Ennek a filmnek aztán nem volt szerencséje. Éppen abban az évben kellett díjakért küzdenie, amikor a Barbenheimer tombolt. A Barbie-t agyon is verhetné, de az Oppenheimer azért más szint. Bár Nolan a kedvenc rendezőm, azt a filmet imádom, így nem tudom ezt objektíven nézni.

Viszont, ha az nem az Oppenheimer éve, én ennek a filmnek drukkoltam volna az Oscaron. A szatíra nem az én zsánerem, de ez a film zseniális. Odamar, mondanivalója van és közben mégis vicces. Én nem szoktam azon nevetni, ha érzem a drámát, amin sírni kellene inkább. Szerintem ezért nem szeretem a szatírákat, engem inkább lenyomnak és nyomasztanak. De ennek a filmnek annyira jó mellette a humora, hogy szórakoztató is.

A történet kegyetlen. Adott egy író, Monk. Ő az, akire még a filmben is rámondja, hogy fehér néger. Vagyis, hiába fekete férfi, úgy viselkedik és olyan a közege, kultúrája, mint a fehéreknek. Tanít, regényeket ír. Az igényes fajta, akit a siker elkerül. Ki is van akadva, hogy a közhelyeket megerősíti, igazából szemetek lesznek a sikerek. Vagy, amikor a saját könyvét meglátja, hogy a fekete irodalom közé teszik. (Aztán közben görög mitológiát dolgoz át, ha jól emlékszem. Vagyis, semmi köze a fekete közösséghez.) Egy napon annyira elszáll az agya, hogy ír egy olyan könyvet, ami most siker. Szegény, bűnöző fekete, obszcén beszéddel, sok erőszakkal, rossz családi háttérrel. Mivel olyan mérges, álnéven el is küldi kiadóknak.

Ő csak egy viccnek szánja, gúnyolódásnak, de a könyvet megveszik. Az szintén egy remek jelenet, amikor már mindent vissza akar csinálni, és el akarja érni, hogy mégse adják ki a könyvet. A tárgyalás során találja ki, hogy változtassák meg a címét. Bemondja a legőrültebb ötletet, ami eszébe jut: Faszom. Az ügynökével együtt nem hisznek a fülüknek, amikor még így is megveszik. De mondhatnám azt is, amikor filmet forgatnak belőle. A rendezőnek nem tetszik a vége, írják át! Monk mond egy romantikus véget. Egy valószerűt. Nem tetszenek. Erre bemondja a legnagyobb előítéletet, ami eszébe jut. Jön a rendőrség, agyonlövik, miközben látjuk, hogy amit fegyvernek néztek, az éppen megkapott irodalmi díj volt. A rendező ezt imádja, már foroghat is.

Hozza a sztereotípiákat, a liberális rasszizmust, de még azt is, ahogy mindezt egyes feketék kihasználják. Az a másik könyv, amit emlegettem, ami kb. egészében szemét. Kiderül, hogy egy nagyon is intelligens, tanult fekete nő írta, akinek semmi köze ahhoz a gettó közeghez, vagy ilyen emberekhez. Elit iskolába járt, jó helyen volt gyakornok és éppen annyira fehér néger, mint Monk. Erre megírt egy olyan gettó-regényt, eladva igaz történetként és fekete tapasztalatként, ami rájátszik az összes előítéletre, és amit a fehérek a liberális rasszizmustól hajtva sztárolnak. Egyszer Monk próbálja számon is kérni a nőt, de van igazi válasza? Naná, hogy nincs.

Bár beszélgetős, szituációs film, azért meglepő húzások is akadnak. Az éves irodalmi díj? Monk bekerül a zsűribe, mint kötelező fekete. Tavaly bírálták a fehér zsűrit, most színesítenek, és ezt ki is mondják. A könyvek között meg majd ott lesz a Faszom is. Azért az kegyetlen, amikor a zsűri két afroamerikai tagja elhatárolódna a könyvtől, eszükbe nem jutna bármit is adni neki, míg a fehérek rajonganak érte.

Van szerelmi szál is. Az fogott meg a legkevésbé, ha kimaradt volna, se fájlalnám. Monk karakteréhez tesz hozzá, de különben nem sokat adott a filmnek.

Nem látványfilm, ahogy már írtam is, itt az a lényeg, amit beszélnek. A helyzet, társadalmi jelenség, amire rávilágítanak. Azt a kétszínűséget emelik ki többek között, amit pl. az All American Spencer főszereplésű évadaiban vagy az egész Homecomingban annyira rühelltem. Amikor a kivételezett helyzetű, méregdrága és divatos ruhákban rohangáló, kvázi gazdag vagy minimum felső középosztályú fekete fiatalok nyüglődnek azon, hogy mennyire nehéz nekik a bőrszínük miatt.

Erős lett a casting is. Nem véletlen, hogy Wright és Brown is lett nevezve érte az Oscarra. A legjobb film-jelölése is volt, amint már említettem feljebb. Az Oscarról különben nem jöttek el üres kézzel: a forgatókönyvért megkapták a díjat. De fesztiválfilmként is nagyot ment, nagyon sokféle díjat kapott ez a film. Azt kell írnom, nem véletlenül. Díjakon túl, nekem még Issa Rae alakítása tetszett a már említetteken túl.

Annyi minden van ebben a filmben, hogy lehet a kapcsán beszélni róla társadalomról, irodalomról, pozitív és negatív előítéletekről, rasszizmusról, de még akár a modern párkapcsolatokról is. Családról. Még mindig nem néztem meg az összes jelöltet az évből, de az Oppenheimer mellett ez a legerősebb az eddig látottak közül.