Alex Cross neve több helyszínről is ismerős lehet. Az eredeti, hogy olvastunk nyomozásairól. Ugyan a magyar kiadás elég szegényes - 32 kötetből 4 jelent meg csak meg, az is kiragadottan a sorozatból -, azért lehet vele találkozni. Valószínűbb, hogy valamelyik filmet láttuk már. Talán a legismertebb eddig a Morgan Freeman nevével fémjelzett változat.

Most azonban itt a sorozat is, ami ráadásul olyan esetet dolgoz fel, amellyel nem találkozhattunk írásban. Legfeljebb az lesz ismerős, hogy Cross özvegy, mert azt érintik és magyarázzák a nálunk megjelent regényben is. De az eset, az új és kellően popcorn véres is.

A történet 3 szálon halad: az első, hogy Cross akaratlanul is felfigyel egy előtte is tárgyalt esetre, és nem csak azt állapítja meg, hogy gyilkosság történt, de hamarosan összefüggéseket is meglát és már sorozatgyilkos nyomában jár. Lehet sejteni, mennyire boldog ettől a főnöke, aki öngyilkosságnak akarta minősíteni az ügyet és gyorsan elfelejteni. Ehhez kapcsolódik a másik szál, mert felváltva nézhetjük Cross és Ramsey sakklépéseit egymás ellen. Az egyik be akarja fejezni gyilkos művét, a másik meg akarja ebben akadályozni Szépen be is vetnek mindent a másik ellen, mert egy ponton már tisztában vannak azzal, hogy egymásra vadásznak.

A harmadik eset, hogy kb. 1 éve Cross neje, Maria gyilkosság áldozata lett. A tettes nincs meg, és Cross üzeneteket, jeleket kezd el kapni. Így mellékszálon a családját fenyegetik, és rá kell jönnie arra is, hogy ki és miért van az ő és a családja nyomában, miért kellett Mariának meghalnia. Az személyes ügyként még borzalmasabb, mint Ramsey esete. Ez a drámaibb szál, mint a sorozatgyilkos fotós a szórakoztatóbb vonalat viszi.

Nyomok vannak, korrekten összerakott nyomozás. Ramsey gyilkosságai kellően bulvárosak is, hogy hozzák a szórakoztató faktort. Talán csak azt lehetne felróni neki, hogy Cross meglátásai túl jók. Sok mindenre és nagyon kevés elemből jön rá. De aki ismeri a figurát, ezen nem lepődik meg. Alex Cross ilyen, ő is a szakma egyik legjobbja, aki talán Robert Hunterre hasonlít abban, hogy mindketten pszichológiából is pengék és a sima nyomozati munka mellett a profilozás is a kisujjukban van. Itt ráadásul annyira még nem is domborodik ki, hogy Cross magánélete mennyire szerencsétlenül bír alakulni. A regények miatt tudom, hogy mire továbblépne, megint megállapodna és gyereke lenne, a párja elmenekül a veszélyes életmódjuk, a bűnözők miatt. Aztán Cross nevelheti egyedül a 2 félárva gyerekét, meg a születő harmadikat, akit otthagyott vele együtt az anyja. De ez még nem téma itt, csak a legutóbbi magyarul kijött regény miatt jutott eszembe.

Még egy, ha már a lyukak. Cross kapott a sorozatban egy FBI-os barátot, aki rendszeresen besegít neki és az FBI adatbázist használva informálja. A keret szerint, mert oda akarják csalni dolgozni, de Kayla enélkül is ontaná neki a bizalmas adatok sorát. Ez azért jó nagy segítség, a semmiből...

Látványsorozatnak nem mondanám, de krimiként nem is várom. A történet jó és a szereposztás is szimpatikus. Aldis Hodge szépen kapaszkodik felfelé, és nem is először látom rendőrként. Ryan Eggold meg az egyik kedvenc sorozatszínészem, a gyilkosok jól is állnak neki - de könyörgöm, ki találta ki ezt az albínó kinézetet neki? Az ijesztőbb, mint maga a karaktere.

A 2. évad már be van rendelve, úgyhogy elkönyvelem magamnak, ha Hodge megint nyomoz Cross bőrébe bújva, kövök sorozatot nézni. Talán, ha elég sikeres lesz, még a regényekből is jelenhet meg magyarul...

Még egy film, ami rá van kötve a Pókember legutóbbi részére. A Doktor Strange 2-őt felvezette, de a vége plusz jelenetekkel alapozza ezt a Venom--filmet is. Hiszen ott látjuk Eddie-t iszogatni és azon merengeni, nem-e kellene felkeresnie Pókembert, mire nyílik az átjáró és visszakerül a saját világába.

Konkrétan innen indul ez a film. Ez a jelenet lesz kicsit bővebben, hogy aztán haladjunk is tovább. Eddie veszélyes alakként van számontartva, körözik és Mexikóban bujkál. Csak éppen a szimbióták teremtője ébredezik és nem éppen boldog, hogy a teremtményei bebörtönözték. Ki akar szabadulni, a börtön kulcsa azonban a szimbiótáknál van. Pontosabban, ha a szimbióta és a gazda életereje összeadódik, mert az egyik meghalt, a másik megmentette, az lesz a szabadulás kulcsa. És hány ilyen szimbióta van a világon? Naná, hogy csak Venom. Így aztán minden szörnyű szimbiótavadász a nyomukba ered. Eddie csak kiheverné a másnaposságot, New Yorkba menni zsarolni kicsit a szabadságáért, helyette szörnyekkel harcol és megtudja, mit is rejt az 51-es körzet.

A történet tehát, ahogy a Marvel már egy ideje tolja, nem túl izmos. Most sem kell az agyunk. A recept: sok akció, némi humor és látvány. Le is van ezzel építve Venom, de nem is ő, sokkal inkább Eddie. Én valahol szánalmasnak érzem, hogy az egykor sikeres, törekvő újságíró ide jutott. Konkrétan az a legnagyobb baja az egész filmben, hogy másnapos.

A humora már valamivel jobban feküdt. Venom és Eddie párbeszédei, az Ifans által játszott családapa, aki az 51-es körzetben meglesné, mi van itt igazán. Többet kap, mint amire számított, avagy nem egy szimbiótával és vadásszal közelebbi ismertségbe keveredhet. Fekete humor felé leng ki, hiszen Venom mégiscsak egy olyan lény, akinek az életben maradáshoz emberi agyat kell fogyasztania, és úgy harapja le emberek fejét, mint éhes óvódás a csoki Mikulásét. De ez nem Deadpool, itt marad a korhatársáv, itt nincs sokkolás és igazi erőszak fejleharapás ide vagy oda. Kicsit a kecske meg a káposzta esete, amikor mindent meg akarunk hagyni, aztán senki nem lakik igazán jól.

Az akció és a CGI viszont jó lett. A többi szimbióta kifejezetten látványosra sikerült és el tudták őket különíteni, nem csak a színükben lettek mások. A vadászok ellen a végső küzdelem, az kellően zúzós és látványos lett. De végig szórakoznak azzal is, hogy Eddie és Venom milyen formációkat alkot. Jópofa pl. az ejtőernyőzésük.

Üdvözöltem azt is, hogy Eddie volt neje nem tért vissza. Ugyan az új szereplők eléggé beleerőszakoltak a történetbe, Dr. Paine alig van jelen és feleslegesen látjuk ennyit is, de ezért cserébe lenyeltem. Bőven elég volt már az érzelmi drámákból korábban.

Sztárokkal pakolták meg a filmet, de különösebben színészi tehetség nem kellett. Egyszerű történet, látvány és humor - írtam, ez a recept. Vagyis a színészek inkább látványelemek és jól mutat a nevük a plakáton. Mondjuk, ott leginkább Hardy van jelen, kiírásban is - messze ő a húzónév. De ő ennél sokkal komolyabban tud játszani, kihasználatlanul van hagyva. Volt az a gagyi akció komédia, amiben Chris Pine-nal versengteg egy nőért, ez kb. az a szint volt, de lehet, hogy abba többet bele kellett tennie, mint ebbe. Még mindig másnapos vagyok...

Igazából nézni nem fájt, szórakoztató és egyszerű. Ugyan a végéért nem vagyok oda, jól elvágták ezt a történetet, de a Marvel rendezi sorait, mint tudjuk. Venomtól most elköszönünk és pont.

Sejtettem, hogy ez is valami agymenés lesz. Ha már meglátom Lacheau nevét, feltételezem, hogy egy nagyon laza komédiát fogok nézni. Így volt most is.

Különben, ez még mindig ugyanannak a baráti körnek a filmje, csak most kicsit más felállásban. A női főszereplő, Monica, vagyis Reem Kherici jegyzi a filmet rendezőként is, de a szkriptben is kapott kreditet. Ahogy már ennek a baráti körnek a kapcsán nem egyszer írtam, felváltva írják, rendezik és osztják maguk között a főszerepet. Igaz, a színésznőtől talán ez az első rendezés, de annyira egybefolynak köztük a filmkészítő szerepek, hogy azért esküdni nem mernék rá.

A történet különben két szálon fut. Az egyik, hogy a híres tolvaj, a Macska lenyúlt egy értékes ékkövet. Csak éppen egy másik tolvaj is a nyomában van, a rendőrség mellett, így álcáznia kell magát. A követ meg véletlenül lenyeli egy kóbor kutya, így tolvajunk már állattal menekülne. Csak éppen a reptéren a kutya elveszik egy influenszer macskával, így Jack a cica gazdijával - Monica - ered az állatok nyomába, míg őket Brandt üldözi. A másik szálon pedig az állatok kalandjait látjuk, akik kutya és macska létükre összebarátkoznak és nagyon igyekeznek hazajutni.

Van abban valami furcsa, ahogy emberek és állatok között váltunk. Talán jobban viseltem volna, ha kicsit több pénz van az állatok elkészítésére. Mert ezek nem élő állatkák, az a képen is látszik. CGI. Azért nem lóg ki fájdalmasan a lóláb, főleg a kutyánál nem. Kiki még elmegy, talán a pelenka kivételével. Értem, miért került rá, de humor helyett inkább csak vizuális idegesítő volt. Díva cica viszont nem sikerült túl jól. A feje még csak elmenne, de borzalmas testet animáltak neki. Mintha nem is sikeres, szeretett netes cica lenne, hanem valami keverék kóbor, annyira gondozatlannak tűnt a mellkasi, hasi részen. Olyan... aránytalan.

Amin viszont jól szórakoztam, az Brandt sorozatos húzásai. Rendben, vele kapcsolatban is akad erőltetett poén: pl. mindig a hajából vág le valamennyit, ahogy hozzávágnak valamit vagy elhajol, helyzettől függően. De meglepően karakán módon megoldott mindent és képregényes, ahogy mindig megy előre. Elszalad a két háziállat, akiket nem tud futva beérni? Sebaj. Kitöri a kressz-táblát és máris hódeszkázik utánuk, meg hasonlók.

Jack és Monica között kicsit játszanak az érzelmekkel is, de díjaztam, hogy nyálas romantikába nem csúsztak át. Kis flört, vonzalom, szópárbajok és az átverés. Mert Jack elég sokáig el tudja hitetni a nővel, hogy vak. Dubosc kifejezetten felszabadult ebben a szerepben, nem is éreztem zavarónak, hogy bár kb. 20 évvel idősebb, ő lett a pozitív szereplő Kherici mellett - nem pedig a nő korábbi élettársa, a korban inkább passzoló Lacheau. Egy rész volt, ahol azért csóváltam a fejem: amikor akcióban látjuk a Macskát és nagyon is akrobatikus. Tudom, kaszkadőr és nem Dubosc, de azért még így sem néznék ki ilyen mozgáskultúrát Jackből.

Láttam már rosszabbat is, egy könnyed délutáni filmezésre pont megteszi. Kétszer megnézni különben nem kell, de azt nem is várja el senki.

Az eddigi kedvenc részemet sikerült összehozni a sorozatból - vagyis a Tracker (s02e07) tetszett. Colter éppen úton volt, amikor egy benzinkúton sérült kutyát látott, akit a kutas el akart kergetni. A kocsijába tette, haza akarta vinni, de mire fizetett, a kutyát ellopták. Ahogy kiszállt a családhoz, őket megkötözve és megfélemlítve találta. Ellopták a kutyájukat. Szépen hozta a sorozat az összes elemét, amit megszokhattunk. A visszatérő mellékszereplőket, akik mindig telefonközelben vannak. A csipkelődést és a barátságukat. Ugyanakkor Colter gyorsan mindent átlát, és 40 per alatt most kb. 2 esetet is megold. Az elrabolt kutyát és feleségét is. Ami tetszett, hogy megint kapott külsős segítőt, ezúttal egy egykori katona személyében. A történet a rész rövidsége miatt kissé talán összecsapott, de tetszett a kutyás történet és az, hogy ez most más rész volt. Vagyis, nem eltűnt embert, hanem kutyát kerestek és jutottak ebből nagyon messzire. Emlékezetes pillanat? A kutya minden jelenete. Amin meg töröm még a fejem, hogy szerintem a bajba jutott ex-katona a Castle Ryan nyomozója.

Nem volt karácsonyi epizód Georgie and Mandy's First Marriage (s01e07) heti részében. Pedig azt hittem, családi ünnepet nem hagynak ki. Vagy lehet, idén letudták a hálaadással? Helyette családi program volt, de keresztbe. Mandy az anyjával, az öccse az apjukkal és Georgie-val ment autós kirándulásra. De különben nem tudok mit hozzátenni az eddigiekhez. Ki van emelve, hogy Georgie jóravaló fiú és a magához való esze megvan, amit lassan az anyósa is el kell ismerjen. De nem vicces, semmilyen a történet. Legfeljebb annyi pozitívum, hogy lassan megszokom a konzervnevetést.

Nem tudok újat a Matlock (s01e07-08) kapcsán sem. Ugyanaz a technika - van ügy, de nem lényeg, csak Mattie nyomozhasson mellette a maga esetében. Talán kicsit merengtem most, hogy meddig megy el a célért. Azért, hogy megmaradjon a helye, esélye legyen begyűjteni a bizonyítékot, képes szembemenni az elveivel. Vagyis, a 7. epizódban hiába érzett együtt a fiatal nővel, aki ellen harcoltak, mégis lebuktatta és tönkretette az ügyét, a magáé védelmében. De aztán a 8-ban, amiben a dadus kamera miatt pereltek, már a szokott formáját hozta. Ami viszont roppantul zavart: visszaléptek a kezdőpontra. Vagyis, megint nincs semmi a kezében a lánya tönkretevői ellen. Sejtem az okát - elég sikeres a sorozat, hogy nyújtsák még kicsit. Csak ne ilyen gagyi fordulatai lennének! Összejön-e újra Olympia és a volt férje, meg hasonlók.

A mi kis falunk (s09e01) is visszatért, de nem sokat tudok itt sem mondani. Nem volt semmi évadnyitó jellege, ugyanolyan random rész, mint az eddigiek mind. Vagyis, a felállás változatlan: több kis történetből áll össze a rész. Károly egy szakítást akarna lebonyolítani, míg Kati és a doki az összeköltözésen merengenek. Az idősebb Répa és neje egy egészségtábort igyekeznek túlélni - a feleségnek jól megy, a férje már kevésbé sikeres és szenved is rendesen a sok zöldségtől jógától, stb. Vagyis, a kis epizódokkal sok szereplőt tudnak átmozgatni, ahogy eddig is. A humora most sem az enyém, de továbbra is egy ebéd mellé elmegy.

Új sorozatba is kezdtem: The Day of the Jackal (s01e01-04). Egyszer régen olvastam a regényt is, amiből készült, de bevallom, hogy az nem nagyon fogott meg. Jelenleg a sorozattal sokkal jobban kijövök. A történet két síkon játszódik: az egyik a Sakálé. Vagyis a bérgyilkos, akire felfigyelnek egy nagyon is látványos lövés miatt. Világrekord távolságból és tökéletes fejlövés. Ezzel egy új megbízást is kiérdemel, miközben a felesége is kezd rádöbbenni, hogy a férje nem egy átlagos ember. A másik szál a nyomozóé, aki igyekszik elfogni, mielőtt egy újabb gyilkos lövést le tudna adni. Mindkettő érdekes és elég kemény döntéseket kell meghozniuk. Jól játszik azzal a sorozat, hogy milyen eszközöket vet be mindkét oldal. Nem lehet a jó - rossz felállást egyértelműen kijelenteni. Az ügynök is küld ártatlant halálba és nagyon erős a gyilkos ösztöne. Csak éppen az egyik pénzért öl, a másik elvekért, a törvényért. De ugyanaz a profizmus, könyörtelenség van bennük. Talán a szembenállások nekem kissé soknak tűnnek: fekete nő a fehér férfi ellen. Természetesen mindkettő angol, mi más lenne a legjobb lövész, ha nem angol? Gúnyos nevetés. A lényeg viszont az, hogy a történet működik. Ahogy közelednek egymás felé, ahogy terveznek és alakulnak a stratégiák. Látványos, sok helyszínnel. Nem csak az akció, de az egésznek a ritmusa, a felépítése is tetszik. Ezt fokozza, hogy erős a stáb is. Filmsztár főszereplő - Eddie Redmayne. Remekül áll neki a szerep. A feleségét Ursula Corberó játssza, egészen más alkat, mint Tokio volt a Money Heistben. Lashana Lynch elsőre nem esett le, mondjuk, nem voltam sose túl nagy James Bond rajongó. Nekem a Kingsman, ha titkos ügynök kell... De a lényeg, ez a sorozat eddig bejön, nézem is lelkesen tovább.

Elena Ferrante olasz sikerszerző. Azt még nem döntöttem el, hogy elsősorban női olvasóknak ír, vagy egyetemesen is van több mondanivalója. Amibe eddig belefutottam tőle, az szépirodalmi igényű, de nagyon női történet. Női sorsok, élethelyzetek, döntések, szereplők.

Regényként ilyen Az elveszett lány is. Azt kell mondanom, a film is. Engem lekötött, kifejezetten érdekesnek találtam, hogyan kell életre a regény. De tény, hogy el nem tudom képzelni, hogy az öcsémmel, apámmal vagy a baráti kör férfi tagjainak 95%-a közül valakivel megnézzem. Szerintem ez férfi szemmel több, mint unalmas. Annyira más az anyák és apák, az ő szülői kötelességeiknek megítélése, hogy kétlem, a karrier és anyaság összeegyeztetése nekik nagy élmény lenne.

De, akkor kicsit a történetről is. A film kettőt ad egy áráért: a középkorú Leda egy görög nyaraláson vesz részt. Nincs kimondva, de kicsit olyan, mintha az öngyilkosság előtt tartana még egy megállót. Itt megismerkedik több nővel is, más-más alkatok és más-más élethelyzetben. Ninában kicsit saját magát látja fiatalon: egy anya, akit nem tesz boldoggá a házassága és a gyereke. Aki fuldoklik. Aki egy másik férfinál keres vigaszt és el kell döntenie, hogy mit választ. Az eddigi életét, vagy vállalva a társadalmi stigmát, a váltást. A másik történet pedig Leda sajátja, a maga döntéshelyzete és fájdalma fiatalon.

A kettő szépen rímel egymásra és beenged minket elsősorban Leda világába, lelkébe. Milyen döntéseket hozott, minek mi volt az ára, mit bánt meg. Mindig a Norát emlegetjük, mint az első feminista döntést és regényt Ibsentől. Nora felismeri, hogy a házassága fullasztja és otthagyja. Magát választja a feleség és az anya béklyója helyett. Mai napig ezt elítéli a társadalom. Leda annak idején hasonlóan járt, csak éppen Ferrante nem a mások ítéletét, hanem a sajátját tette előtérbe. Az valami zseniális, amikor arról beszél, hogy mennyire boldog volt, amikor kiszabadult a házasságából, amikor elhagyta a két gyerekét is, akik kimondatlanul is az agyára mentek. Mégis, idővel visszament értük. Egy anya nem tudja elvágni a szálat, hiába húzza le. Ennek a kettőssége, ahogy boldogabb volt nélkülük, de mégiscsak a gyerekei, ez remek a regényben és megvan a filmben is.

Nina története ugyanezt nem tudja ilyen mértékben bemutatni. Jóképű férj, szép kislány, vagyon. Mégis, ez egy csapda Ninának. A férje folyton dolgozik, és elvárja, hogyan viselkedjen vele és nélküle is a felesége. A kislány szép, de nagy hisztérika, aki nem hallgat az anyjára. Ninát nem a karrier csábítja hattyúénekével, mint Ledát, inkább a szabadság. Így vele nehezebb is együttérezni, én nem is akartam. De azért érzem, miért lehet ez jó katalizátor arra, hogy Leda átgondolja a maga egykori életét és döntéseit.

A történet a nőket teszi középpontba, róluk szól a film. Ugyan a férfi szerepekben is vannak sztárok: Ed Harris udvarolgat Leda felnőtt énjének, a fiatal pedig Peter Skarsgaard (a rendezőnő férje, jegyzem  meg) miatt esik kísértésbe. De a színésznőké a főszerep. Olivia Colman és Jessie Buckley Leda két kora és mindketten remekelnek. Pedig Buckley nekem nem különösebben szimpatikus, de itt remek a kémia és nagyon hozza a szerepet a fiatalabb színésznő. Dakota Johnson éppen az a felelőtlen, szép és üres figura, aminek a színésznőt is elkönyveltem már magamban.

Jól össze van ez rakva és Maggie Gyllenhaal jó munkát végzett vele. Sokkal feszültebb, tempósabb és így fogyaszthatóbb a filmje, mint volt a regény. Miközben megmarad az üzenet is. Ő jegyzi a szkriptet is, szóval ez egy több oldalról komoly munka, ami nem véletlenül kapott 3 Oscar-jelölést is.

Elő szokott fordulni velem, hogy egy filmben inkább drukkolok a rosszfiúknak, mint az őket üldöző rendőröknek. Itt is volt egy olyan érzetem, hogy én annyira nem érzem elvetemültnek és sötétnek a bűnelkövetőket, mint amilyen szemlélettel viszonyulnak hozzájuk a rendőrök végig.

De a keret: adott egy egykori nyomozó, Tadeusz. A kommunista érában igazi keményvonalas nyomozó volt, aki erőszakkal is, a rendszer minden eszközét bevetve dolgozott. Akkor ez elvárás volt - eredmény: rendszerváltás után szégyenfolttá lett. Kitaszítva, mindentől megfosztva él magányosan. Addig, míg ismeretlen tettesek ki nem rabolnak egy bankot, ahol végeztek a biztonsági őrrel és a pletykálkodni véletlenül betévedt három pénztárossal. A rendőrség tehetetlen, és Tadeusznak felajánlják a reputációja visszaállítását, ha elfogja a tetteseket. Kap maga mellé egy társat - egy fiatalabb és még viszonylag idealista rendőrnőt és nyomozni kezdenek.

A film trükkje az, amiért különben a rablókkal szimpatizálok, hogy két szálon haladunk. Tadeusz nyomozása és az elkövetők ellenlépései párhuzamosan futnak. És hiába Tadeusz éleslátása, ahogy elintéz mindent, nekem valahogy imponálóbb volt, ahogy Kacper, a rablás kitervelője összerakta a dolgokat. A szegény fiú, aki annyira kiemelkedő volt már kamaszként, hogy egyedül neki sikerülhetett volna kitörni, jó iskolába vették fel. Csak éppen megárvult, a húgát intézetbe tették és a szép élet reménye szétesett. Többre volt képes, okosabb volt, mint ami jutott neki. Amikor a húgáért nevelőszülők jelentkeztek, akkor találta ki a rablást, hogy magához vehesse a testvérét. Vagyis, én együttéreztem vele. Pedig, tudom, hogy igazából a rendőrrel kellett volna. Kacper nagyon is tudott hidegvérű és gyilkos lenni - nem csak a pénztáros hölgyek kapcsán. Amikor szorul a hurok, a két legjobb és egyben gyerekkori barátjával is képes végezni, hogy menthesse az irháját. Tényleg nem sokon múlik, hogy megússza. Igazából annyin, és mindig abból lett a baj, hogy a két barát közül az egyik mindig szerencsétlen volt, gyerekkoruk óta a két másik védte, és ő szépen elrontott nekik mindent. Ha nem hívja a társait keresztnevén a hölgyek előtt a rabláskor, akkor nem kellett volna gyilkolniuk. Ő volt a gyenge láncszem, akit Tadeusz meg tudott fogni. Kb. ő volt az, aki irritált a filmen. Tadeusz és Kacper okos volt, a másik barát profi a maga területén és megvolt a magához való esze, csak ez a szerencsétlen...

Nem az a körömrágóan izgalmas volt, de érdekes volt. Akár a nyomozás, a kevésbé megengedett és kemény kommunista irányvonalas eszközökkel, akár a 3 tettes pokoljárása.

Az meg ad neki egy plusz színt, hogy a rendszerváltás, a történelem újraírása egy más vezetés alatt mivel jár gyakorlatban. Történelmi filmnek nem mondanám tőle, de egy történelmi hangulatot, korhangulatot nagyon jól elkapott.

Nem látványfilm, de ezt talán egy igaz történet alapján készült, krimis történetben nem is vár senki. Pláne, egy lengyel filmben. Talán a Tűzzel-vassal óta nem is láttam lengyel filmet... Nem éppen blockbuster gyárosok.

A színészek kapcsán nem sokat tudok mesélni. Lengyel színészek, még a nevüket is Ctr+C-vel másoltam lent, mert jobbnak láttam meg sem próbálni begépelni. A szerepre jónak tűnnek, nincs túltolva és nem is volt hiányérzetem egy ismert arcra. Még jól is esett, hogy itt tényleg nem ismertem fel senkit és a szereppel azonosítottam őket.

Újra szerintem nem nézném, de egyszer érdekesnek találtam. A hangulatgyilkos megközelítéssel együtt, mert azt talán mondanom se kell, hogy ez egy komor sztori. Kisiklott életek, rossz döntések, szürkeség...

A sakkról már született egy nagyon jó sorozat. A Vezércsel. Regénynek is remek volt és értelmes, látványos sorozat is lett belőle. Most pedig megint a sakktábla elé igyekeznek ültetni minket a tévések.

A Visszavágó azonban rövidebb. Pár részben elmeséli, hogy mi is történt, amikor a világ legnagyobb sakknagymestere, Garry Kasparov leült egy számítógéppel sakkozni. Elég közismert történet, hogy itt volt az áttörés. Addig a számítógép nem volt elég okos a nagymesterek ellen, de folyamatos fejlesztések, stratégiák és a gép teljesítményének növelése ekkora célba ért. A sorozat egyik legerősebb jelenete, amikor évekkel később Kasparov és a projektet annak idején vezető Brock találkoznak és Kasparov elnézi, ahogy az emberek szinte fel sem néznek, mindenki telefonon, laptopon vagy hasonlón lóg. Megjegyzi, ezt a világot ők teremtettét. Mert igen, az is a játékban van, hogy akkor feltették a térképre, a köztudatba a számítógépeket és megváltozott az emberek viszonyulása ezen gépekhez. Elindult a jövő.

A sorozat különben azon nem mereng, hogy ez jó vagy rossz. A háttérhangokból nekem a kritika az erősebb - mert addig az emberi intelligencia volt a felsőbb rendű. Akkor viszont elindult az MI, a gépek egyre okosítása és a spirál még mindig nem ért véget. Kicsit olyan volt, mintha az emberarcú világot gépi képre cserélnénk.

Ami viszont benne van. A több játszma, ahogy Kasparov a sakkra koncentrál és hiába próbálja az IBM-től megszerezni az adatokat, amiket megígértek neki.  Mert első körben Kasparov megverte a Deep Blue-t. Csak éppen Helen Brock felfigyelt arra, hogy ez mennyire jó PR eszköz és visszavágót kért. Egy év felkészülés, amire Kasparov nem kapta meg az anyagot. Ellenben az ő játszmáit elemezték, tanították a gépet és több sakknagymester is stratégiákat dolgozott ki a részére. És még nem is ez volt a sorozat szerint a legrosszabb.

Én azon akadtam ki, hogy milyen manipuláció ment elejétől végéig. Kasparovot nem sakkban verték meg a sorozat szerint, hanem Brock ráérzett az emberi gyengéjére. Ahogy annak idején a szovjetek mindent megtettek, hogy ne szerezhesse meg az ő kedvencüktől a világbajnoki címet. Ahogy az apjához fűződő emlékeivel manipuláltak. A végére már konkrétan pszichés hadviselés folyt és messze nem Deep Blue volt, aki ellen sakkozni kellett. Azt talán Kasparov ügynöke mondja egy ponton, hogy a nagymester igazi ellenfele ebben a játszmában az IBM volt és nem a számítógép.

Annyira ebbe az irányba mennek el, hogy van két nagyon kritikus pont is. Az egyik, amikor az egyik utolsó játékban Kasparov kiégeti a számítógépet. Le kell állni, teljes újraindításba kezdeni, mert szó szerint nem bírta a tempót. De ebből semmit nem mondtak el, technikai hibára hivatkoztak és gyorsan összerakták, amit lehetett. Majd a végére behúzták a pszichés manipulációt. Ami a gép előnye - azt nem lehet így manipulálni, az csak futtatja a verziókat és kiválasztja a legjobbat. Vagyis, azért a sorozat oda teszi a hangsúlyt, hogy az nem egy olyan tiszta győzelem, ahogy azóta ismeri a történelem.

A másik aláhúzó, ami a játék után történt. Nagyon sokat mond, hogy Deep Blue azonnal szét lett szedve és nem is állították újra össze. Kasparov szeretett volna visszavágót, többször kérte, de az IBM kerek perec elutasította. Nagyon szemét módszer volt az egész, az anyagiakért. Kicsit vigasztalt csak, hogy Helen is ugyanekkorát koppant. Azt hitte, ezzel megmássza a céges rangpiramist. Helyette fizettek neki egy nagyon szép összeget - és elbocsátották.

Annyira üzlet, PR és manipuláció volt az egész, hogy a sporton túl nekem ez arról szólt, hogy a nagyvállalat mennyire kihasználja, átveri és elnyomja az egyént. Nem számít más, csak a haszon és az üzleti érdek.

Volt a filmnek még egy érdekes trükkje. Az IBM nagyon negatív színt kapott, de maguk a gépen dolgozók nem. A tudós tényleg egy jó gépet, valami forradalmit akart létrehozni, aminek a sakk csak a tesztje volt. Nelson, a sakkmester pedig ezzel élte ki a maga visszavágóját és sakk szeretetét. Mert ő volt az egyik sakkozó, aki megverni nem, de döntetlent tudott játszani Kasparovval.

Mégis, azért Garry Kasparov a sorozat pozitív szereplője. Brutális, milyen életet élt a sakkra összpontosítva. Minden annak volt alárendelve. Ráment a családja, a munkája és a szabadideje is a sakk volt. Azon kész is voltam, ahogy edzéstervet is a sakkra épített ki. Mert koncentráció és állóképesség kell az órákig tartó feszült helyzetekhez, ezért pl. iszonyat sokat futott, edzett. Mintha atléta és nem is sakkozó lett volna. De van fejlődés - a  sorozat végére kedvesebb lett az emberekkel, többekkel javított a kapcsolatán. Ahogy az IBM egyre démonibb lett, ő úgy kapott egyre emberibb és szerethetőbb vonásokat.

Igazán sikerszínész nincs benne, de fel lehet ismerni ismerős arcokat. Sarah Bolger, Tom Austen, Aidan Quinn, de még a főszerepet játszó Christian Cooke neve mellé is tudok sorozatot kötni, ami sikeres volt és főszereplő volt. Ez kellemes középútnak bizonyult: ismerősek, tudtam hova tenni őket és pl. Cooke sokat beletett a karakterébe. Ugyanakkor nem annyira elkoptatott arcok, hogy egy bizonyos szerepet kössek hozzájuk.

Nekem érdekes volt, a játszmákkal - a konkrét sakkozással, amiben szintén volt olyan fejben előre játszás és próbálkozások, mint ami Beth erőssége is volt - és a másféle játszmákkal, manipulációval együtt. Az igazság? Azt meg nem tudni, mi is zajlott ott és akkor valójában 97-ben.

Simán nehezemre esett eldöntenem, hogy ez most egy jó komédia, vagy olyan Netflix kompatibilis tini románc, ami elől menekülnöm kellene. Még töprengek.

Az egyik, hogy nagyon emlékeztet az Amerikai pitére. Ebben is vannak szüzek, akik azon ügyködnek, hogy becserkésszék a kiszemelt lányt. Csak éppen - és itt a Netflix-hatás - ezek a szüzek éppenséggel csajok, leszbikusak és saját bevallásuk szerint is bénák. OIyan negatív képük van magukról, hogy az már szinte paródia, de aztán mégsem lesz az. Ötletük se nagyon van, hazudoznak, és mire észbe kapnak, már egy önvédelmi tanfolyamat vezetnek, miközben életükben nem verekedtek még. De sebaj, a Harcosok klubja stílusában a lányok verni kezdik egymást, mellette még beszélgetnek is, így azért valami lesz a dologból.

Tényleg nem tudom eldönteni, hogy ez fura volt vagy vicces. Kicsit talán mindkettő, amit fokozott, hogy pár óra után elkezdtek érdemben beszélgetni is, és közösséget építeni. Itt lehetőségük volt a kinti címkéik nélkül látni a másikat, és rájönni, miben hasonlítanak. Hogy vannak dolgok, amelyek mindenkinek problémák - a hajrá lányok vezérének és a legészrevehetetlenebb kis senkinek is.

Az is egy érdekes vállalás, hogy egyszerre lett csajozós és barátnős film is. Mert nem csak az a téma, hogy PJ és Josie megszerzik-e a kiszemeltjüket, de a kialakuló helyzet a gyerekkori barátságukat is próbára teszi. Még az a szerencse, hogy legalább nem ugyanabba szerettek bele, az már tényleg sok lett volna. A barátnős vonal az erőltetebb különben. Azt tudtam értékelni, hogy nem lett mindenki leszbi varázsütésre. Az egyik lány ugyan rájött, hogy csalfa barátja helyett jobb neki egy érte rajongó lánnyal, de a másik kiszemelt köszönte, de nem kért egy lánybarátnőt magának. Reálisabb, mintha mindenki hirtelen likvid szexualitásra tett volna szert.

A fiúkat különben durván leírja a film. Nem erőszakos és gonosz állatokat csinál belőlük, csak ők a buták, szerencsétlenek és szexisták. Külön kiemelném, hogy Galitzine mennyire kifordítja a korábbi filmszerepét is. Ugyan nem láttam, de tudom, hogy A rólad alkotott képben ő a fiatalember, aki egy nála kb. 20 évvel idősebb nővel jön össze. Az románc - itt a menő, gimis barátnőját csalja az egyik csúnya lány milf anyjával és ez itt nem menő, hanem nagyon is ciki. Jeff sem egy érett személyiség, annyira kölyök és lüke még, hogy nem lehet komolyan venni.

A film humorának is van egy ilyen vetülete. Az a zavarba ejtés, amivel nem tudok zöld ágra vergődni. A végén pl. a lányok laposra verik a rivális iskola focicsapatát, hogy Jeffet kimentsék a pályáról. Hiszen a másik csapat az öntözőt ananászlével töltötte fel, amire Jeff allergiás. Ilyen akciók egy paródiába kellene, hogy legyenek, de itt teljesen komolyan leforgatták és vetítik, ahogy a vékonyka hajrá lányok a nagy darab focistákat kiosztják.

Igazán ismert színész nincs benne, de ez jót is tett neki. Könnyebb azt képzelni, hogy átlag mindennapokban vagyunk, ha a történet abszurd részeit figyelmen kívül hagyom. Nem akarnak rosszat, nem polgárpukkasztanak, csak tényleg egy likvidebb, másabb generáció tinivígjátéka ez.