Úgy tűnik, az eltűnt lány esete inkább lesz átívelés, mint a főszereplő apja körüli téma. Avagy, a Tracker (s02e08)
a heti rész mellett hoz vissza szereplőket és be van lengetve, hogy merre haladunk majd tovább. Annak ellenére, hogy a nővér már szeretné elengedni a múltat. Colter nem tudja. De ez a keret. A heti rész érdekesebb - egy lány keresi a bátyját, aki kb. másfél éve egy autóbalesetben meghalt. Nem szellemidézés, de összeesküvés elmélet igen. krimiként még mindig kevésnek érzem a 40 részt mindent megoldani, de hát ez egy olyan sorozat, amiben a főszereplő mindent átlát és megért elsőre, nincs semmi tévedés. Ahogy a segítői is mind olyan profik, hogy sose hibáznak.
E részben a családi drámáké volt a főszerep a Landman (s01e07) évadában. Minden családtag kapott egy szálat, amiben intézkedhetett, illetve Billy Bob Thornton karaktere összekötötte az eseményeket. A fia kezd belekeveredni a szerelmi drámába, miközben a lány majd belerángatja a biztosítási ügybe is. Érezhetően itt még gondok lesznek. A feleség keresi a helyét és most kitalálja, hogyan jótékonykodhat. Mondjuk, azt nem értem, miből van ennyi pénze, de most legalább nem önzésből cselekszik és költekezik. A lány pedig kiszemelt egy újabb focistát, és apának kellett menni hazarángatni a focista buliból. A Friday Night Lights is felidéződött lelki szemeim előtt, avagy megjelent a jó texasi focimánia és a focisták istenítése a kisvárosban. Közben volt kartellel összecsapás és a vezetőséggel is tárgyalni kellett. Bőven van tartam, a fiút leszámítva mindenki története le tud kötni.
Budapesti kalandok folytatódtak a The Day of the Jackal (s01e06) évadában. A Sakál igyekszik meglógni az
országból, míg Bianca nagyon a nyomában jár. Volt akció, suttyó magyarok - még magyar vendégszereplő is feltűnt, magyar beszéd is volt - és a spanyol feleség egyre érdekesebb helyzetben van. Hol már válni akar, máskor meg rohan segíteni a férjének. Nagyon nem tudom eldönteni, mire akarják azt a szálat kifuttatni. Annyi már lejött, hogy ők a Sakál gyenge pontjai. De hogy mire haladnak belőle? Ezt most akciórészként néztem és a lövöldözésen túl az tetszett benne, amikor Charles megmutatta, hogy a saját arcából hogyan válik öregemberré és teljesen mássá. Az ilyen hátterek, a beletett munka, vagy ahogy az öreg mozgását is lekövették, azok érdekesek és már szinte bennfentesek.
Vasárnapi ebéd mellé A mi kis falunk (s09e03). Újfent három történetből áll össze, sok szereplőt behoznak így. De a háromból kettő megint inkább csak kínos. Sanyi reménykedése, hogy a más randijára főzésből neki is esélye nyílik csajozni. A doktornő és a volt tanárnő kalandjai a defekttel és a pálinkával. Amit viszont tudtam a héten értékelni, hogy a kiszáradt tó alján kutakodás közben voltak poénos visszautalások, illetve Károly megint tudta szidni, beszólni a fél falunak. A csúcs meg Stoki pisztolya. Mit emlegették és most...
Ez a történet ugyanis egy fiatalemberről szól, aki szenteste a reptéren dolgozik. Poggyász ellenőrzést végez - csak éppen terrorista szereplőink felveszik vele a kapcsolatot. Át kell engednie egy csomagot a gépre úgy, hogy a riasztó ne jelezzen be. Ha nem teszi? Szintén itt dolgozó, terhes barátnőját agyon fogják lőni. Ethan azonban rendőrnek készült és nem adja olcsón a bőrét. Így hamarosan egy sakkjátszmát nézünk, amelyben a terroristák vezetője igyekszik irányítani Ethant, aki meg mindent bevet, hogy értesítse a rendőrséget, biztonságban tartsa az embereket és a csomag ne juthasson fel a gépre. Vannak kisebb és nagyobb trükkök, átlátszóbbak és komolyabbak is. De az végig kellő dinamikát biztosít, hogy egymás ötleteire és tetteire reagálnak.
vasmacska kölykei csak karácsonyi kiadásban és sokkal kevesebb humorral. Az elkényeztetett, gazdag Sierra az emlékei nélkül egy családi panzióban köt ki, és mire a családja megtalálja, ő már egy más ember lett. Nem is tér vissza a korábbi életében, hanem jön a 'mindennap karácsony' az új emberekkel az életében.
hacker segítségével a nyomába kell erednie. Lesz mindenféle kalandjuk, mágikus és egyéb ellenségek, hogy a végére megmenthessék a karácsonyt és a maguk lelkét is.
rosszabba? Eszembe se jutott volna, hogy éppen egy Batman-történet bizonyul sokkal gyengébbnek. Pedig így lett - kiégett az agyam is, és fel nem fogom, ki gondolta, hogy ez jó ötlet lesz.
Kezdetnek egy karácsonyi romantikus, hogy letépjem a sebtapaszt. Ezekkel szenvedek legjobban és találtam is egy olyat, ami annyira tipikus ilyenkor, hogy az leírhatatlan.
nagyot szólt, amikor a semmiből jött egy halálos baleset. Az olyan lecsapást adott a résznek, hogy szinte szólni se tudtam. De az is drámaira sikerült, ahogy az a szerencsétlen, jószándékú fiú szinte halálra vett verve, mert segíteni mert az özvegynek. A 6. részben csak ezeket ragozták, simították el. Maga a folyamat miatt érdekes volt, mi az elrendezés módja, de a drámában nem érte utol az 5. epizódot. Ali Larter még mindig inkább díszítőelem, de már kezdem látni azt is, hogy a személyisége milyen színészi kihívást jelent. Mert van benne valami őrület, amit a régi - új párja meglepően jól kezel és ami miatt mégiscsak érdekesebb, mint egy simán szép nő. Ami még mindig hiányzik nekem, az a főnöki szint. Billy Bob Thorntonnal nagyon nyomon követjük, az ügyintéző mit kell, hogy elrendezzen, de a vezetőség dolga, a felső döntések még mindig nagyon súlytalanok. Ahogy Demi Moore egy-egy jelenete is.
hogy elképesztő, mennyi ismerős arc érkezik egy-egy részbe, hogy mellékszereplő legyen. Kapásból, a nyitányban Nathan Lane gyilkos Hannibal Lecter után szabadon: csak éppen ő nem a hamisan játszó zenészt tálalja vacsorára, hanem az operaélményét rontó bankárt döfi agyon egy színpadi kellékkel. Eddig 8 részt néztem meg, és szinte mindben volt egy sorozatból vagy egyébként is ismerős arc. Pl. Vanessa Williams simán bevállalta egy olyan nő szerepét, aki anyagi okokból ékszerrablást szervezett a barátnőknek, csak éppen becsületes biztonsági embert próbált behálózni és így még a rablás előtt gyilkosságba is belekeveredett. A történetek továbbra sem krimiként erősek, és még mindig túlzás, Elsbeth mindent mennyire levesz első látásra. Viszont, a humora bejön és vannak ötleteik a készítőknek. Jópofa volt az operarajongó esete, de megidéznek sikerfilmeket, mint a 12 dühös ember - Elsbeth megy majd esküdtnek, ott azért kicsit villanhat a jogi tudása - vagy az Ocean's filmek. Heti részek mennek, de azért ennyi idő alatt már leesett az is, mi lesz az átívelés. Egy korábbi esete, egy válás intézése majd csontvázként jön elő a szekrényből. Másrészt, van egy gyilkos bíró, akivel majd utaznak egymásra. Az külön élmény, ki játssza a bírót. A Person of Interest okos embere, az igazságosztó most a másik oldalra került, de itt is éppen elég okos... Szóval, a jog hiányzik, de azért elszórakozom a sorozaton és Carrie Preston továbbra is telitalálat a szerepre.
nyomozónő először nézett igazán szembe egymással. Jó akció volt és azt is kifejezetten élveztem, ahogy a Sakál megtervezte a merényletet és most szedi hozzá össze az eszközöket. Vannak előkészületek benne a folytatásra, de ez az epizód alapvetően egy jó hajsza volt. Nekünk plusz érdekesség lehet az is, hogy Magyarországon játszódott egy része kimondva is, nem csak a forgatás. A fegyverkészítő ugyanis Pest mellett bujkált, itt készült az új fegyvere Charlesnak. Jó a függő vég, jó a tempó. Azt is élvezem, ahogy még mindig tudnak azzal játszani, hogy a törvény oldala meddig mehet el a jó ügy nevében. Mert bizony már kínoznak is...
vallásalapító vagy éppen az ügyvédnő. Azt is feladtam, hogy rájöjjek, mi a kereszt- és a vezetéknevük. Sokkal jobban működött ez számomra a címkékkel.
Albert feladja az apjától örökölt címet, és az anyjával becsületben, mindent újrakezdve akarják folytatni az életüket. Itt viszont egybemosták őket két másik fiatal szereplővel - az egyik pl. Edmond egykori hajóskapitányának fia -, akik majd menet közben egymásba szeretnek és akik majd megkapják a happy endet.