az összes előítéletre, és amit a fehérek a liberális rasszizmustól hajtva sztárolnak. Egyszer Monk próbálja számon is kérni a nőt, de van igazi válasza? Naná, hogy nincs.
Bár beszélgetős, szituációs film, azért meglepő húzások is akadnak. Az éves irodalmi díj? Monk bekerül a zsűribe, mint kötelező fekete. Tavaly bírálták a fehér zsűrit, most színesítenek, és ezt ki is mondják. A könyvek között meg majd ott lesz a Faszom is. Azért az kegyetlen, amikor a zsűri két afroamerikai tagja elhatárolódna a könyvtől, eszükbe nem jutna bármit is adni neki, míg a fehérek rajonganak érte.
Van szerelmi szál is. Az fogott meg a legkevésbé, ha kimaradt volna, se fájlalnám. Monk karakteréhez tesz hozzá, de különben nem sokat adott a filmnek.
Nem látványfilm, ahogy már írtam is, itt az a lényeg, amit beszélnek. A helyzet, társadalmi jelenség, amire rávilágítanak. Azt a kétszínűséget emelik ki többek között, amit pl. az All American Spencer főszereplésű évadaiban vagy az egész Homecomingban annyira rühelltem. Amikor a kivételezett helyzetű, méregdrága és divatos ruhákban rohangáló, kvázi gazdag vagy minimum felső középosztályú fekete fiatalok nyüglődnek azon, hogy mennyire nehéz nekik a bőrszínük miatt.
Erős lett a casting is. Nem véletlen, hogy Wright és Brown is lett nevezve érte az Oscarra. A legjobb film-jelölése is volt, amint már említettem feljebb. Az Oscarról különben nem jöttek el üres kézzel: a forgatókönyvért megkapták a díjat. De fesztiválfilmként is nagyot ment, nagyon sokféle díjat kapott ez a film. Azt kell írnom, nem véletlenül. Díjakon túl, nekem még Issa Rae alakítása tetszett a már említetteken túl.
Annyi minden van ebben a filmben, hogy lehet a kapcsán beszélni róla társadalomról, irodalomról, pozitív és negatív előítéletekről, rasszizmusról, de még akár a modern párkapcsolatokról is. Családról. Még mindig nem néztem meg az összes jelöltet az évből, de az Oppenheimer mellett ez a legerősebb az eddig látottak közül.
mozgolódik, de aki jön, itt ragad. Így jár egy bankrabló páros is, akiknél ott a pénz és gyorsan el kellene tűnniük. Ők olyan szemszögből nézik is a többieket, hogy melyiküknek lehet még benzinje, hogyan tudnának rajtuk keresztül is közelebb jutni a szökéshez.
prominens nyomozóját alakította. Mire leírnám, hogy ugyan ki akarna egy Osztrák-Magyar Monarchiában játszódó krimit nézni, de akkor beugrott a Bécsi vér. Igaz, ami képkockát itt mutattak abból a bizonyos sorozatból, az inkább nézett ki rossz jelmező operettnek, mint komolyan vehető kriminek.
tipikus ügynök, akinek a munka a legfontosabb. Egész eddigi életében az volt az első, valamiképpen Joey és a kapcsolatuk is annak esett áldozatul, hogy a férfi a karrierjét választotta kettejük helyett, bár legalább börtönbe nem juttatta a nőt. Hosszú évekkel később találkoznak újra, nyakig a bajban. Joey egy bűnbanda fejének a felesége, akit a nő fia rühell. Rá is uszít egy titkos szervezetet, nem sejtve, hogy éppen a biológiai apjának ad tippeket és hozza vissza az életükbe.
Ez a film is ezt a témát ragozza, de egy feleségre koncentrálva. A trükk meg az, hogy nem a legismertebbeket teszi a középpontba. Vagyis, nem Boleyn Anna és Catherine Howard, hanem a túlélő lesz a főszereplő.
évadban csak az utolsó két rész volt, amiben elkezdték pörgetni az eseményeket és kiderültek dolgok. Főleg az utolsó rész - abban több minden volt, mint előtte összesen. A szereplők nagyjának volt olyan nagy titka, aminek eddig semmilyen nyoma nem volt. Spade-et sem éreztem olyan személynek, aki megoldotta az eseményeket. Azt az új szereplő hozta össze, aki titokzatos igyekezett maradni, de lehetett sejteni, hogy CIA vagy hasonló szervezet embere. Többen meghaltak, volt, aki elég röhejesen. Még csak azt sem éreztem, hogy mindent rendesen elmagyaráztak volna. Az olyasmikhez meg nem is szólok semmit, hogy Spade lánya évek után most jelentette be először, hogy 2 évvel idősebb, mint amennyinek eddig mindenki hitte.
Már érik, hogy el is kaszálom a Suits: LA (s01e01-02) nyitását. Három résznyi esélyt szoktam adni, de most kettő is soknak tűnik. Az alaptörténet unalmasan lett kibontva: a főszereplő és társa szétválnak és a két cég mondhatni egymásnak esik. Az első két részben eldőlt, ki melyik ügyvéddel tart. Ezen kívül belenéztünk kicsit a múltba. Láttuk, Amell karaktere miért utálja az apját. Láttunk egy nagy ügyet, ami majd átível az évadon. Egy producert vádolnak, hogy gyilkos. Azt lehet érezni, hogy a főszereplőt miképpen mintázzák Harvey-ról. Hasonló karakter, hasonló trauma a múltban és baj a szülőkkel. Még el is hangzott, hogy egy fifikásabb ügyvéd volt csak, Harvey. De a többiek elvesznek a történetben, nem karakteresek és valahogy semmilyen ez az egész. Amit tudnak hozni, az a csillogó felszín, szép emberek, de a történet olyan semmilyen egyelőre.
kapcsolatot ápolni, de az sem megy éppen könnyen. Az egyik hajszában megsérül - és itt az ötlet. Olyan súlyosan károsodik a hallása, hogy nem csak készülékre szorul, de nagy valószínűséggel a megmaradt hallása is odalesz. Ő pedig ezt nem képes elfogadni, így lassan halad az olyasmikkel is, mint a jelbeszéd elsajátítása. Amikor visszahelyezik szolgálatba, akkor is marad a kérdés, hogy alkalmas még erre a munkára?
Pláne, hogy biztosra veszi, egy másik bűnügy miatt kellett, hogy a szemfüles asszonyt elhallgattassák. Elutazik a kisvárosba, kotnyeleskedik.